Kedves Eszter!
Mi a kápóre?
A kapóre (modern héberben kápárá) szó engesztelést jelent, ma a köznyelvben leginkább egy jom kipur előtt végzett szertartást, illetve a szertartáshoz használt tyúkot vagy kakast értjük. Használjuk magyarosan egyesszámban: kapóre vagy többesszámban: kapóresz.
Ennek az ősrégi szokásnak az első leírását ráv Sásnánál (?–669?), a babiloni jesiva vezetőnél találjuk volt, aki a 7. században élt és dolgozott (Ocár hágöonim, Jomá 62. oldal 216. fejezet; Tur OC 605. fejezet).
A kapóreszhez a férfiak részére kakast, nők részére tyúkot szoktak venni (Sulchán áruch RSZ 605:3.), amit a szertartás részeként megforgatnak a fejük felett és a következőt mondják: „Ez legyen helyettem, ez a váltságdíjam, ez az engesztelő áldozatom, ez a kakas (nők: tyúk), amelyik a halálba megy! Én meg elindulok, el is jutok a jó, hosszú és békés életbe” (Az engesztelőnap imarendje 11. oldal). Ezután a sakter a kóserság előírásainak megfelelően levágja az állatot, ami után el lehet fogyasztani.
Ellenzők véleménye
Voltak, akik erősen ellenzik a kapóreszt (Náchmanidész, idézi a Bét Joszéf a Turhoz uo.; Párdész Eliezer, Jom kipur 42–44. oldal), mondván ez egy „emori szokás” (az emoriak, vagy emoriták egy ősi népcsoport, akik a zsidók honfoglalásakor éltek Izrael földjén – 4Mózes 21:311–32.). A háláchá (SÁ OC 301:27., JD 1178:1.) ezt a kifejezést használja az értelmetlen, nem-zsidó babonaságok megjelölésére, amit nem szabad követnünk (3Mózes 18:3.). A kapóresz kapcsán azért használják ezt a kifejezést, mert látszólag nincs összefüggés a jó évért való ima és a házi tyúkok levágása között.
A gyakorlatban azonban ez egy nagyon elterjedt szokás, amit minden közösség követ, még a szefárdiak is, annak ellenére, hogy Joszéf Káró rabbi (1488–1575), akinek a véleményét követik általában, a Sulchán áruchban (OC 605:1.), azt írta erről, hogy „vissza kell tartani [magunkat] a szokástól” (lásd PE uo. 46. oldal).
A kapóre nem áldozat
Több szempontból is meg lehet közelíteni a szokás értelmét, azonban amihez biztosan nincs köze, azok az oltári áldozatokhoz, amikről olvasunk pl. Mózes harmadik könyvben, mert a zsidó vallás tiltja azok bemutatását a Szentélyen kívül (3Mózes 17:3–9.), ami csak a Messiás eljövetele után fog újra felépülni. Különösen tilos áldozatot bemutatni Jeruzsálemen kívül és külföldön, ahol nincs lehetőség a Szentély felépítésére. Egyébként, ez a magyarázat arra, hogy házi tyúkkal történik a kápóresz, mert azt nem lehetett feláldozni a Szentélyben (SÁ RSZ uo. 1.; Nité Gávriél, Jom kipur 10:19.)
Ennek ellenére a kapóresz egyik magyarázataként hasonlót említenek, részben mint az áldozathozatal kapcsán. Ez pedig az, hogy az áldozattal azért lehet bűnbocsánatot nyerni, mert amikor feláldozza az ember az állatot, akkor arra kell gondolnia, hogy valójában mindazt, amit az áldozattal tesznek vele kellett volna tenni, hisz ő a vétkes, csak az isteni kegyelem megkímélte ezt. Ez az érzés az, ami elvezeti az embert a megtérésig és nyer bűnbocsánatot (Náchmanidész 3Mózes 1:9-hez). Hasonló gondolat kell, hogy járjon a fejünkben, amikor a kapóreszt végezzük – annak ellenére, hogy az nem egy szent áldozat. Az Örökkévaló nagy kegyelmében az embertől nem vár el mást, mint a megtérést és ezáltal nyerhetünk bűnbocsánatot jom kipur előtt (Máté Efrájim 605:5.; PE uo. 48–49. oldal).
Éppen ezért szoktak, ha lehetséges és könnyen megoldható, fehér színű tyúkot vagy kakast használni, annak emlékére, hogy: „ha karmazsinpirosak is lesznek bűneitek, kifehérednek, mint a hó” (Jesájá 1:18.; SÁ uo. 2.).
Ima a cselekedetek által
Egy másik magyarázat szerint a kapóresz egyenes folytatása a ros hásáná első estéjén evett különböző szimbolikus ételeknek (édes méz, bőséges gránátalma stb.) (SÁ uo. 583. fejezet), amiket azért fogyasztunk, hogy így nem csak az imáink szavaival, de a cselekedeteinkkel is Istenhez forduljunk, és rajtuk keresztül kapcsolódhassunk az Örökkévaló által nyújtott jó dolgokhoz. Ugyanígy a kapóresz szertartás során a cselekedeteinkkel imádkozunk, hogy csak ez a tyúk vagy kakas menjen a halálba, de mi maradjunk életben (lásd PE uo. 49–51. oldal).
A Sulchán áruch azt írja (uo. 4.), hogy az a szokás, hogy a kapóreszt (ti. magát a levágott baromfit) adományként adják a szegényeknek. Azonban még jobb az a szokás, hogy nem magát a levágott állatot adják át, nehogy szégyenbe hozzák a rászorulókat azzal, hogy el elfogadják „mások vétkeit”, hanem a levágott állat értékét pénzben adják a szegényeknek. Mások szerint mégis jobb magát az állatot adni, hogy azt a szegény ember rögtön fel tudja használni (Máté Efrájim uo. 10.).
Tulajdonképpen az egész kapóresz szokásnak ez a lényege, amiért már emiatt is érdemes követni ezt a szokást, hogy lehetőséget adjon az adakozásra az ünnep előtt.
A kabbala azonban nem ért egyet azzal, hogy a cedókó, az adakozás lenne a szokás értelme (PE uo. 115. oldal). Ehelyett a szertartás időzítését tekinti fontosnak. A kapóreszt ugyanis szokás a kora reggeli órákra időzíteni, aminek jellemzője az isteni szeretet kiterjedése. Amikor levágjuk a fehérszínű állatot és a vágás és kóserolás során eltávolítjuk belőle a vérét, ezzel szimbolikusan a vörös színnel azonosított szigort távolítjuk el és csupán a fehér színnel jellemzett szeretet marad meg (Szidur RSZ).
Kóserolás oktatása
Gyerekkoromban a kapóresz magánszervezésben zajlott, mi a pápai Pfeiffer bácsihoz jártunk, aki a húsboltjában szervezte meg a szertartás elvégzését. Minden levágott baromfira egy cédulát tettek, hogy kinek a kapóréja, hogy tudják, kinek melyiket kell elvinni a kóserolás után, hogy felhasználják egy micvalakomára jom kipur előtt. „De az ember ne merjen enni a csirkéből, mielőtt az értékét átadta volna a szegényeknek” (Sáár hámelech, idézi PE uo. 114–115. oldal).
Áldott emlékű nagymamám ezt az alkalmat oktatásra használta fel: elkérte a kapóreszt még a kóserolás előtt, hogy azon tanítsa meg a még hajadon nővéreimet arra, hogy hogyan kell kisózni a rituális vágás után a tyúkot vagy a kakast. Egészen a közelmúltig ugyanis a kóserolást otthon végezték, nem úgy, mint ma, amikor már felhasználásra készen vásároljuk meg, és minden zsidó anyának fontos feladata volt, hogy a lányait megtanítsa erre a folyamatra. Nem csoda, hogy nagy volt a meglepetésünk, amikor 1989-ben Budapestre érkezve először vettünk csirkét a Dob utcában és az nem volt kikóserolva…
Édesanyám mindig meséli, hogy 8-9 évesen, amikor a háború kitört, ő már nagyon jól tudta, hogy kell kikóserolni a csirkét. Azonban onnantól, hogy a vágóhídon nem csak a vágást végzik, hanem a kóserolást is, ez a tudás lassan kikopott, és később a nagymamám már nem hívta a nővéreimet, szerintem ő is kikóserolva vette a csirkét.
Kapóresz intézményi szervezésben
Egyre elterjedtebb az utóbbi évtizedekben New Yorkban, hogy valamelyik közösség, jesiva vagy más zsidó intézmény szervezi meg a kápóreszt: előre megveszik a baromfit, biztosítják a helyszínt és a saktert. Aki el akarja végezni a szertartást, az befizet egy bizonyos összeget a szertartás elvégzéséért, amibe a csirke és egyebek árán felül a cedókó, adomány is bele van kalkulálva. Van, ahol még ezután is külön gyűjtik a kapóresz árát a szegények számára. Magyarországon az Ortodox Hitközség szervezi a kapóreszt, és itt is, amikor az ember befizet rá, akkor már eleve cedókót is ad.
A kapóre ideje
A kapóresz ideje erev jom kipur vagyis jom kipur előtti napon (tehát idén szeptember 24-én), kora reggel. Azonban a rabbik észrevették, hogy túl nagy a saktereken a nyomás, ha egyszerre érkezik az egész közösség, és gyorsan kell levágniuk a kapóreszt, így félő, hogy nem lesz kóser a vágás (Máté Efrájim uo. 7.). Ezért kiterjesztették a szokást a ros hásáná és jom kipur közötti 10 bűnbánó napra (Pri mögádim, Esel Ávrahám 605:1.).
Magyarországon nagyon elterjedt volt, hogy a nők és a gyerekek ezekben a napokban végezték el a kapórét, míg a férfiak nagyobb része erev jom kipur reggelén. Emlékszem, hogy még a 2000-es évek elején sokan jöttek a Dob utcába a kapóresz szertartásra ezekben a napokban, de sajnos az utóbbi években erősen lecsökkent az érdeklődők száma. Chábádban általában a nők is inkább aznap szoktak kapórét csinálni, ezért már éjfél után rögtön meg is kezdik a szertartásokat, hogy mindenki sorra kerülhessen.
A sakter
További szokás, hogy a sakternek is adnak egy kis kapóre-geltet, kápárá pénzt, ami szintén egy kis adakozás, köszönetként, amiért egész évben gondoskodik róla, hogy kóser húshoz jussunk. Mivel a sakternek ilyenkor tele a keze a munkával, sok helyen eleve a zsebébe dugják a pénzt.
A kapóre során sokan a sakter segítségét kérik egy olyan micvához, amit nem sokszor tudnak év közben teljesíteni. Bibliai előírás ugyanis, hogy ha valaki levág egy baromfit, akkor a vérének egy részét (SÁ JD 25:15.) le kell, hogy takarja földdel (3Mózes 17:13.), erre pedig azoknak, akik nem vágóhídon dolgoznak, nem igen adódik lehetőségük máskor.
A levágott állatok felhasználása
Gyerekkoromban még láttam a pápai közösségben azt a szokást, hogy hazaviszik a levágott állatot, de a Chábádban nem láttam, főleg ott nem, ahol valamelyik intézmény szervezi. Ennek egyik oka, hogy ahol nagy tömegben csinálják a kápórét, ott nincsennek felkészülve arra, hogy egyenként foglalkozzanak a kóserolással. Azonban mihamarabb meg kell ejteni ennek ellenére, hiszen a háláchá azt mondja, hogy 72 órán belül ki kell sózni a levágott állatot, különben a vér megdermed és nem lehet már sóval kivenni (SÁ uo. 69:12.).
Sajnos olyan esetről is adott hírt a sajtó, hogy egy ilyen intézményes kapóresz központ a vágás után kóserolás helyett az összes csirkét a kukába dobta. Ez természetesen nem felel meg a hálcáhának, mert friss, ehető csirkét nem szabad kidobni a pazarlás tilalma miatt (bál táschit – 3Mózes 20:19., SÁ uo. 349:4.). Ha nincs lehetőség a kóserolás elvégzésére, akkor nem-zsidó intézmény részére is fel lehet ajánlani adományként. A rituális vágás ilyenkor is micva volt, hisz zsidó tudott volna enni belőle ha rászánja az időt a kóserolásra (lásd Szimlá chádásá 19:1., de lásd Sááré tsuvá OC 551:28.; Divré Sálom responsum 5. kötet 111. fejezet). De természetesen a leghitelesebb, ha akár a közösség tagjai összeállnak, segítenek a sózásban, és hazaviszik vagy zsidó intézmény javára ajánlják fel a levágott kapóreszt.
Kóserolás oktatása
Gyerekkoromban a kapóresz magánszervezésben zajlott, mi a pápai Pfeiffer bácsihoz jártunk, aki a húsboltjában szervezte meg a szertartás elvégzését. Minden levágott baromfira egy cédulát tettek, hogy kinek a kapóréja, hogy tudják, kinek melyiket kell elvinni a kóserolás után, hogy felhasználják egy micvalakomára jom kipur előtt. „De az ember ne merjen enni a csirkéből, mielőtt az értékét átadta volna a szegényeknek” (Sáár hámelech, idézi PE uo. 114–115. oldal).
Áldott emlékű nagymamám ezt az alkalmat oktatásra használta fel: elkérte a kapóreszt még a kóserolás előtt, hogy azon tanítsa meg a még hajadon nővéreimet arra, hogy hogyan kell kisózni a rituális vágás után a tyúkot vagy a kakast. Egészen a közelmúltig ugyanis a kóserolást otthon végezték, nem úgy, mint ma, amikor már felhasználásra készen vásároljuk meg, és minden zsidó anyának fontos feladata volt, hogy a lányait megtanítsa erre a folyamatra. Nem csoda, hogy nagy volt a meglepetésünk, amikor 1989-ben Budapestre érkezve először vettünk csirkét a Dob utcában és az nem volt kikóserolva…
Édesanyám mindig meséli, hogy 8-9 évesen, amikor a háború kitört, ő már nagyon jól tudta, hogy kell kikóserolni a csirkét. Azonban onnantól, hogy a vágóhídon nemcsak a vágást végzik, hanem a kóserolást is, ez a tudás lassan kikopott.
Kapóresz intézményi szervezésben
Egyre elterjedtebb az utóbbi évtizedekben New Yorkban, hogy valamelyik közösség, jesiva vagy más zsidó intézmény szervezi meg a kápóreszt: előre megveszik a baromfit, biztosítják a helyszínt és a saktert. Aki el akarja végezni a szertartást, az befizet egy bizonyos összeget a szertartás elvégzéséért, amibe a csirke és egyebek árán felül a cedókó, adomány is bele van kalkulálva. Van, ahol még ezután is külön gyűjtik a kapóresz árát a szegények számára. Magyarországon az Ortodox Hitközség szervezi a kapóreszt, és itt is, amikor az ember befizet rá, akkor már eleve cedókót is ad.
A kapóre ideje
A kapóresz ideje erev jom kipur, vagyis a jom kipur előtti napon (tehát idén szeptember 24-én), kora reggel. A rabbik azonban észrevették, hogy túl nagy a saktereken a nyomás, ha egyszerre érkezik az egész közösség, és gyorsan kell levágniuk a kapóreszt, így félő, hogy nem lesz kóser a vágás (Máté Efrájim uo. 7.). Ezért kiterjesztették a szokást a ros hásáná és jom kipur közötti tíz bűnbánó napra (Pri mögádim, Esel Ávrahám 605:1.).
Magyarországon nagyon elterjedt volt, hogy a nők és a gyerekek ezekben a napokban végezték el a kapórét, míg a férfiak nagyobb része erev jom kipur reggelén. Emlékszem, hogy a 2000-es évek elején még sokan jöttek a Dob utcába a kapóresz szertartásra ezekben a napokban, de sajnos az utóbbi években erősen lecsökkent az érdeklődők száma. A Chábádban általában a nők is inkább aznap szoktak kapórét csinálni, ezért már éjfél után rögtön meg is kezdik a szertartásokat, hogy mindenki sorra kerülhessen.
A levágott állatok felhasználása
Gyerekkoromban még láttam a pápai közösségben azt a szokást, hogy hazaviszik a levágott állatot, de a Chábádban nem láttam, főleg ott nem, ahol valamelyik intézmény szervezi. Ennek egyik oka, hogy ahol nagy tömegben csinálják a kápórét, ott nincsenek felkészülve arra, hogy egyenként foglalkozzanak a kóserolással. Azonban mihamarabb meg kell ejteni ennek ellenére, hiszen a háláchá azt mondja, hogy 72 órán belül ki kell sózni a levágott állatot, különben a vér megdermed és nem lehet már sóval kivenni (SÁ uo. 69:12.).
Sajnos olyan esetről is adott hírt a sajtó, hogy egy ilyen intézményes kapóresz-központ a vágás után kóserolás helyett az összes csirkét a kukába dobta. Ez természetesen nem felel meg a háláchának, mert friss, ehető csirkét nem szabad kidobni a pazarlás tilalma miatt (bál táschit – 3Mózes 20:19., SÁ uo. 349:4.). Ha nincs lehetőség a kóserolás elvégzésére, akkor nem-zsidó intézmény részére is fel lehet ajánlani adományként. A rituális vágás ilyenkor is micva volt, hisz zsidó tudott volna enni belőle, ha rászánja az időt a kóserolásra (lásd Szimlá chádásá 19:1., de lásd Sááré tsuvá OC 551:28.; Divré Sálom responsum 5. kötet 111. fejezet, Tsuvá mijirá responsum 1. kötet 116. fejezet, Or Jiszráél folyóirat 87. szám 232-233. oldal). Természetesen a leghitelesebb, ha akár a közösség tagjai összeállnak, segítenek a sózásban, és hazaviszik vagy zsidó intézmény javára ajánlják fel a levágott kapóreszt.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 3. szám – 2023. szeptember 29.
