Két héttel ezelőtt a zsidó világsajtóban[1] és így a zsido.com-on is[2] megjelent egy cikk, miszerint a pinszk-kárlini rebbe azt mondta a terrortámadásban meggyilkolt, 19 éves Alter Slomó Lederman édesapjának, hogy „Az ön fiának a lehető legmagasabb szintű lelke volt, ezért nincs szükség arra, hogy [a lélek emelkedését okozó] Gyászolók kádisát mondjon érte”.
Egyik kedves ismerősöm azt a kérdést tette fel ennek kapcsán, hogy ez egy elfogadott álláspont lehet-e.
A kádis célja, hogy engesztelést nyerjen az elhunyt számára, illetve az, hogy mintegy „létraként” szolgálva a lélek még magasabb és magasabb szintre jusson általa (lásd Nité Gávriél, Ávélut 1. kötet 286–291. oldal). A Talmud (Bává bátrá 10b.) azt mondja, hogy senki nem tudja azt a spirituális szintet megközelíteni, amilyen magasra a mártírhalált haltak emelkednek, így felmerül a kérdés kell e a cádikokért és a mártírokért is kádist mondani?
Sajnos a zsidó nép hosszú történelme alatt mindig is voltak, akik mártírként haltak meg a vallásuk miatt, csak azért, mert zsidók voltak. Már a 13. század óta van irodalma annak a kisebbségi véleménynek, hogy a mártírok után talán nem kell megtartani a gyászszokásokat és nem kell értük kádist mondani (Sut Rábénu Chájim Or Záruá 14. fejezet; Sut MáHáRIL 99. fejezet). Ez teljes egészében elutasításra talált (uo.), sőt Rábénu Sálom (14. sz. végén) a bécsújhelyi rabbi szerint (Hilchot uminhágé Rábénu Sálom miNeustadt 401:2.) aki ilyet mond, annak „engesztelésért kell könyörögnie és azt javaslom neki, hogy hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön böjtöljön ros hásánáig”. Ezt a véleményt idézi Mose Iszerlisz rabbi (1530–1573) is, a Sulchán áruch társszerzője (Dárké Mose, JD 376. fejezet végén).
Arra a felvetésre pedig, hogy a mártírok nagyon magas szinten állnak, arra az a válasz, hogy az engesztelésnek nincs határa és mindig lehet feljebb emelkedni, mert a szentség magassága is végtelen (Sut MáHáRIL uo.; Svut Jáákov responsum 1. kötet 102. fejezet).
Áron Rokeách rabbi (1880–1957), a híres belzi rebbe, a holokauszt során Magyarországon keresztül menekült Izraelbe és közben nyolc hónapot Budapesten tartózkodott. Tragikus módon ő volt családja egyetlen túlélője, felesége, gyermekei és unokái mind elpusztultak a holokausztban. Érdekes módon két egymásnak ellenmondó hagyomány létezik, amit a nevében szoktak idézni. Az egyik verzió szerint (Bikdusáto sel Áháron első kötet 155. oldal): „a családjáról, akik mártírhalált haltak a holokausztban, soha nem beszélt, és az volt az álláspontja, hogy nem kell utánuk kádist mondani, mert szentek. Nem is tartotta a jorcájtjukat, annak ellenére, hogy fiának, reb Mojsénak pontosan lehetett tudni a halálozási dátumát”. Az ellenkező verzió szerint azt mondta (Rösumim bismechá 269. oldal), hogy „még a mártíroknak is szüksége van rá, hogy kádist mondjunk értük és talmudi misnákat tanuljunk a jorcájtjuk napján”. Úgy vélem, a második a hiteles verzió, hiszen a belzi chászidok, ugyanúgy, ahogy mindenki más is, mond kádist a mártírok után.
A lubavicsi chászid hagyományban is találunk a kérdésben véleményt. Jáákov Zöchárjá Mászkálikot, egy híres lubavicsi rabbit 1938-ban a sztálini Szovjetunióban kivégeztek, ám halála napját nem lehetett pontosan tudni. Ezért a családja a Rebbétől kért útmutatást, hogy melyik napon tartsák a jorcájtját. A családi hagyomány szerint, a Rebbe, aki jól ismerte Mászkálik rabbit (lásd művem Early Years 1. kötet 195. oldal), azt felelte, hogy neki már nem hiányzik semmi, ő már régen a felső világokban van. Ha a család úgy akarja, akkor legyen a jorcájt tévét 24. ami az Álter rebbe halálozási évfordulója (Ocár chászidim, chászidé Erec hákodes 319. oldal). Szerintem a Rebbe csak dicsérni akarta a rabbit a család előtt és nem arra utalt, hogy nem kell megtartaniuk a jorcájtot. Különösen valószínűtlen ez, mivel tudjuk, hogy a Rebbe maga is mondott kádist anyai nagyanyja és az öccse után, akiket a nácik gyilkoltak meg (lásd Early Years uo. 130. oldal végén).
A kérdésben a holokauszt túlélő rabbik responsum könyveiben (Minchát Jichák 1. kötet 83:1., 133:2.; Söilát Jichák, Tinjáná 153. fejezet) és a gyakorlatban is az elfogadott vélemény az, hogy mondunk kádist és tartunk gyászidőszakot a mártírokért. Különösen sokat jelentett ez a túlélőknek, hiszen csak a jorcájtok megtartása maradt lehetőségként, hogy megemlékezzenek a halottaikról, akiknek nem volt sírja sem, amit látogathattak volna (a témában lásd írásaim, in: Heárot ubiurim folyóirat 1154. szám 60–66. oldal, 1155. szám 76–79. oldal, lásd még uo. 1157. szám 160–167. oldal).
Oberlander Báruch
[1] https://www.theyeshivaworld.com/news/headlines-breaking-stories/2165664/pinsk-karlin-rebbe-no-words-to-console-a-woman-whose-husband-was-murdered-in-front-of-her.html.
[2] https://zsido.com/akiert-nem-kell-kadist-mondani/.
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 25. szám – 2023. március 16.
