Az Atyák bölcs tanításaiban (4:22.) az áll, hogy „aki a Tórát tiszteli, az maga is tiszteletreméltó, aki pedig a Tórát megveti, azt embertársaik is megvetik”. A Tóra tisztelete azonban nemcsak magának a Tóra-tekercsnek a tiszteletét jelenti, ami a Tóra legszentebb formája (Sulchán áruch JD 282:1.), hanem a nyomtatott változatét is – ahogy erről nemrég írtunk a Gut sábesz hasábjain is (21. évfolyam 35. szám). Ehhez kapcsolódik az az előírás, amit a Sulchán aruch kommentárjai idéznek (SáCH uo. 277:1.) – miszerint nem szabad távozáskor nyitva hagyni könyvet, mivel úgy tűnne, mintha csak megunta és otthagyta volna. Márpedig ez tiszteletlenség egy szent könyvvel szemben, akkor is, ha nem a Biblia szövege van belenyomtatva.
A kabbala szerint (idézi a SáCH uo.), ha valaki nyitva hagy egy szent könyvet, annak az a következménye, hogy gyorsabban elfelejti, amit tanult belőle.
Írva van, hogy nem kell feltétlenül becsukni a könyvet, elég, ha valamit ráteszünk, jelezve, hogy fontos számunkra a könyv, nem feledkeztünk meg róla (Szálmát Chájim responsum JD 163. fejezet a 2007-es kiadásban). Ez lehet akár egy kicsi tárgy is, a pápai jesivában például egy tanárom gyufásskatulyát használt erre a célra. Egy másik lehetőség, egy kendővel letakarni a nyitott könyvet, ha elhagyják a szobát – ennek a megoldásnak az az előnye, hogy egyszerre több nyitott könyvet is be lehet „csukni” vele (Jád Sául, JD 277. fejezet).
Elfogadott vélemény, hogy ha az ember csak egy rövid időre megy ki a szobából, pl. a mellékhelyiségbe, vagy ha a zsinagógán belül maradt, de felhívták a Tórához, az nem számít távozásnak, és ennyi időre nyitva lehet hagyni a könyvet, amiből tanult vagy imádkozott, annál is inkább, mert időveszteség lenne, ha akár három-négy könyvet kellene újra kinyitni (Áruch hásulchán uo. 277:2.). Vannak, akik szigorúbban veszik ezt (lásd Hászéfer böháláchá 10. fejezet 34. lábjegyzet), de nem terjedt el ez a vélemény, úgy láttam ezt mesteremnél, a pápai rabbinál és máshol is.
Az előző lubavicsi rebbe azt tanította, hogy kifejezetten annak kell becsuknia a könyvet, aki használta (Torát Menáchem 39. kötet 192–193. oldal). Természetesen, ha mégis úgy adódik, hogy az illető már elment, akkor becsukhatjuk a mások által használt könyveket – bár tény, hogy vannak, akik inkább egy-két mondatot olvasnak ilyenkor, ami által a könyv használói lesznek, és csak eztán csukják be…
A fentiek alapján érthető az is, miért van az, hogy a Tóraolvasásnál, amikor felhívjuk a következő embert, a tekercset csak összecsukjuk (SÁ OC 139:5. RöMÁ), hiszen a felhívással és áldásmondással csak pár másodpercnyi időre szakítjuk meg a felolvasást. Amikor viszont már Mi sebérách áldást is mondunk, ami hosszabb időt vesz igénybe, akkor a Tórát letakarjuk a ruhájával (Misná brurá uo. 21.).
Oberlander Báruch
