Kedves Gyuri!
A mázkir imáról már írtam korábban egy hosszú cikket (lásd Holokauszt és Háláchá 15. fejezet), ezért itt csak a felvetett témára szorítkozom.
A mázkir ima során a gyászolók felidézhetik elhunyt szeretteiket, hogy kegyelettel adózzanak emlékük előtt. Ez a bensőséges szertartás egyfajta kapcsot teremt az eltávozottakkal.
A Sulchán áruchban (Jore déá 249:16.) azt írja a RöMÁ a mázkir ima kapcsán: „Szoktak cödákát felajánlani az elhunytakért, amikor mázkirt mondunk, ez egy régi helyes szokás és ez segíti a lelküket.”
A zsidó vallás egyik alapvető elve, hogy cselekedeteinkkel, imáinkkal tudjuk befolyásolni elhunyt szeretteink sorsát. Azonban fontos, hogy a kettő együtt járjon, mivel ugyancsak alaptétel a zsidóságban, hogy a megemlékezésnek pozitív cselekedettel kell párosulnia ahhoz, hogy ne csupán gesztusértékű legyen. Ennek klasszikus példáját Tízparancsolatban olvassuk, ahol az szerepel (2Mózes 20:8–9.): „Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed” – majd ezt követi egy úgymond gyakorlati útmutatás, hogy miben álljon a megszentelés: „Hat napon át dolgozzál…” stb.
Hasonlóképpen a mi esetünkben: amikor az ünnepek végén felidézzük elhunytjainkat, akkor az emlékezésnek cselekedethez kell vezetnie. Ezért szerepel a mázkir szövegében, hogy: „Tartsa Isten jó emlékezetében tanító [apám]… lelkét, ki elköltözött e világról! Szeretetadományt ajánlok fel érte, hogy ennek fejében lelke az öröklét kötelékébe foglaltassék a túlvilágon…” (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 349. oldal), vagyis rögtön cselekedethez kapcsoljuk az emlékezést: adományt ajánlunk föl.
Izraelben ennek kapcsán évtizedes vita zajlik, mégpedig azért, mert a Holokauszt emléknapján egyperces csenddel emlékeznek az elhunytakról. Sokan azt kifogásalják, hogy ez a fajta néma, passzív megemlékezés nem jellemző a zsidóságra, ehelyett az elhunytak emlékére Kádist mondunk, talmudi misnát tanulunk és adományt adunk. Ez az igazi emlékezés.
Kérdésére válaszolva, a cödókó fölajánlása szerves része a mákirnak, és fontos figyelni rá, hogy ünnep után adjuk is oda a cödókót. Annak érdekében, hogy nehogy ez egy meg nem tartott ígéret legyen – ha, ne adj Isten, megfeledkeznénk erről –, sokan hozzáteszik a „bli neder” (fogadalom nélkül) kifejezést (Szidur Torá or – Chábád 241a. oldal 32. tétel; lásd SÁ JD 203:4.; Vájján Joszéf responsum 2. kötet 311. fejezet). (Zsidó körökben gyakori ennek a kifejezésnek a használata, hogy elkerüljék a meg nem tartott fogadalmakat.) Azonban ezt a jócselekedetet bármikor pótolhatja, teljessé téve a megemlékezést elhunyt szeretteiről.
Végezetül egy mondat az emlékima elnevezéséről. Magyarországon mázkir az elterjedt megnevezése, ám általában jizkornak hívják, az ima első szava után. Emellett ismert a házkárát nösámot kifejezés is (lásd például RöMÁ uo.). De egyes régi rabbinikus forrásokban találkozunk a mázkir nösámot megnevezéssel is (lásd például Eminát Smuél responsum 59. fejezet végén; Pinkász hechsérim sel Köhilt Pozná 27. oldal 137. paragrafus), ezek szerint a sajátos magyar elnevezés is helytálló.
Kívánom, hogy minél előbb kiérdemeljük a Messiás eljövetelét, ami után elhunyt hozzátartozóink életre fognak kelni (Sámuel imája uo. 103. oldal 13. hitelv). Legyen így minél előbb!
Oberlander Báruch
