A zsidó vallás legszentebb értéke az élet. Mint ilyen, az élet védelme mindenek fölött áll. Olyannyira, hogy a Tóra összes parancsa elévül, ha egy emberi élet megmentéséről van szó.
Ugyanakkor az életre nem, mint Istentől kapott ajándékra, hanem mint Istentől kapott letétre tekintünk. „Mindent zálogba kapunk: kifeszített háló lebeg minden élők fölött.” – tanítja a Talmud (Atyák 3:16.)
Más szóval még a saját életünk sem a mi tulajdonunk, hogy afölött önkényesen rendelkezzünk. „az Örökkévaló adta s az Örökkévaló elvette: legyen áldva az Örökkévaló neve!” – írja Jób könyve (1:21.)
Ez az oka, annak is, hogy a zsidó vallás szerint az öngyilkosság is gyilkosságnak minősül. Még inkább igaz ez más ember életére, amelyet semmilyen módon nincs jogunkban kioltani. Még az ő kérésére, vagy „érdekében” sem. Tehát még „barátságból” sem szabad az emberi életet elvenni.
Egyes kommentárok szerint erre konkrét utalást is találhatunk a Tórában. „… és az ember kezéből, mindenki testvérének kezéből számon kérem az ember lelkét. Aki ember vérét ontja, ember által ontassék annak vére, mert Isten képmására alkotta az embert.” (1Mózes 9:5-6.)
A kérdés az, hogy a mondat elején miért kell „a mindenki testvérének kezéből”-t hozzátenni az általános „ember kezéhez”? Nos azért – szól a válasz – mert ezzel utal arra a Tóra, hogy még akkor is tilos a vérontás, ha azt „testvéred”, vagy a testvéredhez hasonlatos jóakaród teszi, pozitív szándékkal, például hogy szenvedésednek véget vessen.
Ezzel együtt természetesen embertársaink fájdalmát a legkomolyabban kell vennünk, és minden lehetséges eszközt meg kell találni a fájdalmak enyhítésére.
Az eutanáziához mindezek mellett még sok további részletkérdés is kapcsolódik, így például, hogy nem esik egyazon megítélés alá az aktív és passzív eutanázia. De ezen kérdések összetettsége szétfeszítené egy rövid összefoglaló kereteit, valamint minden esetben konkrétan kell megvizsgálni a körülményeket.
Köves Slomó