A papi áldás dallamvilága
Miközben Izraelben minden nap a reggeli sáchárit ima közben elhangzik a papi áldás (birkát kohánim, vagy magyaros jiddisesen düchenolás), aközben nekünk, a külföldön élő áskenáz zsidóknak csak a három zarándokünnepen, valamint ros hásánákor és jom kipurkor van lehetőségünk meghallgatni azt (Sulchán áruch OC RSZ 128:57.). Így érthető, hogy minden közösség izgatottan várja a lehetőséget, és a közösségi vezetők nagyon igyekeznek, hogy mindenképp legyen kohén az ünnepeken, nehogy elmaradjon ez a ritka, bibliai eredetű áldás (4Mózes 6:24:26.).
A lubavicsi dallam születése
Aki egy lubavicsi zsinagógában jár olyan ünnepnapon, amikor elhangzik a birkát kohánim, akkor hallani fogja, hogy az előimádkozó és a kohén felváltva egy gyönyörűszép dallammal énekli végig a papiáldást (Széfer Hánigunim – Chábád 1. kötet 27. dallam). Ez egy 200 éves dallam, aminek a születése a második lubavicsi rebbe, Dovber rabbi (1773–1827) nevéhez kötődik. Ő volt az, aki arra kérte a haszid kórust, hogy írjanak egy szép, szívhez szóló dallamot a düchenolásra. Többszöri próbálkozás után született meg az a dallam, amit már méltónak tartott Dovber rabbi a papi áldáshoz (uo. 49. oldal). Ezt a dallamot azonban a következő nemzedékben, a Cemách cedek idején (1789–1866) nem énekelték (lásd még https://nichoach.blogspot.com/2014/08/blog-post.html 27. lábj.) – egyesek szerint azért, mert feljelentették a rebbét, hogy forradalomra készül és ez a dallam lesz a forradalmi indulója (uo. 49–50. oldal). A dallam talán feledésbe is merült volna, ha a hatodik lubavicsi rebbe a Szovjetunió elhagyása után 1927-ben nem hallotta volna öreg haszidoktól Rigában (uo.). Miután hallotta, úgy vélte, ez egy nagyon különleges dallam, és úgy tűnik, hogy ő volt az, aki újra bevezette az éneklését a Chábád haszidok körében.
Miért énekelve mondjuk?
Arra, hogy egyáltalán miért éneklik dallammal a papi áldást (lásd SÁ uo. 58.) több magyarázat van. Az egyik az, hogy az éneklés által érhető el az az áhítat, ami segíti az áldás elmondását. Ahogy a Bibliában is találjuk (2Királyok 3:15.): „Volt ugyanis, amint hárfázott a hárfás, rajta volt az Örökkévaló keze” (Áruch hásulchán uo. 35.). További magyarázat, hogy az éneklés által örömteli hangulat önti el az embert, ami feltétele az áldásnak, ráadásul a Schiná, az isteni jelenlét csak akkor van jelen, amikor öröm van (Rác káCvi – Kohánim 2. kötet 413. oldal).
Más közösségek szokása
A világban az elterjedt az, hogy a három versből álló papi áldásban csak minden vers végén az utolsó szót éneklik. Ennek főleg az az oka (lásd SÁ uo.), hogy időt adjanak a közösségnek elmondani azokat a nem túl rövid, áldáskérő imákat, amik az imakönyvben találhatóak (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 360–3611. oldal).
Minden napra más áskenáz dallam
Áskenáz közösségekben érdekes szokás, hogy minden ünnepen egy-egy odaillő dallammal énekli a kohén az áldást. Peszáchkor ez a Hágádá végén található Ádir hu kezdetű költemény dallama (Az őrködés éjszakája 138. oldal), sávuotkor az első napi Tóraolvasás előtt elmondott Ákdámut költemény dallamával, szukkotkor az ünnepi csokor lengetéséhez tartozó dallammal énekli míg szimchát Tórakor minden bekezdést másik dallammal énekelnek az előző háromból. Ros hásánákor és jom kipukor, valamint a zarándokünnepeknek azon a napján, amikor van mazkir, egy komoly, nagyünnepi dallam hangzik el, amit a Halottak dallamának neveznek.
Schwartz Pinchász Zelig hákohén (1877–1944) kisvárdai rabbi az 1928-ban megjelent könyvében azt írja (Áteret páz 128:61.), hogy „Pozsonyban és környékén minden ünnepen más dallamot szoktak énekelni [itt a fenti felsorolás következik], de a mi országunkban nem ez a szokás, hanem mindig ugyanazt az erre való, ismert dallamot énekeljük azért, mert attól tartunk, hogy a kohén össze fog különben zavarodni.”
Egy vagy több dallam legyen?
Az érvelése visszautal Jiszráél Isserlein rabbinak (1390?–1460?) a Trumát hádesen responsumához (26. fejezet), amelyben az alábbi kérdése választolt: „a kohénoknak, amikor éneklik a papi áldást, szabad-e több dallammal énekelni, pl. minden verset, vagy akár minden szót egy másik dallammal?” Válaszában azt írja „nem helyes így tenni, annak ellenére, hogy az a szokás, hogy a papi áldást énekléssel mondjuk és a kohénoknak, akik szépen tudják ezt énekelni dicséretes is, de ne különböző dallamokkal. Minden alkalom ugyanaz a dallam legyen az elejétől a végéig, nehogy összezavarodjanak.” A Trumát hádesen itt csak azt zárja ki, hogy egy papi áldáson belül más-más dallamok legyenek, de azt nem, hogy pl. a különböző ünnepeken más-más dallammal énekeljék. Schwartz rabbi ezt az érvelést egy lepéssel tovább vitte, mert úgy vélte, még akkor is tartunk az összezavarodástól, ha minden ünnepen más-más dallamot énekelnek.
Emlékszem, amikor a Vasváriban szintén ezt a szokást követték, és minden ünnepen más dallamot énekeltek. Több kántornál érdeklődtem itt Budapesten, és a legnagyobb sajnálatomra senki nem ismerte ezeket a dallamokat. Sajnos úgy tűnik, hogy az idős kohénok halálával egy idő után feledésbe merültek ezek a dallamok, amikor olyan kohénok mondták el a papi áldást, akik már nem ismerték őket. Így nálunk a Vasváriban mára már minden ünnepen ugyanazzal a fent említett haszid dallammal éneklik a papi áldást.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 40. szám – 2024. június 14.
