Múlt heti számunkban áttekintettük a zsidó temetés alapjait és megállapítottuk, hogy az ember még halálában is képviseli azokat az értékeket, melyeket életében birtokolt.
A pozsonyi rabbi: A zsidó temetőbe való temetés szigorú bibliai előírás
Az előzőekben részletezett szabály, miszerint különleges jelentősége van annak, hogy a temetőben ki ki mellett van eltemetve, elvezet bennünket a következő előíráshoz, miszerint minden embert a saját vallása szerint kell eltemetni, így pl. zsidó embert csak a zsidók között lehet végső nyugalomra helyezni.
Ahogyan a Talmud egy másik helyen (Gitin 61a.) tanítja: „a békesség kedvéért nem-zsidó halottakat a zsidó halottakhoz hasonlóan kötelességünk eltemetni…”. Ehhez a francia Rábénu Slomó Jicháki (RáSI, 1040–1105), a híres kommentátor hozzáteszi, nem arról van szó, hogy szabad lenne eltemetni zsidókat és nem-zsidókat egy helyen, hanem hogy ugyanúgy, ahogy zsidó halottakat el kell hantolni, a nem-zsidó halottaknak is meg kell adni a végtisztességet, a saját temetőjükben.
A barcelonai Rábénu Niszim (1315?–1376) rámutat ennek a forrására. Szerinte abból, hogy a zsidók között elő van írva, hogy kit ki mellé lehet temetni, következik, hogy zsidót és nem zsidót sem lehet egymás mellé eltemetni. Azonban ő is kiemeli a talmudi előírást, hogy egyformán gondoskodni kell mindkettejük méltó eltemetéséről.
Schreiber-Szófer Mózes pozsonyi rabbi szerint (Responsum JD 341. fejezet, lásd még Igrot Mose responsum JD 2. kötet, 152. fejezet), mivel az, hogy kit ki mellé lehet temetni egy zsidó temetőben, a Talmud szerint Mózestől származó törvény, egy szigorú bibliai előírásnak számít, aminek oka, hogy – a fenti gondolat alapján – egy zsidó a halála után is zsidónak számít, a zsidóságot képviseli, így csak zsidó temetésben részesülhet.
A temetők körbezárása
A fenti szabályból következik az, hogy a zsidó temetőket fallal el kell különíteni a nem-zsidó síroktól. Ennek kapcsán Slomó Klugertől (1785–1869), Brody rabbijától azt kérdezték, szabad-e, hogy a zsidó és nem-zsidó temető közötti fal ne a temetők teljes hosszán legyen felépítve. Kluger rabbi meglepően indulatos választ küldött erre (Tuv táám vádáát responsum, tlitái, 253. fejezet): „Mérges vagyok önre, amiért feltette nekem ezt a kérdést, mert [ez azt mutatja], hogy feltételezte, hogy meg fogom ezt engedni. Ezzel gyanúsít engem? Ha azt gondolta volna, hogy nem engedem meg, akkor nem kérdezett volna ilyet! Azért is mérges vagyok, hogy [a kérdés] egyáltalán felmerült önben. Nem állt szándékomban válaszolni, csak ismerőseim azt mondták, hogy ha nem válaszolok, úgy fog tűnni, mintha egyetértenék ezzel.” Ezután részletesen kifejtette, hogy a zsidó és nem-zsidó temető között teljes elválasztó fal szükséges, hogy semmiképp ne keveredhessenek a sírok.
Kihantolás nem-zsidó temetőbe temetés esetén
Cvi Askenázi (1656–1718) amszterdami rabbi szerint – aki egyébként Óbudán nevelkedett – (Cháchám Cvi responsum 50. fejezet), abban az esetben, ha egy zsidó nem-zsidó temetőben lett eltemetve, megengedett az elhunyt exhumálása és a zsidó temetőbe átvitele, annak ellenére, hogy az újrahantolás amúgy tilos (SÁ JD 363:1.). „Azonban a háláchá (uo.) megengedi a kihantolást abban az esetben, ha valaki nem a saját sírjába lett eltemetve, ebből pedig következik, hogy minden bizonnyal megengedett egy nem-zsidó temetőbe történt temetés után is”. Ezt a véleményt erősíti meg Jechezkél Landau (1713–1793) prágai rabbi (Nodá biJehudá responsum, kámá, JD 50. fejezet) és mások (lásd Pitché tsuvá JD 363:1.).
Írva van, hogy ha valami oknál fogva nem lehet az elhunytat átvinni zsidó temetőbe, akkor arra kell törekedni, hogy legalább kerítést tegyenek a zsidó sír köré (lásd Minchát Elázár responsum 2. kötet 41. fejezet).
A halottakkal kapcsolatos szent munka
Évezredes történelmünk során a zsidó temetőbe való temetés mindig is szent dolognak számított és őseink pénzt és energiát nem kímélve fáradoztak azon, hogy elhunytjaikat zsidó temetőben helyezhessék nyugalomra. Érdekes, hogy mind a munkaszolgálatosok, mind a gulágra hurcoltak kapcsán született emlékirodalomban kiemelten szerepel, hogy azonkívül, hogy megkínozták és kegyetlenül megölték őket, még egy további tragédia történt velük, az, hogy még a kever jiszróélt sem kaphatták meg.
Hogy milyen fontos a temetés, az is mutatja, hogy az elhunytakkal és a temetkezéssel foglalkozó szervezetet chevrá kádisának, vagyis szent egyletnek nevezik. Emellett vannak kifejezetten a szegények megsegítésére alapított szervezetek, amelyek adományokból finanszírozzák a temetést olyanoknak, akik nem tudnák kifizetni szerettük elhantolását.
Kívánom, hogy mihamarabb eljöjjön a megváltás és drága halottaink újból velünk lehessenek!
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 40. szám – 2022. június 9.
