A rabbi válaszol

„Ott akarok eltemetve lenni”

Áskenáz szokás, hogy Rút könyvét olvassuk fel Sávuotkor (Sulchán áruch OC 490:9. RöMÁ). Rút a legismertebb betért a zsidó történelemben és önként vállalt zsidóságával szorosan kapcsolódik a tóraadás ünnepéhez.

A szavai, melyekkel hitet tett arról, hogy a zsidósághoz akar csatlakozni, bizonyos szempontból körülírják az igaz betérés kritériumait: „Mondta Rút: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, visszatérve mellőled; mert ahová te mész, oda megyek én, és ahol meghálsz, ott hálok meg én, néped az én népem, Istened az én Istenem, ahol meghalsz te, halok meg én és ott akarok eltemetve lenni. Úgy tegyen velem az Örökkévaló és úgy folytassa, csak a halál választ el tőled engem” (Rút 1:16–17.).

A Talmud szerint (Jövámot 47b., lásd még az árámi Tárgum forditás uo.) a fenti idézet valójában egy párbeszéd egyik fele, amelyben Rút Noéminek válaszolt, elfogadva az anyósa által felsorolt szigorú tórai törvényeket, amit, a zsidókat kötelezi. Ezek között szerepelt, hogy sábeszkor nem szabad a városon kívül egy tchum sábátnál (960 méter) nagyobb távolságot megtenni („ahova te mész, oda megyek én is”), hogy tilos idegen férfival kettesben maradni („ahol te hálsz, ott hálok én is”), kötelező 613 parancsolatot betartani („néped az én népem”). Továbbá tilos a bálványimádás („Istened az én Istenem”), négyféle halálbüntetést alkalmaz a bét din („ahol meghalsz te, halok meg én”) és csak zsidó temetőbe temetkezhetünk („ott akarok eltemetve lenni”). Miután Rút mindezt magára vállalta, onnantól fogadta el Noémi a döntését, hogy visszatér vele Izraelbe.

Kever Jiszráél

Ebben az írásban a zsidó temetés alapjait és fontosságát szeretném kifejteni, rámutatva mindazokra a forrásokra, amelyek ennek az alapját képezik, különös figyelmet szentelve annak, miért ragaszkodunk ahhoz az évezredes előíráshoz, hogy a zsidót csak zsidó temetőben temetünk el.

Magyarországon mind a mai napig 1643 zsidó temető van számon tartva. Sokszor még kis falvakban is megtalálhatjuk a nyomát, ahol csak pár zsidó család élt egykor.  A történelem során mindig voltak külön zsidó temetők és minden zsidó utolsó kívánsága az, hogy kerüljön a „kever Jiszráélbe”, vagyis zsidó temetőben legyen eltemetve.

Már Ábrahám is „zsidó” temetőt keresett Sárának

Ennek a gyakorlatnak a nyomát keresve beszélgettem egy rabbi kollégámmal, aki rámutatott, hogy ez már abban a bibliai leírásban is szerepel, ahol arról olvasunk, hogyan tárgyalt Ábrahám, hogy megszerezze a Máchpela barlangot, ahol el szerette volna temetni Sárát. A hettiták a leírás szerint azt mondták: „legszebb sírhelyünkben temesd el halottadat (1Mózes 23:6.). Vagyis Ábrahám elkerülhette volna, hogy vásárolnia kelljen sírhelyet, ám ő ragaszkodik hozzá, hogy megvegye a Máchpela barlangot és ott helyezze végső nyugalomra Sárát, mivel nem akarta a feleségét a bálványimádó hettiták közé temetni.

Vétkes embert nem szabad jámbor ember mellé temetni

Ahhoz, hogy jobban értsük a fenti gyakorlatot, előbb fel kell idéznünk egy másikat, ami azt rögzíti, hogy a zsidó temetőben kit ki mellé lehet temetni. Azt mondja a Talmud (Szánhedrin 46a.), hogy az a vétkes embert, akit halálbüntetésre ítéltek és végre is hajtották rajta az ítéletet, nem lehet a szülei mellé temetni, hanem a bét din által erre a célra fenntartott temetőkben hantolják el. A Talmud (uo. 47a.) felteszi a kérdést, miért volt szükség erre az elkülönítésre. A válasz az, hogy a vétkest nem szabad a jámbor mellé temetni, amit Elisá próféta történetéből vezetnek le: „És volt, ők éppen temettek egy [vétkes] embert, íme látták a[z ellenséges] csapatot és bedobták azt az embert Elisá sírjába, és midőn oda került az ember és megérintette Elisá csontjait, [Elisá] megelevenedett és lábaira állott” (2Királyok 13:21.). A Talmud jelzi, hogy csak az van itt írva, hogy a próféta a lábaira állt, de ez nem azt jelenti, hogy feltámadt, és hazament. A Talmud szerint „mindössze” kiment a sírból, összeesett és újra meghalt, hogy ne legyen a vétkes ember mellett eltemetve.

Ehhez még hozzáteszi a Talmud, hogy ugyanúgy, ahogy a vétkest nem lehet a jámbor mellé temetni, a súlyosan vétkest sem lehet eltemetni olyan mellé, aki kevésbe súlyos vétket követett el. Ezért volt a bét dinnek több temetője.

Végezetül azt mondja a Talmud, hogy ez nem csak a fenti idézetből következik, hanem valójában egy olyan törvény, amit Mózes a Szináj-hegyen kapott (háláchá lö­Mo­se miSzináj).

Ez a háláchá a Sulchán áruchban (JD 362:5.) is rögzítve van. Mindennek az az alapja, hogy az elhunyt még halálában is képviseli mindazt a jámborságot és szentséget, ami életében a sajátja volt, így a nyughelye és annak környéke is szentnek tekintendő.

Oberlander Báruch