A háláchában1 elfogadott tény, hogy olyan macesztészta, ami már jól meg volt sütve, nem képes megkelni még ha ledarálják és újra tésztát készítenek is belőle. Elvileg ez igaz a megpörkölt búzára is, mivel a hő „megölte”. Azonban a Talmud szerint2 nem lehet ilyen búzából készült lisztet sem használni Peszáchkor főzésre, mert tartunk tőle, hogy a hő nem tudta teljesen átjárni a búzaszemeket, és így főzés közben kelésnek indulhat.
Mi a helyzet a megpörkölt liszttel? A Toszfot és más korai kodifikátorok szerint tartani kell tőle, hogy nem volt elég erős a hő, ezért tilos ilyen lisztet használni főzésre, mert megkelhet. Emiatt problémásak a maceszban megmaradó liszt-csomók is.
A liszt-csomók kialakulását elkerülendő, nem szabad hozzáadni a már meggyúrt tésztához lisztet, ha túl lágy lett3. A háláchá azonban ehhez hozzáteszi4, ha már bekevertek lisztet a tésztába és úgy sütötték meg, akkor azt meg lehet enni, mert csak akkor tilos az étel, ha biztosan tudjuk, hogy maradt benne liszt. Ennek alapján szabad lenne minden más maceszt is főzésre használni, feltételezve, hogy nem maradt benne liszt, de az Álter rebbe5 és mások szerint a mai macesz gyúrásánál közismerten előfordul, hogy feldolgozatlan liszt-csomó marad a tésztában6, emiatt mindenképpen kell távol tartani a maceszt minden nedvességtől, nehogy megkeljen.
Ebből a két véleményből terjedt el a két szokás arról, hogy lehet-e főzni vagy sütni a macesszal Peszách idején. Sok askenáz közösségben, így a magyarországi nem-haszidok is, a megengedőbb szokást követik, és esznek pl. maceszgombóc levest, macebrájt (tojásba áztatott, kisütött bundás macesz) stb. A haszid csoportok a másik szokást követik, és egész Peszách alatt ügyelnek rá, hogy ne érintkezzen a macesz folyadékkal – kivéve a nyolcadik napon, ami már csak rabbinikus ünnep.
Az ünnep első hét napján a Chábád haszidok még az asztalra sem teszik le a maceszukat, nehogy akárcsak egy morzsa is nedvességgel érintkezzen, ehelyett mindenki egy kis zacskóból, az asztal mellett fogyasztja a maceszt.
Oberlander Báruch
