A varázslás és annak látszata
A Tórában több helyen is szerepel a varázslás tilalma. Bileám azt mondta: „Mert nincs jóslás Jákobban és nincs varázslás Izraelben…” (4Mózes 23:23.). Ezen kívül a Tóra előírja: „Ne találtassék közötted olyan… aki varázslást űz, időjós (möonén), jövendőmondó és varázsló…” (5Mózes 18:10., lásd még 2Mózes 22:17., 3Mózes 19:26.)
Rabbi Akiva szerint a möonén szó az oná (idő) szóból származik és arra a babonaságra utal, hogy bizonyos dolgokhoz egy időpontot jónak vagy rossznak tartanak-e (Talmud, Szánhedrin 65b., lásd Egység 95. szám 16–18. oldal). A bölcsek (uo.) szerint az ájin (szem) szóból származik, ami a magyarul is használt szemfényvesztésre utal és nagyjából a bűvészt jelenti.
Azt mondja a Talmud (uo. és 67a.), hogy csak annak a varázslónak jár büntetés, aki tényleg természetfeletti erővel produkál valamit. De az, hogy valaki csak megtéveszti az embereket (szó szerint „megfogja a szemet”), de valójában nem csinál semmi természetfölöttit, az csak tilos, de nem jár érte büntetés. A Talmud (uo. 65b.) Rabbi Akiva példáját idézi, ami szerint két ember áll egy uborka ültetvénynél és mindketten azt mondják, hogy varázslattal összeszedik a termést. Az, amelyik valóban össze tudta szedni varázslattal, büntetést érdemel, de az, aki csak azt a látszatot keltette, mintha összeszedte volna, nem érdemel büntetést.
Tilos az is, ha csak „a kezével nagyon ügyes”
Maimonidész szerint (A parancsolatok könyve, 32. tiltóparancsolat, lásd még A bálványimádás törvényei 11:9., 15.) a szemfényvesztő az, „aki a kezével nagyon ügyes” és olyan dolgokat mutat be, amik nem igazak, „amit látunk tőlük mindig, hogy betesznek egy kötelet a ruhájuk alá és kihúznak egy kígyót. Vagy feldobnak a levegőbe egy pénzérmét és aztán kihúzzák valakinek a szájából. Az emberek ismerik ezeket és ez mind tilos”.
A Sulchán áruch (Jore déá 179:15.) szerint is tilos a szemfényvesztés, amiről egyik kommentátora, a SáCH (uo. 17.), Maimonidészre hivatkozva azt írja, hogy még ha nem is varázsol, de megtéveszti az embereket, akkor is tilos.
A vilnai Avraham Danziger rabbi (1748–1820) a Chochmát ádám könyvében (89:6., idézi a Pitché tsuvá 179:7.) azt írja, hogy háláchikusan minden bűvészkedés tilos (akár csinálni, akár nézni, akár megrendelni), de mivel ez a tilalom csak zsidókra vonatkozik, szabad nézni nem-zsidó bűvész előadását.
A mi nemzedékünkben ezt a véleményt képviselték Wosner Sámuel rabbi (1913–2015) és Ovádjá Joszéf főrabbi is, akik szerint (Sévet hálévi resposnsum 5. kötet 129:1.; Jöcháve dáát resposnsum 3. kötet 68. fejezet, Jábiá omer responsum 5. kötet JD 14. fejezet) semmilyen szempontból nem megengedhető a bűvészkedés.
Ha mindenki tudja, hogy ezek csak trükkök
Bár egyértelműnek tűnik a fentiek alapján, hogy a bűvészkedés tilos, ám a dolog mégsem ennyire egyszerű. Egyiptom egykori főrabbija, Dávid ben Zimrá rabbi (1479–1573) azt a kérdést tette fel (Möcudát Dávid 61. patancsolat): miért lenne tilos az, ha valaki ügyes? Semmilyen tilalmas dolgot nem csinál, egyszerűen csak ügyeskedik. Nemzedékünkben Mose Feinstein rabbi (1895–1986) is ezt az álláspontot képviseli (Igrot Mose resposnum, JD 4. kötet 13. fejezet): szerinte mindig vannak emberek, akik különlegesen ügyesek, tehetségesek valamiben. Így például a Talmud (Szotá 13a.) arról számol be, hogy Jáákov fia, Náftáli nagyon gyorsan tudott futni, annyira, hogy amikor Jáákovot el akarták temetni Chevronban és Ézsau azt állította, hogy az az ő sírhelye a Máchpélában, akkor Náftálit szalajtották vissza Egyiptomba, hogy hozza el az elsőszülöttség eladását bizonyító dokumentumokat. Amikor Náftáli ezt a hosszú utat megjárta – teszi hozzá Feinstein rabbi –, akkor senki nem mondta, hogy tilos volt neki ilyen varázslatosan gyorsan futni. Feinstein rabbi szerint a bűvészkedés csak akkor tilos tehát, ha azt lehet hinni róla, hogy természetfölötti erőkkel állunk szemben. Ha mindenki tudja, hogy ezek csak trükkök, akkor megengedhető.
Ugyanakkor Feinstein rabbi leszögezi, hogy még soha senki nem kért tőle véleményt a bűvészkedésről: „ha valaki meg fog kérdezni erről, akkor először megpróbálom kimenteni magamat, de ha nem megy, akkor meg fogom engedni”. Ugyanígy óvatos volt a lubavicsi Rebbe, ugyanis amikor egy Chábád intézményben bűvészshowt hirdettek meg egy rendezvényen, azt üzente a szervezőnek (Igrot kodes 16. kötet 30. oldal), hogy legközelebb, ha ilyen programot szeretne szervezni, előtte konzultáljon egy rabbival.
A generációk változása és Uri Geller
Miért van az, hogy ma a legtöbb ortodox közösségben mégiscsak megengedik a bűvészkedést (néhány éve a mi egyik programunkon is fellépett Ungár Anikó bűvész)?
Megérthetjük ezt a döntést, ha megvizsgáljuk, mivel magyarázta Maimonidész ezt a tilalmat (A parancsolatok könyve uo.). Szerinte óriási kárt okoz a szemfényvesztés, mert arra tanítja a buta embereket, hogy a lehetetlennek tűnő dolgok is lehetségesek és így megszokják, hogy semmi sem lehetetlen. A barcelonai Áron Hálévi rabbi (13. sz. közepe) hasonlóan érvel a Széfer Háchinuchban (250. parancsolat): szerinte a természetfölötti csak isteni csoda lehet, ezért nagyon káros, ha az emberek azt hiszik, hogy van, aki képes természetfölötti dolgokat megtenni. Csakhogy a mi generációnk már nagyon különbözik akár Maimonidészétől, akár Hálévi rabbiétól. Míg a középkor babonás világában az emberek minden bűvésztrükköt varázslatnak tartottak, addig ma már nincs ember, aki elhinné ugyanezt. Amikor bűvész-showt nézünk, tudjuk, hogy csak trükköt látunk. Ezért lehetünk megengedőbbek a bűvészkedéssel, különösen olyankor, ha a program során el is hangzik, hogy csak trükkökről van szó, ahogy egyes helyeken szokták. Ugyanakkor talán az olyan illuzionisták, mint Uri Geller, akik azt akarják elhitetni, hogy természetfölötti erejük van, az eredeti tilalom alá esnek.
Oberlander Báruch
