A Talmudban (Gitin 59a–b.) szerepel, hogy Bölcseink szükségesnek tartották egy hierarchikus rend kialakítását a felhívás sorrendjében, ezzel kerülve el, hogy vita kerekedjen, ha mindenki elsőként akar sorra kerülni. A zsidó társadalomban amúgy is fennálló úgymond szentség szerinti sorrendet írtak elő: legszentebbek a kohénok, akik a Szentélyben teljesítenek szolgálatot. Utánuk következnek a szentségben a lévik, akik segítik a kohénokat a szentélyszolgálatot során, pl. zenei kísérettel stb. Utánuk következik az összes többi „egyszerű” zsidó, akiket összefoglalóan jiszráélnek nevezünk. A Tóraolvasásnál tehát elsőként egy kohént hívnak fel, ha jelen van a zsinagógában, másodiknak lévit és a továbbiakban jiszráélt. A Talmud szerint tulajdonképpen ez egy tórai micva is, hiszen írva van a kohénokról (3Mózes 21:8.), hogy „szent legyen ő neked”, ami azt jelenti, hogy meg kell tisztelni a kohént többek között azzal, hogy előre engedjük (pl. sorban állásnál, étkezésnél stb.).
Ha már kapott áliját (Tórához való felhívást) jiszráél, akkor nem lehet újabb kohént vagy lévit felhívni, mert ez tiszteletlenség lenne (Sulchán áruch OC 135:10. RöMÁ). Ha mégis fel akarnának hívni egy másikat, akkor csak máftirnak lehet, akinek felolvassák az utolsó három mondatot újra: ez ugyanis már csak egy kiegészítése a Tóraolvasásnak (uo.). Bár a Chábádban nem szokás (Cemách cedek responsum OC 35. fejezet), de sok helyen az előírt hét helyett több embert hívnak fel a Tórához, ez esetben az utolsó (áchárojn) is lehet kohén vagy lévi újfent (Sááré Efrájim 1:17.).
Mi történik, ha nincs a zsinagógában lévi, de van kohén? Ebben az esetben az első két (!) áliját ugyanaz a kohén kapja, és harmadiknak hívnak jiszráélt (SÁ uo. 8.). (Azért nem lehet másik kohént felhívni a lévi helyére, mert úgy tűnne, az elsővel valami gond volt [uo.].)
Arra az esetre, ha nincs ko-hén, a Talmud (uo.) azt a kifejezést használja, hogy „nitpárdá háchávilá”, szétesett a csomag. Vagyis ezzel annyira megbomlik a rend, hogy akkor sem kötelező a kohén helyett elsőnek lévit felhívni, ha jelen van a zsinagógában (SÁ uo. 6.). Ennek ellenére van, ahol megtisztelik a levitákat azzal, hogy kohén hiányában elsőként hívják fel őket, ez volt pl. Szofér Jáákov Sálom (1851–1921) pesti dájján véleménye (Torát Chájim 135:11.). Többek között a Chábádban is így van: az Álter rebbe kifejezetten örült neki, ha valahol ezt a szokást követték (Likuté szipurim–Perlow 72. oldal 81.; Nötivim biszdé háslichut 2. kötet 72. oldal).
Azt azonban a Sulchán áruch (uo. 6.) egyértelműen rögzíti, hogy ha már kapott áliját egy jiszráél, akkor lévit nem lehet utána felhívni az előírt hét ember egyikeként, hiszen ő magasabb szinten áll a „szentségi hierarchiában”. Bár sok mindenről sokféle helyi szokás alakult ki az évezredek alatt, amik akár zsinagógánként is változnak, ez egy explicit előírás és így mindenki ezt követi. Ilyen esetben, ahogy fentebb már említettük, máftirnak lehet felhívni a jelen levő lévit, vagy – ha a közösség szokása, hogy hétnél több embert hívnak fel – akkor utolsóként.
Oberlander Báruch
