A rabbi válaszol

A ruha megszaggatása

A Talmud (Moéd kátán 26a.) a Jeremiás könyvében (36:24.) található Jöhojákim történetből vezeti le, hogy egy Tóratekercs elégésekor meg kell szaggatni a ruhánkat a gyász jeleként. A Talmud ugyaninnen (uo. 27.) azt is levezeti, hogy kétszer kell megszaggatni a ruhát: egyszer a Tóráért, mint szent tárgyért, és egyszer a Tóra szövegéért, a szent tartalomért. De ezt csak abban az esetben kell megtenni, ha szándékos gyújtogatásnak esett áldozatául a Tóra. Ugyanezt írja a Sulchán áruch (Jore déá 340:37.) is.

1689. június 21-én hatalmas tűz tört ki Prága zsidónegyedé­ben, amiben több, mint kétszáz zsidó vesztette életét. Tizenegy zsinagóga égett le, több száz Tórával, számtalan tfilinnel és mezuzával együtt. Mindössze egy ház maradt épen, több mint háromszáz épület a tűz martaléka lett.

Az egyik prágai dáján, Jáákov Reischer rabbi (1661–1733) a tragikus eset után az Óbudán nevelkedett Cvi Áskenázi rabbival (1658–1718) levelezett bizonyos háláchikus részletek kapcsán (Svut Jáákov responsum 1. kötet 84., 94., 158. fejezet; Cháchám Cvi responsum 17. fejezet). Ezek között elsőként felmerült, hogy meg kell-e szaggatni az embereknek a ruhájukat a Tórákért. Áskenázi rabbi megerősítette Reischer rab­bi véleményét, miszerint nem kell megszaggatni a ruhát, mivel nem szándékos gyújtogatás történt. Másik kérdés ennek kapcsán az volt, hogy egy szándékos gyújtogatásban elégett Tóra miatt kinek kell megszaggatnia a ruháját: annak, aki látta az eseményt, vagy annak is, aki csak hallott róla. Mindkét rabbi azon a véleményen volt, hogy csak annak kell megszaggatnia a ruháját, aki jelen volt, és ténylegesen látta, ahogy elég maga a Tóra.

A fentiekből kiderül, hogy egy véletlenül kitört elektromos tűz esetén, amit nem hanyagság okozott, nem kell megszaggatni a Tórákért a ruhát.

A Tóra eltemetése

Az elhasznált, javíthatatlanul meg­rongálódott Tóratekercseket, szent iratokat és könyveket szentségük miatt tilos csak úgy kidobni a szemétbe. Meg kell adni az illő tiszteletet, és a halottakhoz hasonlóan el kell temetni őket (SÁ, Orách chájim 154:5., Mágén Ávrahám uo. 9.; 334:12., Mágén Ávrahám uo. 16.). Minden zsinagógában található egy megjelölt hely, vagy gyűjtő, ahova a megrongálódott szent tárgyakat le lehet rakni. Ezt gnizának vagy sémesznek szokták nevezni. Ezt általában időről-időre ürítik, és az összegyűlt tárgyakat eltemetik egy zsidó temetőben.

A háláchá különbséget tesz a különböző tárgyak eltemetése között. Miközben a szent könyveket bármilyen zsákba becsomagolva el lehet hantolni (Pri mögádim uo. 154:9.), addig a Tórát, tfilint és mezuzát zárt cserépedényben kell eltemetni (SÁ 154. uo. és Jore déá 282:10.; Ginzé hákodes 15:1.). Ennek oka, hogy nem volna helyes, ha a temetéssel mi magunk siettetnénk ezeknek a szent tárgyaknak a pusztulását, ami óhatatlanul rövid időn belül bekövetkezne, ha csak egy zsák védené őket a nyirkos földtől (RáN, Mögilá 8b.). Már a Bibliai is leírja, hogy a cserépedényben eltemetett iratok sokáig épen maradnak (Jeremiás 32:14., Talmud Mögilá 26b. végén). Sok mai rabbi egyetért abban, hogy erre a célra lehet nem lebomló műanyag hordót is használni (Ginzé hákodes 15:2.).

Ha a Tóra teljesen elégett, akkor a megmaradt hamuját is el kell temetni (Divré Chájim responsum 2. kötet Likutim 1. fejezet végén). Ezenkívül a Tóraszekrényt is el kell temetni, ha használhatatlanná lett, mivel a Tórával kapcsolatos eszközként maga is szentté vált (SÁ, Orách chájim 154:3.).

A Tórákat a temető szélén, vagy egy Tóra-tudós sírja mellett szokás eltemetni egy külön sírban (SÁ uo. 5., Ginzé hákodes 15:7.). Van, hogy újra megnyitják ezt a helyet, és további Tórákat helyeznek el benne (Dárké cheszed 147. oldal 7. lábjegyzet), csak arra kell figyelni, hogy a legfelső felett legalább 8, de inkább 24 centiméter földnek kell lennie (Ginzé hákodes uo. 10.).

A háláchá nem írja elő, hogy kell-e állítani sírkövet föléjük (Igrot kodes Ádmor Mohársáb 2. kötet 583. oldal), de mindenképp meg kell jelölni a helyet, nehogy később véletlenül felássák, és ezzel megszentségtelenítsék (Ginzé hákodes 15:11.). A gyakorlatban rendes sírt szoktak állítani, felirattal. (lásd a fotót)

Tűzvész sábeszkor

Mi a teendő, ha sábeszkor gyullad ki tűz a zsinagógában? Abban az esetben, ha a tűzből életveszély keletkezhet, akkor természetesen még zsidó is elolthatja a tüzet (Sulchán áruch, Orách chájim 334:26. Römá). Ha a szombati ima meghiúsult a tűz miatt, akkor sem szabad szombatot szegni, és járművel átmenni egy másik zsinagógába.

Ha emberélet nincs veszélyben, akkor az óriási, fájdalmas kár ellenére sem szabad szombatot szegni tűzoltással, ugyanakkor mindent meg kell tenni a Tóratekercsek és a nyomtatott szent könyvek megmentése érdekében (Birké Joszéf uo. 2.), a következő felsorolás szerint:

1. ha a zsinagógának van körbezárt udvara, akkor oda kell menekíteni a szent iratokat (SÁ Háráv 19.);
2. ha nincs zárt udvar, akkor egy nem-zsidót kell megkérni, hogy oltsa el a tüzet és/vagy menekítse ki az utcára a szent tárgyakat (SÁ 18.). (Annak ellenére, hogy máskor nem szabad nem-zsidót szombaton munkavégzésre kérni.);
3. Ha nincs zárt udvar és nincs a helyszínen nem-zsidó ember, akkor a bölcsek kivételt tettek és megengedték, hogy a szombati tilalom ellenére ki vigyék közterületre szent tárgyakat, de csak sinujban (nem a megszokott módon kézben, attól eltérő módon, pl. a hóna alá fogva, vagy keresztbe tett kézzel) [Piszké tsuvot 4.]. Az utcán egyszerre nem szabad két méternél többet menni a tárgyakkal (SÁ uo. 301:42.).

A temetés menetrendje

A Tórák eltemetéséről Grünwald Eliezer Dávid (1867–1928) szatmárnémeti rabbi azt írja (Keren löDávid responsum 44. fejezet, 60a. oldal végén), hogy azt olyan gonddal kell megszervezni és lebonyolítani, mint egy nagy rabbi temetését: nagy tisztelettel és sok résztvevővel kísérjék el a Tórát utolsó útjára. Abban az esetben, ha a Tórát szándékosan megrongálták, akkor gyászbeszédet is kell tartani és megsiratni a tekercset, sőt, ahogy Tisa böÁvkor szokták, a közösség tagjai üljenek le a földre és mondják el a Sááli szrufá báés féle Jeruzsálemi Szentély pusztulása miatti gyászéneket (Nité Gávriél, Széfer Torá 29:19.).

Böjt

Abban az esetben, ha a tűz hanyagságból tört ki, akkor egynapos, legalább reggeltől estig tartó közösségi böjtöt kell hirdetni, a közösség férfitagjainak részére (Divré Chájim responsum 2. kötet Likutim 1. fejezet). Az, aki felelős volt a tűz kitöréséért, többet kell, hogy böjtöljön (összesen négyet, minden évszakban egyet). Ha nem emberi hiba miatt történt a tűz, akkor nem kötelező a közösségi böjt, de ajánlatos (Zichron Jehudá responsum, Orách chájim 44. fejezet; Dvár Jehosuá responsum, 1. kötet 95. fejezet).

A két éve elhunyt Ovádjá Joszéf (1920–2013) izraeli országos főrabbi szerint (Jöcháve dáát 4. kötet 56. fejezet végén) az emberek ma gyengék, és ezért nem célszerű a böjt mellett dönteni, inkább ajánlott a táánit dibur, a beszéd böjtje. Ilyenkor egy napig az emberek különösen figyelnek arra, mit mondanak. Ahogy a Vilnái Gáon (Élijáhu rabbi – 1720–1797) is említi családjának írt híres levelében, egy ilyen beszéd-böjt többet ér, mint sok más böjt és szenvedés. Ez egybecseng azzal a hászid tanítással (Tánjá, Igeret hátsuvá 3. fejezet), ami ellenzi az új böjtök bevezetését, hiszen a böjt elgyengíti az embert és nem tud tőle figyelni az imára és a Tóratanulásra, így nagyobb a kára, mint a haszna.

A tragédia tanulságai

A zsidóságban alapvetésnek számít, hogy a rossz dolgokat soha nem a véletlen számlájára írjuk, hanem Isten figyelmeztető jelének tekintjük (Maimonidész, A böjtök szabályai 1:3.).

Az előzőekben említett prágai tűzvészt például az egyik rabbi kapcsolatba hozta azzal a nagy vihart kavart esetet, ami nem sokkal a tragédia előtt történt, mikoris a prágai rabbik egy olyan házasságra adtak engedélyt, amit mások szerint a háláchá szigorúan tiltott. A rabbi szerint a tűz talán egy isteni jel volt a közösség számára, emiatt a tiltott házasság miatt. A rabbi ezért felszólította a párt a zsidó válásra (lásd Széfer házikáron–Swift 114. oldal). Nekünk, budapesti rabbiknak is lehet ez egy fontos tanulság, hogy nagy figyelmet fordítsunk az általunk vezetett esküvőkre és arra, hogy azok háláchikusan mindenképp engedélyezettek legyenek.

Grünwald Jehudá (1848?–1920) szatmárnémeti rabbi szerint (Zichron Jehudá uo.) ilyen esetekben fel kell hívni a közösség figyelmét, hogy min kellene a viselkedésükben változtatni. Ezek között említi, hogy (1) mindenki figyeljen oda a zsinagógában a Tóraolvasására, és ne beszélgessenek közben. Másrészt (2) egy ilyen eset után szóférekkel kell ellenőriztetni a mezuzákat és a tfilniket. Ha nincs tfilinje valakinek, vagy hiányosak a mezuzák egy-egy lakáson, azt pótolni kell. (3) Ovádjá Joszéf rabbi arra is felhívta a figyelmet (uo.), hogy ilyenkor nagy hangsúlyt kell fektetni a zsidó nevelésre, és arra biztatni a szülőket hogy küldjék a gyerekeiket Tórát tanulni.

Mindezek mellett a biztonsági előírásokat is figyelembe kell venni. Így például, ha égő gyertyát tesznek a Tóraszekrénybe Hosáná rábákor vagy Szimchát Torákor (lásd A Sulchán áruch kivonata 137:11.), akkor nagyon figyeljünk arra, hogy azokat még a Tórák visszahelyezése előtt eltávolítsák.

Ugyancsak fontos, hogy Tóraszekrénybe ne vezessék be az áramot. Ha ugyanis állandóan ég benne egy villanykörte, akkor az tűzveszélyes, ha viszont a szekrényajtó nyitására gyullad meg, az szombat- vagy ünnepszegésnek számít sábeszkor és jom tovkor.