A gojmél bencsolás
Ha az ember életveszélyes helyzetből menekült meg, akkor hálát ad Istennek, mégpedig az un. gojmél bencsolással, vagyis a birkát hágomél áldás elmondásával (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 84. oldal; lásd A rabbi válaszol 1. kötet 11. fejezet). Ilyen veszélyhelyzet a betegségből való felépülés is, amit a szülésre is szoktunk vonatkoztatni (lásd uo. 62. fejezet).
A gojmél bencsolást egy minjen (tíz felnőtt férfi) előtt kell mondani (Sulchán áruch OC 219:3.), amit egy zsoltár mondatból vezetnek le a bölcsek (Zsoltárok 105:32.). Nők általában nem szoktak gojmélt mondani az illendőség (cniut) miatt, elkerülendő azt, hogy 10 férfi előtt kelljen szerepelniük (Misná brurá 219:3.). Vannak, akik a szülés utáni időszakban kivételt tesznek, és elmondják a gojmél bencsolást, hiszen ilyenkor így is úgy is nagy a nyüzsgés az újdonsült anyuka körül (különböző ünnepségek vannak, stb.) [Minchát Slomo responsum 2. kötet 4:31.]. Erre a zsinagógai látogatásra akkor kerül csak sor, ha már eltelt a szülés óta legalább egy hét és megerősödött az anyuka (Káf háchájim 219:7.). Több szokás is létezik arra, hogy hogyan történik a hálaadás.
Mi történik a zsinagógában?
Van, ahol a zsinagógában tíz férfi jelenlétében a nő az ezrát násimban, a női részen állva mondja el a gojmél áldást (RSZ Széder birkát hánehenin 13:3.).
Máshol az a szokás, hogy a feleség jelenlétében felhívják a férjet a Tórához, és amikor elmondja az áldást a Tórára („Áldott az Örökkévaló, a megáldott, örökkön-örökké!”), a feleségére is gondol, ezt úgy veszik, mintha a férj mondta volna a gojmélt a felesége nevében (Sááré Efrájim 4:28.).
Megint máshol az a szokás, hogy az anyuka a Tóránál elhangzott borchu áldásra válaszolva teljesíti a gojmél bencsolást – ilyenkor nem szükséges, hogy a férje mondja az áldást (Ét láledet 8. fejezet 35. lábjegyzet). (Van, ahol a két utolsó szokást összekötik azzal, hogy a férj áldására válaszol a feleség [Sááré Efrájim és Ét láledet uo.].)
Mussie lányomtól hallottam, hogy elterjedt szokás lett mára, hogy az édesanya úgy megy el a zsinagógába, hogy ne csak az áldásmondásra „essen be”, hanem halljon egy kdusát, egy kádist és a Tóraolvasást is. Azonban a leírásokból úgy tűnik, hogy a hangsúly akkor is a borchu meghallgatásán van.
Házhoz jön az áldásmondás
Emlékszem fiatalkoromból a pápai közösségben élő szokásra, amiről azt gondolom, hogy a Magyarországon elterjedt szokás lehetett sok helyen. Ebben az esetben nem a nő megy a zsinagógába, hanem egy szombat esti, vagy egy hétköznapi máárivról egy minjennyi ember megy el az édesanya otthonába, így ő a saját szobájában hallhatja az esti borchut és arra felelhet.
Stern Becálél (1910–1988) rabbi, Stern Ávrahám (1884–1944) érsekújvári (Szlovákia) dáján fia, azt írja (Böcél háchochmá responsum 6. kötet 78:3.), hogy az ő környékükön csak arra figyeltek, hogy az édesanya első útja a szülés után a zsinagógába vezessen és valamelyik imán vegyen részt. Ez a szokás pedig ahhoz a Talmudi mondáshoz kapcsolódik, hogy az frissen szült nőre jobban kell figyelni, nem szabad magára hagyni, mintegy „őrzésre van szüksége”, de ha már a zsinagógát megjárta, akkor el lehet hagyni ezt a felügyeletet (lásd még Nité Gávriél, Nidá 3. kötet 65. fejezet és 69:1–4.).
Hálaáldozat
A fenti különböző szokásoktól függetlenül a háláchában az szerepel, hogy azon a szombaton, amikor az édesanya elmegy a zsinagógába, fel kell hívni a férjét a Tórához, ezzel helyettesítve a hálaáldozatot, amit a felesége felgyógyulásért kéne bemutatni, ha állna a Szentély (Mágén Ávrahám 282. fejezet végén). A németországi Wormsban az volt a szokás, hogy az édesapa ilyenkor egy bizonyos mennyiségű viaszt snóderolt (felajánlást tesz a közösség javára) a zsinagóga számára (Minhágim döKáK Vármájzá 2. kötet 162–163. oldal), ami ma a talán a villanyszámla befizetésével lenne egyenértékű.
***
Ezúton szeretnék fiam, Náchmán és menyem, Cháni nevében is hálát adni az Örökkévalónak, amiért egészséges kisfiuk született és az édesanya is jól van. Kívánom, hogy épüljön fel teljesen és a brisz időben, a nyolcadik napon megtörténhessen.
Oberlander Báruch
