Kedves Rabbi!
Nagyon érdekes volt a múltheti írás a düchenolás dallamairól, de egy kérdés fölmerült bennem miatta. Miért éneklünk egyáltalán az imában? A dallamok sokszor megszakítják az imát, és énekelve kevésbé érthető a szöveg, amit mondunk.
Gábor
Kedves Gábor!
Az éneklés szerves része a zsidó liturgiának, akár hálaadó vagy dicsőítő énekekről, akár kérő fohászokról van szó. A hálaadó, az Örökkévaló dicséretét zengő imákat szebbé teszi az éneklés, a fohászoknál pedig erősíti az áhítatot.
A dallamok annyira szorosan kapcsolódnak az imákhoz, hogy a Sulchán áruchban (OC 619:1. végén) a RöMÁ azt az utasítást idézi, hogy a nagyünnepek alatt „az ember ne változtasson a város szokásán, még a dallamokban sem”. Ezek szerint az ima dallama része az imarendnek, hogy nem is szabad rajta változtatni, ahogy az imán sem.
Csakhogy az ima éneklésének két formája van. Az egyik forma az, amikor magát az imaszöveget nem csak felolvassuk hanem egy dallammal együtt elénekeljük. A másik eset, amikor a szöveget megszakítjuk egy-egy dallam eléneklésével, majd folytatjuk a szöveg olvasását. Nem egyértelmű a RöMÁ szövegéből, hogy melyik fajtára gondol, de valószínűleg mind a kettőre vonatkozik, hogy nem szabad változtatni rajtuk.
Kántorművészet
Mindig voltak olyanok, akik ezeket a dalokat, dallamokat különösen szépen tudták előadni, ők kiemelkedtek a közösségből, ebből alakult ki a kántorok eredeti feladatköre, hogy vezessék az imát. Csakhogy a kántorok tovább léptek és a hagyományos dallamokat kibővítették, kiegészítették, sokszor teljesen egyedi motívumokkal.
Ennek kapcsán írja a Sulchán áruch RSZ (uo. 53:14.): „egy előimádkozó, aki meghosszabbítja az imát [vagyis sokat énekel], hogy a kellemes hangját hallják, azért, mert örül annak, hogy szép hangon tud hálát adni az Örökkévalónak, akkor legyen áldva. Feltéve, ha komolyan és ott [Isten előtt] félelemmel imádkozik. Ha pedig azért hallatja a hangját, mert örül a saját hangjának, akkor ez helytelen, ahogy írva van (Jeremiás 12:8.): »hangját emelte rám, ezért meggyűlöltem«. Ezzel együtt mégsem jó, ha bármiért húzza az imát, mert az terhes a közösségre nézve”.
Megszakítás-e az ének
A kérdés az, hogy nem számít-e eleve megszakításnak az ima közbeni éneklés. Ennek kapcsán a RöMÁ a Sulchán áruchban (124:8.) írja, hogy amikor az előimádkozó befejezi az áldást, akkor rögtön ámént kell mondani, és nem szabad várni vele. Erre a Mágén Ávráhám című kommentár azt írja (uo. 14.), hogy ha a kántor sokat énekel a Kádisban a vöimru ámén (…és mondjatok ámént!) szavaknál, akkor rögtön kell mondani ámént, nem szabad kivárni, amíg befejezi az éneklést, mert az megszakítás lenne.
Azonban éppen a múlt héten tárgyalt birkát kohánim kapcsán teszi fel a kérdést, hogy miért van az, hogy amikor a kohénok minden vers végén énekelnek (SÁ uo. 128:45.), a közösség pedig az éneklés után mond ámént, az mégse számít megszakításnak. Erre az a válasz, hogy ha keveset énekel, az része a szövegnek, csak a sok éneklés már egy önálló „műsorszám”, és mint ilyen, számít megszakításnak.
A szkulener rebbe titkos üzenetei
Az ’50-es években Romániában nagyon aktív volt Eliezer Zuszja Portugál (1897–1982), Szkulen (Sculeni) rabbija. A holokauszt után sok árva gyereket örökbefogadott és megmentett a zsidóságnak. Rengeteg népszerű dallam szerzője volt. Egyszer úgy sikerült titkos üzeneteket eljuttatnia a titkosrendőrség füle hallatára a Romániába látogató külföldi zsidó vezetőknek, hogy különleges vallási dalokként, mintegy kódolva énekelte el őket…
Az Egyesült Államokban, ahova Romániából kivándorolt, a szkulener rebbe néven vált ismertté. 1977-ben kérdést intézett Weisz Jákob Jicchák (1902–1989) egykori nagyváradi rabbihoz, aki ekkor már Jeruzsálemben működött, hogy megszakítás-e az éneklés ott, ahol nem lenne szabad megszakítani, pl. a kenyérevés előtti kézmosás és a kenyérevés között. Válaszában azt írta Weisz rabbi (Minchát Jichák responsum 7. kötet 9. fejezet), hogy még ima közben is csak akkor nem számít megszakításnak az éneklés, ha bele van építve az imába. Ha az imádkozó végzett egy bekezdéssel és csak úgy elkezd énekelni, az megszakításnak számít éppúgy, mint a kenyérevés áldása és a kenyérevés között.
A megszakítás hossza
Wosner Smuel rabbinak (1913–2015) azonban más volt a véleménye (Sévet hálévi responsum 5. kötet 16:1.), szerinte magával az énekléssel nincs baj, hanem azzal, ha szavak is elhangzanak, mindegy, hogy dallammal vagy anélkül. Csak a dallam esetén probléma lehet az idő, vagyis, hogy meddig tart a megszakítás: ha annyi ideig tart, ami alatt végigmondhatta volna az imát, akkor még a csend is megszakításnak számíthat (lásd SÁ uo. 104:5.). De egy kis éneklés belefér. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy pl. az un. Carlebach hávdálá, amiben minden rész között énekelnek, csak Wosner rabbi véleménye szerint megengedett.
Az ismétlés
Sik Mózes (1807–1879) huszti rabbi egy másik problémát vet fel (MáHáRáM Sik responsum OC 31. fejezet), ez pedig az, amikor a kántorok, a művészi hatás érdekében, megismétlik az ima egyes részeit, egyes szavakat (lásd még Chevel nácháláto 12. kötet 3. fejezet). Ez mindenképp megszakításnak számít, ezért a haszidoknál nagyon ügyelnek arra, hogy semmi ismétlés ne legyen az imában, vagy pl. az asztali áldásban, a bencsolásban (az egész témáról lásd még Rác káCvi – Köhuná 2. kötet 30. fejezet).
Az Örökkévaló hallgassa meg áhítatos fohászainkat és adja, hogy legyen okunk énekelve hálát adni neki!
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 41. szám – 2024. június 20.
