Zsidós technológia
Vannak technológiai újítások, amiket kifejezetten a vallásos zsidó igény hív életre, egyébként nem lenne rájuk szükség, mint pl. a kikapcsolható lámpa a hűtőszekrényben (azért, hogy szombaton, amikor nem szabad lámpát kapcsolni, nyitható legyen a hűtőszekrény), a gasztronómia világában, a tejes és húsos szétválasztásának kötelessége miatt ki kellett találni mindenféle hús vagy tejtermék helyettesítőket. Hasonlóképpen van ez a kenyérsütésnél, amikor a vizet gyümölcslére cserélik.
De miért van erre szükség? Milyen probléma merül föl, ami miatt a vizet egy sokkal drágább alapanyagra cseréljük?
A kenyér kiemelt szerepe a zsidó étkezésben
A zsidó étkezésben a kenyér különleges helyet foglal el. Fogyasztása előtt rituálisan kezet kell mosni és elmondani a nötilát jádájim áldást (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 110. oldal), az étkezés végeztével pedig a többoldalas asztali áldást (birkát hámázon) (uo. 112–117. oldal). Még akkor is kezet kell mosni, ha egész kicsi mennyiséget eszik az ember (RSZ: Széder nötilát jádájim 18.) és ha egy tojásnyi (57,6 ml) mennyiségnél többet eszik, áldást is kell mondani a kézmosásra (uo.).
Csakhogy sokszor kerül olyan helyzetbe az ember, hogy vagy ideje vagy lehetősége nincs kezet mosni. Pl. reggel a sietségben csak út közben jut lehetőség megreggelizni, úton van, de nincs víz, vagy pl. repülőn, vonaton utazva nincs igazán kényelmes vagy illendő lehetőség kezet mosni stb. Ugyanígy előfordulhat egy mozgalmas napon, hogy nem jut idő bencsolni, vagyis elmondani az asztali áldást
Erre az eshetőségre találták ki az „alternatív” kenyereket, melyekre a süteményekre mondott mezonot áldást kell mondani nem a hámocit, így nem kell kezet mosni nötilát jádájim áldással és csak a rövidebb, ál hámichjá-féle utóáldást (Zsidó imakönyv 118–119. oldal) kell mondani a végén. Innen kapta a nevét ez pékáru: „mezonot kenyér”.
Kenyérből sütemény
De miben változtatja meg a kenyeret, ha gyümölcslével készül és nem vízzel, amitől egyik státuszból a másikba kerül?
Ahhoz, hogy megértsük, föl kell tennünk egy másik kérdést, ahogy az már lenni szokott a háláchikus kérdésekkel. Mi a különbség a kenyér (vagy éppen az édeskés szombati bárhesz) és egy másik kelesztett tészta, mondjuk a „csurgós” kakaós kalács között? Miért számít az egyik kenyérnek, a másik pedig csak süteménynek?
A háláchikus válasz erre az, hogy az édes tészták nassolásra vannak, élvezeti értékük van, szemben a kenyérrel, amit a rabbinikus irodalom főételnek tekint (RSZ: Széder birkát hánehenin 4:1.), olyan élelmiszernek, melyet azért eszünk, hogy ne legyünk éhesek. Az édesség inkább uzsonnára, míg a kenyér valamelyik főétkezéshez kapcsolódik, így lesz a csurgós kalács édesség, a szombati étkezés dísze, a bárhesz pedig kenyér (RSZ SÁ 168:8.).
Ha azonban a kenyér tésztáját nem vízzel, hanem gyümölcslével dagasztjuk, elveszíti a kenyér státuszát és sütemény státuszba kerül át.
A folyadék mennyisége
Azonban tisztázni kell, hogy a tésztához használt folyadéknak mekkora része kell, hogy gyümölcslé legyen ahhoz, hogy már mezonotnak számítson. A Sulchán áruchban (OC 168:7.) Joszef Káró rabbi (1488–1575) véleménye szerint még akkor is, ha kevesebb a gyömölcslé, mint a víz, de ha már érezhető az édessége a kész kenyérben, akkor már mezonot. Mi azonban a RöMÁ véleményét követjük (uo.), aki szerint az összes folyadék több, mint fele kell hogy legyen a „nem-víz”, (ti. gyümölcslé, olaj, tojás stb. együttesen) (RSZ SÁ uo. 11.).
Mi van, ha ugyan a folyadék több, mint 50 százaléka nem víz, de a kész kenyérben nem érezhető a használt gyümölcslé édessége?
Erre azt mondja Sálom Mordecháj Schwadron (1835–1911), a galíciai Brzeżany (Berezhany) híres rabbija (Dáát Torá a SÁ-hoz uo.), hogy ha a folyadék kisebb része a víz, akkor nem is fontos, hogy érezhetően édes legyen a kész kenyér.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 15. szám – 2023. december 20.
