Kedves Smuel!
A halott eltemetése bibliai előírás (5Mózes 21:23.). Ahogy írod, a temetéskor minden fellelhető apró részt, ami a halál idejében vagy utána elvált a testtől, el kell temetni a halottal együtt – ez egyértelműen kiderül a Sulchán áruchból (Jore déá 374:2.). Izraelben egy önkéntes szervezet foglalkozik azzal, hogy balesetek vagy Isten ments terrortámadások után megbizonyosodjanak róla, hogy az elhunytak minden darabját összeszedték és eltemetik.
Arról, hogy az élő emberről eltávolított testrészeket el kell temetni, egy nagyon korai forrásból értesülünk: „meghalt a gileádi Jiftách és eltemették Gileád városaiban” – írja a Bírák könyve (12:7.). A Midrás (Vájikrá rábá 37:4.) megkérdezi, hogy hogy lehet több városban eltemetni valakit. A válasz az, hogy több testrészét is elveszítette élete során, amelyeket mindig a szerencsétlenség helyszínén temettek el. Ebből következik, hogy élő ember eltávolított testrészeit el kell temetni (lásd még Ktubot 20b.). [A Midrás ezt összekapcsolja azzal a bibliai történettel, miszerint Jiftách fogadalmat tett a háború megnyerése kapcsán, hogy a háza kapuján elsőként kilépő élőlényt feláldozza (uo. 11:31.) – csakhogy a lánya lépett ki először (uo. 34.).]
A legtöbb vélemény szerint nem a temetés kötelezettsége miatt hantolják el az élő emberből származó testrészt, hanem amiatt, hogy ne okozhasson a kohénok számára halottól való tisztátalanságot (RáSI Ktubot uo.; Svut Jáákov responsum 2. kötet 101. fejezet). A temetés előtt a testrészt ugyanúgy mosdatják, mint a halottakat és becsomagolva földelik el (Geser háchájim 1. rész 16:2.).
A hamvasztás, ahogy a halottaknál, úgy az eltávolított testrészeknél sem elfogadható a háláchá szerint.
De nem mindegy, hogy hol temetik el, hisz írva van, hogy kimondottan jó érzés a léleknek, ha a testet és annak minden darabját egy helyre temetik el, ezért a máshol elhantolt darabokat is szokás a temetéskor egy sírba gyűjteni (Máávár Jábok, Szifté rönánot 25. fejezet). Bár a fogakat nem kötelező eltemetni (lásd erről Gut sábesz 19. évfolyam 14. szám), szfárádi rabbik össze szokták gyűjteni a kihullott fogakat is a temetéshez (Máávár Jábok uo.). Egy történet szerint a prágai Jechezkél Landau rabbi (1713–1793) halála után megjelent a fiának és utódjának, Smuél Landau rabbinak (1750–1834) az álmában, és elmondta, hogy a dolgozószobájában van egy foga, és kéri, hogy azzal együtt temessék el. Csodás módon meg is találták a fogat, így a temetésen azt is a sírjába tehették (Hámék söálá responsum JD 97. fejezet).
Az is mutatja, mennyire fontos, hogy egy helyen legyen egy ember minden testrésze eltemetve, hogy Ovádjá Joszéf rabbi (1920–2013) egy responsumában (Jábiá omer 9. kötet JD 35. fejezet) még azt is megengedte, hogyha a temetés után kerül elő újabb testrész, akkor a sírt részlegesen megnyissák, és bele temessék azt is.
Fentiek alapján, ha az illetőnek már van kiváltott sírhelye, akkor abba helyezik el. Vannak, akik rossz ómennek érzik, ha egy darabjukat eltemetik még az életük során, ezért megfelelő higiéniás körülmények között eltárolják a testrészt a halálukig egy félreeső helyen, hogy ne okozzon tisztátalanságot, hogy majd velük együtt helyezzék azt örök nyugalomra, remélhetőleg „hundert und zwanzig”-ig, 120 éves koruk után (Svit Jáákov uo.). Azonban az elterjedt szokás, hogy rögtön eltemetik, hisz írva van (Prédikátor 8:5.): „Aki a parancsot megtartja, rossz dolgot nem ismer”, és mivel valamilyen szinten micva ezeknek a testrészeknek az eltemetése is, ezért nem kell attól tartani, hogy valami bajt jelentene ez (Geser háchájim uo.).
Az élő emberről eltávolított tesztrészek temetésének kötelezettsége csak a testrészekre érvényes, nem vonatkozik pl. egy műtét során eltávolított szövetdarabra, vagy a levágott hajra (Igrot Mose responsum JD 3. rész 141. fejezet vége, lásd még Encyclopedia of Jewish Medical Ethics [héber] 2. kötet 72–73. oldal).
Kívánok neked és az olvasóknak hosszú és egészséges életet!
Oberlander Báruch
