A rabbi válaszol

Az egyetlen magyarországi központú ortodox hechsert adó szervezet a Budapesti Ortodox Rabbinátus, aminek vezetőjét arra kértük, vezesse be olvasóinkat a rabbinikus pecsétek, hechserek világába. 

Régen a kósersági ellenőrzés egyszerű volt, mert szinte kivétel nélkül természetes alapanyagokat és egyszerű, átlátható technológiákat használtak az élelmiszer-előállítás során. A rabbinak csak ezeket kellett ellenőriznie és egymagában tudott dönteni a kérdésről. Ma az élelmiszergyártás olyan szerteágazó, hogy lehetetlen, hogy egy rabbi egyedül ellenőrizzen mindent. Vannak adalékanyagok, pl. enzimek, aromák, stb. amik Kínából, Dél-Amerikából vagy Európa különböző részeiről érkeznek. Ezért a világ rabbijainak együtt kell működniük: mindenki a gyártás rá eső részét ellenőrzi, a többi esetben más rabbik véleményére kell hagyatkoznia. Ebben a világméretű munkában nagy része van a Chábád rabbiknak, akik a világ leg­eldugottabb zugaiban is jelen vannak. Így például Chicago-i Bét Din (CRC) által felügyelt egyik gyár itt Magyarországon működik, és az ő nevükben mi járunk rendszeresen ellenőrzni a gyártást.

Mit igazol a rabbinikus pecsét?

Két alapelvet kell figyelembe venni a kóser élelmiszergyártás során.

Egyrészt minden felhasznált alapanyagnak, még az aromáknak és más adalékanyagoknak is kósernek kell lennie. Ha tejszármazékot vagy állati eredetű terméket használnak, akkor meg kell bizonyosodni róla, hogy kóser állatból származzon, az állat megfelelően legyen levágva, kikóserolva, stb. és a terméken fel kell tüntetni, hogy tejes vagy húsos.

Másrészt a gyárnak is kósernek kell lennie. Ehhez ellenőrizni kell, hogy az adott gépsoron mit állítottak elő korábban. Hiába kóser minden alapanyag ma, ha előző nap nem kósert gyártottak. Tehát az alapanyagokon kívül a gyárnak, a gépeknek is kósernek kell lennie. (Pl. sok helyen használnak olyan duplafalú üstöket, melynek falában forró víz vagy gőz cirkulál. Ha ez az egész gyáron végigmenő keringető rendszerben működik, és van nem kósert tartalmazó üst is, akkor ez a közös főzővíz „eltréflizi” a kósert is. Ugyanis háláchikus alapelv¹, hogyha egy edény két oldalán forró folyadék van, akkor az „íz” átmegy az edény falán.)

A modern ember nagyon jól tudja, hogy akármilyen egészségügyi előírások is vannak az élelmiszeriparban, azt különböző szervezeteknek ellenőriznie kell, nem lehet a betartásukat kizárólag a dolgozókra vagy a tulajdonosra bízni. Ugyanígy szükséges a kósersági szabályok betartásának ellenőrzése. Különösen fontos ez olyan gyárak esetében, ahol kóser és nem kóser termékeket is gyártanak. A rabbinikus pecsét, a hechser, ennek az ellenőrzésnek a meglétét igazolja.

Az igazolás azonban önmagában nem elegendő, ki kell egészülnie egy, a terméket lezáró pecséttel. Ez a pecsét bizonyítja, hogy az adott étel valóban kóser, nem cserélték el például a szállítás során, stb. A Sulchán áruch² előírja, hogy a húst és a bort, amik nagyon szigorú ellenőrzést kívánó termékek, dupla pecséttel kell ellátni (chotám betoch chotám). Kenyér vagy más étel, ami nem ebbe a szigorú kategóriába eső élelmiszer, elég egyszer lepecsételni.

Megbízhatóság és az ártatlanság vélelme a kóserságban

Az első fogalom³, amivel meg kell is­merkednünk, az az éd echád neemán böi­szurin⁴. Eszerint vallási tiltásokkal kap­csolatban egyetlen tanú⁵ vallomása elég arról, hogy egy bizonyos dolog megfelel vagy nem felel meg a tórai törvényeknek és ez alapján el­dől, hogy az megengedett vagy til­tott. Ez abból következik, hogy a Tóra elfogadja a sakter kóser vágását anélkül, hogy két tanú állna mellette⁶, illetve abból, hogy az ember megbízhat a saját feleségében, hogy kó­sert főz neki vagy, hogy mikvében alámerült⁷. Ki lehet ez az egy tanú? Erről van egy másik alapelv, a chezkát kásrut⁸, ami nagyjából az ártatlanság vélelmének felel meg a kóserságban: minden zsidónak a kósersága megbízható, amíg nem merül fel vele kapcsolatban gyanú. Amíg egy zsidó tartja a micvákat és istenfélőnek tűnik, addig, ha valamiről azt állítja, hogy kóser, akkor az kóser.

Mivel nem-zsidókra nem vonatkozik a kóserság micvája, ezért ebben a kérdésben nem támaszkodhatunk az ő ítéletükre⁹. A Talmud¹⁰ ennek kapcsán úgy véli, hogy nem-zsidó kereskedő esetén félő, hogy a kóserként eladott áru nem kóserrel keveredett (pl. a tejben nem csak tehén teje van¹¹, stb.).

A talmudi bölcsek¹² elrendelték, hogy ne vásároljunk bizonyos élelmiszereket olyan zsidótól, akiről nem tudjuk, hogy megbízható-e. Pél­daként a szíriai zsidó kereskedőket említik: tőlük nem volt tanácsos bort, tejet, halat vagy sajtot venni, mert¹³ akkoriban az volt a közvéleke­dés, hogy nem veszik komolyan a „vak elé ne tégy gáncsot” tilalmát¹⁴, vagyis azt, hogy nem szabad más em­bert bűnbe vinni¹⁵. Ugyanakkor egy ilyen kereskedő otthonában, ve­le együtt nyugodtan lehetett enni, mert ők maguk betartják a kóserságot.

A következő fogalom, amit be kell vezetnünk, a mumche (hiteles em­ber), akitől a Talmud¹⁶ szerint sza­bad vásárolni. A háláchá szerint mum­che az, akiről tudjuk, hogy megbízható a kóserságban. Megbízhatónak egyes vélemények¹⁷ szerint azt tartjuk, aki általánosságban val­lásosan viselkedik, „pl. minden nap vesz taliszt és tfilint és háromszor imád­kozik, kenyérevés előtt rituálisan megmossa a kezét, valamint a gyerekét vallásosnak neveli”. Egy szigorúbb vélemény¹⁸ szerint csak az a megbízható kósersági kérdésben, akinek széles körben ismert a vallásossága és nagy tóratudós.

A kósersági igazolás kialakulása

Hogyan tudjuk eldönteni ma, hogy hol és kiben bízhatunk meg, ami a kóserságot illeti  és kik azok, akik a fent említett szíriai kereskedőkhöz hasonlóan megbízhatatlanok? Maimonidész¹⁹ szerint, az ókorban, amikor egész Izraelben csak vallásos zsidók laktak, mindenkitől lehetett például bort vásárolni, noha annak készítésére szigorú kósersági előírások vonatkoznak. Hisz ahol a többség vallásos zsidó, ott az emberek a vallásosság felé „húzzák” egymást, ezért mindenki megbízható. Külföldön azonban csak megbízható zsidótól volt szabad bort venni.  Ma már az egész világon, még Izraelben is csak olyantól vásárolható hús, bor, stb., akiről tudjuk, hogy megbízható. A Sulchán aruch²⁰ is ezt a véleményt követi.

A RöMÁ²¹ „a bor és minden más étel kapcsán, aminek esetében tartani kell attól, hogy nem kóser” idézi azt a véleményt, miszerint nem elég, hogy az eladóval kapcsolatban ne merüljön fel gyanú, hanem kifejezetten megbízhatónak kell lennie. Ennek kapcsán találkozunk először a kósersági pecséttel: az Áruch hásulchánban²² már az szerepel, hogy idegentől csak egy rabbi által kiállított kósersági igazolás megléte esetén vásároljunk, mivel már sok a nem vallásos zsidó.

A 16. század környékén született az a mai napig érvényben levő rendelet, ami szerint csak rabbinikus igazolással ellátott, lepecsételt bort és ételt szabad vásárolni, mivel nem mindig dönthető el, ki a megbízható ember, és ki nem az²³. Később Sik Mózes (1807–1879) huszti rabbi egyenesen azt írta²⁴, hogy mivel erősen meggyengült a vallásgyakorlás, talán már senkit nem tekinthetünk megbízhatónak, és minden termékre szükséges a hechser. Nagybátyám, Grünwald Mózes (1853–1910) huszti rabbi végrendeletében – ami önálló műként jelent meg héberül²⁵, magyarul²⁶ és német²⁷ fordításban is – azt írja a gyerekeinek²⁸, hogy csak akkor adjanak hechsert, ha a gyártó maga is megbízható vallásos zsidó. Napjainkban egyes vélemények szerint²⁹ semmilyen üzemileg előállított élelmiszerben nem lehet megbízni, ha nincs rajta hechser.

Az egyes ételekre szükséges kósersági felügyelet gyakorta képezi rabbinikus viták tárgyát. Például Mose Feinstein (1895–1986) New York-i rabbi szerint³⁰, ha nagyon nagy szükség van rá³¹, akkor lehet nem zsidó helyről tejet venni olyan országban, ahol nagyon szigorú az állami ellenőrzés és tiltott a tej keverése, azonban ezt a véleményét kevesen osztották a kortársai közül³².

Ki és hol adhat hechsert?

Teichthal Jiszáchár Slomo (1885–1945) pestyéni dáján egy tanulsá­gos helyzetet jegyzett fel³³. Egy gyár, aminek volt kósersági engedélye, más városokban nyitott új üzemeket. Az egyik város főrabbija azonban nem akarta megengedni, hogy a hechsert adó rabbi az ő városában is ellenőrizze a gyárat, mondván, az már őhozzá tartozik. Ennek kapcsán nagy din torát rendeztek, Sil­berstein Jesájá (1858–1930) váci rab­bi, Smuel Engel (1853–1935) kas­sai rabbi (ő az I. világháború ide­jén telepedett át Galíciából Kas­-
sára)³⁴ és a galíciai brodi rabbi
rész­vételével. Azt a döntést hozták, hogy a városi főrabbi nem tilthatja meg egy másik rabbi ellenőrzését, kü­lönösen akkor, ha a városon kívül fog­ják eladni az adott élelmiszert. Ezt a véleményt Winkler Morde­cháj Léb (1845–1932) mádi rabbi az­zal a megjegyzéssel fogadta el³⁵, hogy a gyakorlatban az emberek általában csak a főrabbi pecsétjében bíznak meg.

A fentiek ellenére az a szokás, hogy ahol van hechsert adó rabbi, ott nem illik másik rabbinak ellenőriznie és ezzel elvenni tőle a munkát és a fizetését. Ahogy Schreiber-Sofér Mose (1762–1839) pozsonyi rabbi írta³⁶ nem szabad mások megélhetését tönkretenni³⁷.

Napjainkban Izraelben törvény szabályozza, hogy minden városban csak a helyi rabbinátusnak van joga kósersági igazolást kiadni, illetve csak úgy lehet más rabbi engedélyét is megkérni, ha a város főrabbija már megadta a termékre a hechsert. Külföldről csak olyan kóser árut lehet bevinni, amit előzetesen a főrabbinátus jóváhagyott.

Kósersági szintek

A modern Izraelben kialakult az a szokás, hogy a hivatalos rabbinátusok többsége kétféle hechsert ad: kósert és ún. kóser lemehádrint, ami egy magasabb szintű kóserságot jelent. Az ilyen termékekkel általában több a munka, magasabbak a követelmények és emiatt drágább is az áru. Mivel ezt a magasabb szintet nem mindenki igényli, ill. nem mindenki akarja megfizetni, ezért a szélesebb körnek alapszintű kóserságot biztosítanak, olcsóbb termékekkel. Így mindenki megtalálja a vallási igényének és a pénztárcájának megfelelő szintű kóserságot.

A gyakorlatban a kétféle kósersági szint elsőként a hús kapcsán jelent meg. A húsnál a kóser azt jelenti, hogy egy megfelelően képzett sakter rituálisan levágta az állatot. Csakhogy, ha az állatnak olyan betegsége volt, ami miatt már nem élt volna 12 hónapot³⁸, akkor az „trefának”, vagyis magyarul tréflinek számít (ez a tréfli szó eredeti jelentése, amit a magyarban kiterjesztettek minden tiltott ételre).

A háláchá³⁹ 18-féle testi hibát és betegséget sorol fel, ami az állatot tréflivé teheti, de  nem követeli meg, hogy mindegyikre teszteljük az állatokat⁴⁰. Mivel többségüknél ezek egyike sem fordul elő, ezért alapvetően úgy tekintjük, hogy nem betegek⁴¹. Kivételt képez ez alól a szarvasmarha tüdejének ellenőrzése, mivel az betegségek vagy más ok miatt gyakran sérül. Ez alapján három csoportba sorolható a levágott marha kósersága: ha a tüdő teljesen sima, nincs rajta sem sérülés, sem kinövés, akkor a hús glatt kóser (glátt jelentése jiddisül: sima). Ha nem sérült, de van rajta könnyen eltávolítható kinövés, akkor a hús a szakértő mérlegelése alapján kóser vagy glatt kóser besorolást kap⁴². Ha sérült vagy nehezen eltávolítható kinövés van a tüdőn, akkor a húst tréfli.

Minden kósersági pecsét annyit ér, mint a rabbi, aki mögötte áll. Vagyis egy közismert, istenfélő, nagytudású, háláchában és élelmiszergyártási technológiákban járatos rabbi pecsétje eléri a mehádrin szintet. Eltérő esetben sima kóser szinten fogadják el a pecsétjét, és vannak, akiknek a pecsétjét nem sokan veszik komolyan.

Budapesten sokat dolgozunk azon, hogy minél többféle termék kaphasson kóser és mehádrin besorolást, hogy könnyebbé tegyük a kóser étkezést. Ugyanakkor egyetértek Winkler mádi rabbi kívánságával⁴³ „Háleváj, szűnjön meg az összes gyári kósersági pecsét, a zsidók legyenek mind vallásosak és minden étel készüljön újra zsidók által kóserül!”

Édesapám, a hagyma-labor

Édesapámnak gyerekkorától kezdve rejtélyes gyomorfájdalmai voltak, de itt Budapesten senki nem tudta megmondani, mi baja. Végül huszonéves korában, New Yorkban egy orvos rájött, hogy súlyosan allergiás a hagymára és a fokhagymára. Így édesanyám, ha hagymás-fokhagymás ételt készített, mindig külön főzött édesapámnak.

A ’90es évek elején egyszer hazalátogattam, anyukám különleges va­csorát főzött a tiszteletemre, de édesapám azonnal eltolta a levest az­zal, hogy hagymás. Hiába mérgelődött édesanyám, hogy nem adott ne­ki hagymás ételt évtizedek óta, édesapám nem volt hajlandó megenni. Ké­sőbb anyukám arra jutott, hogy előző nap főzött ugyanabban a fazékban hagymás ételt. Hiába mosta el az edényt alaposan, az beszívta a hagy­ma ízét.

Erre édesapám nevetve azt mondta, ő jobb mint egy labor, mert azt is kimutatja, ha előző nap hagymásat főztek egy edényben. Aztán hozzátette, hogy ezen is jól látszik, hogy igaza van a háláchának, amikor rögzíti, hogy a forró étel ízét az edények magukba szívják. Ennek az a fizikai oka, hogy a melegtől a tárgyak kitágulnak, majd kihűléskor, mikor újra összehúzódnak, magukba zárnak valamennyit az étel ízéből, amit következő főzésnél engednek ki.

Tömött liba

A Magyarországon oly népszerű tömött liba körül nagyon komoly rabbinikus vita alakult ki arról, hogy eleve betegnek tekintendő-e az ilyen állat vagy sem⁴⁴. Az „unterlandi” vagyis haszid rabbik a sátoraljaújhelyi Teitelbaum Mózessel (1758–1841) az élen azt állították, hogy a tömött liba sérült és eleve tréfli. Az „oberlandi” askenáz rabbik a pozsonyi Chátám Szoférrel az élen azt mondták, hogy nem tekinthető eleve tréflinek, csak a nyelőcsövet alaposan meg kell vizsgálni, hogy nem sérült-e⁴⁵.

Végül – így szól a legenda⁴⁶ – az elvi háláchikus vitát el akarták dönteni azzal, hogy megnézik, egy tömött liba túlél-e 12 hónapot. A két rabbi magához vett egy-egy tömött libát és vártak. Letelt az év, és az a helyzet állt el, hogy az újhelyi rabbi libája – az ő várakozásának megfelelően – már jóval hamarabb kimúlt, míg a pozsonyi liba, az ottani rabbi elképzelése szerint még vígan éldegélt. Így a vitát nem sikerült eldönteni, azóta is folyik: emiatt nem lehet glátt-mehádrin minősítést kapnia a tömött libáknak.

Homfman Áron a Kazinczy utcai rabbija salamoni ítélettel megengedte, hogy egy kicsit tömjék a libákat…

Ki a mumche (megbízható)?

Winkler Mordecháj Léb mádi rabbinak arról a kérdésről kellett döntenie: „ehetnek-e napot”, vagyis jár­hatnak-e kosztolni a jesiva bó­che­rek olyanokhoz, akiknek a házában nem engedélyezett Szukkotkor a sátorállítás, de ahelyett, hogy mások sátrában ennének, inkább azon kívül étkeznek. Megbízhatónak számít-e egy ilyen család kósersága? Winkler rabbi vé­leménye szerint⁴⁷ azért mert valaki nem teljesíti a szukká tevőleges parancsát⁴⁸, még nem kell arra gyanakodnunk, hogy nem is eszik kósert, ami több tiltó parancsolatból áll⁴⁹. Ha tudjuk, hogy tartják a kapcsolatot a rabbival, kérdeznek háláchikus kérdéseket, stb., akkor az kellőképpen bizonyítja, hogy vallásosak.

¹ Sulchán áruch, Jore déá 92:5.; RöMÁ uo. 8. végén; ² Uo. 118:1.; ³ Itt és a továbbiakban Yeruchám Fisl Ádler: Kásrut vöhechsérim, Jeruzsálem 2000, első részére támaszkodtam.; ⁴ Talmud, Jövámot 87b.; SÁ uo. 128:3.; ⁵ Más esetben mindig két tanú kell (5Mózes 19:15.).; 6 Rási Chulin 10b-hez és Gitin 2b-hez.; 7 Rási Jövámot 88a-hoz.; ⁸ Lásd Talmudic Encyclopedia [héber] 14. kötet 26–39. oldal.; ⁹ SÁ uo. 69:10.; ¹⁰ Ávodá zárá 29b., 35b.; ¹¹ SÁ uo. 115:1.; ¹² Ávodá zárá 39b.; ¹³ Rási uo.; ¹⁴ 3Mózes 19:14.; ¹⁵ Bává möciá 75b. eleje.; ¹⁶ Ávodá zárá uo.; ¹⁷ Áruch hásulchán, Jore déá 119:11.; ¹⁸ Soél vönisál responsum, 5. kötet Jore déá 81. fejezet.; ¹⁹ A tiltott ételek szabályai 11:25.; ²⁰ Lásd uo. 1:1.. 65:14., 83:8., 86:2. De lásd uo. 119:1. és SáCH uo. 1.; ²¹ 119:1.; ²² Uo. 9.; ²³ Idézi Slomo Luria (1510–1573) lublini rabbi – Jám sel Slomo, Chulin 1. fejezet 35. végén és Hilél ben Náftáli Hirc (1615–1690) litván rabbi – Bét Hilél, Jore déá 65:5.; ²⁴ Máhárám Sik responsum, Jore déá 1:1. De lásd uo. Even háezer 48. fejezet.; ²⁵ Hácháná dörábá, Máramarossziget 1910.; ²⁶ Patai József fordításában.; ²⁷ Jahrbuch für jüdische Geschichte und Literatur, XXVIII (1927) 110–138. oldal.; ²⁸ 22. paragrafus.; ²⁹ Igrot Mose responsum, Jore déá 1. kötet 55. és 50. fejezet, 4. kötet 1. fejezet.; ³⁰ Uo. JD 1. kötet 47–49. fejezet.; ³¹ Uo. JD 2. kötet 35. fejezet, 3. kötet 35. fejezet.; ³² Chelkát Jáákov responsum JD 34–35. fejezet, Michát Jichák responsum 10. kötet 31:15.; ³³ Misne száchir 2. kötet 14. fejezet.; ³⁴ Lásd írása Máhrás Engel responsum 6. kötet 19:2.; ³⁵ Lvusé Mordecháj responsum, Chosen mispát  2. kötet 1. fejezet.; ³⁶ Chátám Szofér responsum, Chosen mispát 118. fejezet.; ³⁷ Lásd például SÁ Chosen mispát 237. fejezet.; ³⁸ Chulin 57b., SÁ JD 57:18.; ³⁹ SÁ uo. 29. fejezet.; ⁴⁰ SÁ uo. 39:1.; ⁴¹ 2Mózes 23:2. alapján.; ⁴² Lásd RöMÁ a SÁ uo. 13-hoz.; 43 Lvusé Mordecháj responsum, JD 3. kötet 7. fejezet.; 44 Lásd Dárké tsuvá 33:131.; ⁴⁵ Uo. 132.; ⁴⁶ Egy másik verziót lásd Slomo Zálmán Friedman: Vájitjáldu ál mispöchotéhem 136. oldal.; ⁴⁷ Lvusé Mordecháj responsum, 3. kötet Orách chájim 1:5.; ⁴⁸ 3Mózes 23:42.; ⁴⁹ Például 3Mózes 7:26–27., 11. fejezet, 5Mózes 12:21., 14:21.

Oberlander Báruch rabbi írása