Egyszer áldott emlékű barátom, Naftali Kraus egy budapesti látogatása alkalmából rácsodálkozott, hogy az akkor négy év körüli fiam, Mendel, zl, milyen egyértelműen tud különbséget tenni zsidó és nem-zsidó szokások között. Mendel ugyanis elmagyarázta neki azon a vasárnapon, hogy aznap azért nem dolgozunk, „mert az a nem-zsidók sábesze”. Hiába volt még kicsi, megértette, hogy az egymás mellett élő csoportoknak mások a szokásai.
Azok a zsidók, akik a diaszpórában élnek, kisebbségként egy nem-zsidó társadalomban, testközelből ismerkednek meg a szomszédaik, kollégáik szokásaival. Gyakran nagy nyomás helyezedik az emberre, különösen a szülőkre, hogy átvegyenek ezekből a szokásokból. Ám tudnunk kell, melyek azok, amelyeket átvehetünk és melyek azok, amik tiltottak.
Fontos kiemelni, hogy a zsidóság nem azért zárkózik el más szokásoktól, mert fanatikus, hanem mert, ha lecseréljük a szokásainkat másokéra, akkor elveszítjük a saját identitásunkat. Minden vallásnak megvannak a maga szokásai, és ha ezeket összekeverjük, elveszítjük az autentikus szépségüket.
Ennek alapját a Tórában találjuk: „Egyiptom országának cselekedete szerint, amelyben laktatok, ne cselekedjetek és Kanaán országának cselekedete szerint, ahová én viszlek benneteket, ne cselekedjetek, törvényeik szerint ne járjatok” (3Mózes 18:3.). Ez a parancsolat elsősorban olyan cselekedeteket tilt, amelyek más valláshoz vagy hitvilághoz tartoznak. A Talmud (Sábát 67a.; Torát kohánim a fent említett vershez) azonban olyan esetekre is vonatkoztatja, amelyek nem egyértelműen más vallás vagy hitvilág szokásai, mivel Bölcseink szerint ragaszkodnunk kell a saját szokásainkhoz (lásd Talmudic Encyclopedia [héber] 17. kötet 305–325. oldal).
Arról, hogy melyik ünnepet lehet átvenni és melyiket nem, két véleményt találunk:
Az első szerint tiltott megtartani minden olyan szokást, amelynek nincs zsidó eredete, ezek nem-zsidó szokásnak minősülnek és ily módon tilosak (Biur háGRÁ a SÁ JD-hoz 178:7.).
A második vélemény szerint a nem vallási gyökerű szokások esetén nem kell figyelembe venni a szokás eredetét, csak azt, hogy van-e logikus magyarázata. Ha van, akkor át lehet venni. Aminek nincs logikus magyarázata, az nem-zsidó szokásnak minősül és tiltott, mert logikus magyarázat hiányában csak azért teszi az ember, mert hasonlítani szeretne a külvilághoz (Sut MáHáRIK 88. fejezet).
Ez utóbbi a Sulchán áruch (JD 178:1. RöMÁ) által elfogadott vélemény.
Ez alapján nézzük meg két mostanában aktuális ünnep szokásait, a Halloweent (október 30.) és a Hálaadást [Thanksgiving] (november hó negyedik csütörtökje). Ezt a két ünnepet az egész USA-ban ünneplik és az utóbbi időben már hazánkban is kezdenek elterjedni. Első lépésként fontos, hogy az ember azonosítsa a szokásokat és tudja, melyik valláshoz vagy népcsoporthoz tartoznak.
Halloween szokásai egyértelműen a pogány hitvilághoz vezethetők vissza: a kelták rémisztő maskaráikkal akarták elűzni a visszajáró szellemeket. Ezért zsidóknak nem szabad ezt a szokást átvenni. Akinek a jelmezbe öltözés vonzó az ünnepben, az ne felejtse el, hogy van saját jelmezbálas ünnepünk, a Purim (SÁ OC 696:8.).
Ezzel szemben a Hálaadás gyökerei a puritánokhoz kapcsolódnak, akik túlélve az első évet az Újvilágban, hálát adtak a betakarított termésért és az életükért. Ez a szemléletmód a zsidóságban is megtalálható, amiről tanúskodnak a különböző imák és az élvezetekre mondott áldások, ezért ennek ünneplése nem jelent problémát. Maga a Lubavicsi Rebbe is ezen a véleményen volt, egy 1986-es beszédében ki is fejtette ezt az álláspontját (lásd Torát Menáchem 5787 2. kötet 54. oldal).
Ezzel szemben Moshe Feinstein rabbi (1895–1986) hangsúlyozta (Igrot Mose responsum JD 4. rész 12. fejezet), hogy nincs akadálya annak sem, hogy a hagyományoknak megfelelően pulykát együnk Hálaadáskor, azonban ajánlatos időről időre kihagyni ezt a szokást, ezzel mutatva, hogy nem tulajdonítunk neki vallási jellegű különlegességet (lásd még Journal of Halacha and Contemporary Society 30. szám 42–65. oldal; Chukát olám 281. oldal).
Én életemben egyszer vettem részt hálaadási pulyka-vacsorán, valamikor a 2000-es évek elején, amikor a kaliforniai Los Angelesben voltam vendégségben a Weisz családnál, akik erdélyi holokauszttúlélők és nem mellesleg lubavicsi haszidok voltak. Nagyon meglepődtem, amikor Weiszné meghívott, hogy csatlakozzak hozzájuk a Hálaadás-napi vacsorára. Amikor rákérdeztem, hogyhogy megünneplik ezt, akkor nagyon határozott választ kaptam tőle: „igen, hálát adunk az Örökkévalónak, hogy túléltük a holokausztot, ideértünk Amerikába és itt békében tudunk zsidókként élni.” Meg kell mondanom, nagyon finom volt a pulyka a különleges szósszal – és tényleg valódi hálaadó hangulata volt az estnek, nem csak egy kulturális esemény volt.
A fentieket szem előtt tartva valahányszor egy nem-zsidó ünnepséghez érkezünk, vizsgáljuk meg, mi az alapja és hogy van-e zsidó párhuzama, amikor a saját szokásaink szerint ünnepelhetünk.
Oberlander Báruch
