Áldások a Tórára
Minden reggel elmondunk egy sor áldást, köztük a Tóra tanulásra vonatkozót is (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 9. oldal), hiszen hálát adunk az Örökkévalónak minden parancsolatért, amit teljesíthetünk. Ezen kívül Bölcseink elrendelték, hogy az ember, a saját személyes tanulására mondott áldáson túl, mondjon áldást a közösségi tóraolvasásra is: egyet az olvasás előtt, egyet utána (Talmud, Mögilá 21a.). Szombatonként a hetiszakasz hét részre oszlik, amit hét külön ember olvas fel. Eredetileg az első felhívott mondta el a nyitóáldást és az utolsó az olvasás után mondta az utóáldást (uo.). Az öt közbülső se előtte, se utána nem mondott.
Később azonban Bölcseink rájöttek, hogy ez így nem jó, mert ha valaki késik a tóraolvasásról, az azt hiheti, hogy nem hangzott el előáldás, ha valakinek pedig ki kell mennie a tóraolvasás vége előtt, az azt hiheti, hogy nem volt utóáldás. Ezért rendelték el, hogy minden egyes ember, akit felhívnak a Tórához, mondjon áldást a szakasza felolvasása előtt és után is (uo. 21b. végénVakok és olvasni nem tudók a Tóránál
A középkorban azonban, amikor még nem tudott mindenki Tórát olvasni, újabb változás történt: megjelent a báál koré, a felolvasó, aki olvasott azok helyett, akik nem tudtak. Mivel azonban ez kínos helyzetbe hozta a tanulatlan zsidókat, akik emiatt nem akartak felmenni a Tórához, elterjedt, hogy ahelyett is olvasnak, aki amúgy tudna magának (lásd Vözot háTorá 11. fejezet).
A Sulchán áruch (OC 141:2.) felhívja rá a figyelmet, hogy mindenkinek, aki áldást mond, amikor felhívják a Tórához, feltétlenül fontos, hogy halkan olvassa a szöveget az előimádkozóval, hogy ne legyen áldásmondása fölösleges. Továbbá mondja a Sulchán áruch (uo. 139:3.) azt is, hogy mivel a Tant nem szabad fejből mondani, aki nem lát, azt nem lehet felhívni a Tórához.
Azonban Mose Rivkesz vilnai rabbi (1591?–1671) a Sulchán áruch-ban egy megjegyzést fűzött ehhez a kitételhez, ebben idézi Jáákov háLévi Moelin rabbi (a MaHáRIL, 1365?–1427) véleményét (Minhágé MáHáRIL 452. oldal), miszerint ma nincs akadálya annak, hogy egy vak embert felhívjanak a Tórához, ugyanúgy, ahogy az olvasni nem tudó zsidót is felhívjuk, különösen, mert ma már senki nem olvas magának.
[Érdekes, hogy ezt a véleményt eredetileg a Sulchán áruch társszerzőjének, Mose Iszerelsz (1530–1572) krakkói rabbinak, a RöMÁnak tulajdonították, akinek a véleményét az askenáz zsidók követik. Ezért is lett olyan elterjedt és vált általános gyakorlattá. Azonban a RöMÁ által megjelentetett Sulchán áruch kiadásban (Krakkó 1678) ez a megjegyzés nem szerepelt, csak egy későbbiben, innen tudjuk, hogy ennek a megjegyzésnek más a szerzője (lásd SÁ Machon Jerusálájim 1994 kiadásában Hágáhot vöheárot uo. 18.). A szokás azonban fennmaradt, aki tud olvasni, az olvas a báál koréval együtt halkan, aki pedig nem tud, az nem olvas.]
Oberlander Báruch
