A brit milá szertartáson több embert szoktak megtisztelni azzal, hogy részt vegyen az eseményekben: egy házaspárt, aki behozza a babát (kváter – lásd Leket joser 1. kötet 219. oldal, 2. kötet 98. oldal), a férfit, aki tartja a névadó idején, külön embert kérnek meg arra, hogy letegye vagy felvegye a babát Élijáhu székéből (lásd Sulchán áruch JD 265:11.) stb. Ám a legnagyobb megtiszteltetés a szándáké: ő az, aki az ölében tartja a gyereket, amíg a körülmetélés zajlik. Annyira fontos a szándák szerepe, hogy ha a körülmetélés előtt van Tóraolvasás, és ott egyvalakit felhívnak a brisz „szereplői” közül, akkor inkább a szándákot hívják fel, és nem a mohélt (SÁ uo. RöMÁ).
Mi ilyen különleges a szándákban? Az, hogy a lába, amin a gyerek feküdni fog, olyan, mint az oltár, és a körülmetélés olyan, mintha egy áldozatot mutatnánk be az oltáron a Szentélyben, mégpedig a füstölőszer bemutatásával egyenértékű (SÁ uo.). Ezt onnan vezetik le bölcseink (Minhágé MáHáRIL 476. oldal), hogy a körülmetélést, a szövetségbe lépést és a füstölőszer bemutatását egymás mellett említi a Tóra (5Mózes 33:9–10.). Ősrégi áskenáz szokás (Minháfé MáHáRIL uo.), hogy a szándák a brisz napján éppen ezért még a mikvébe is elmegy, hogy teljesen megfeleljen a feladatnak.
A Talmud (Jomá 26a.) elmondja, hogy azoknak a kohénoknak, akik a Szentélyben minden reggel és este bemutatták a füstölőszert, ezért a nagy micváért az Örökkévalótól gazdagságot kaptak jutalmul. Éppen ezért gondosan ügyeltek rá akkoriban, hogy mindig olyan mutassa be ezt az áldozatot, aki még korábban nem került sorra, hogy minél többen részesülhessenek a jutalomból, hiszen úgy illik, hogy ha az ember meggazdagodott, akkor másnak is adjon erre a lehetőséget (Talmud uo.). Ugyanígy a szándáknak is a gazdagság a jutalma ezért a nagy micváért, és innen ered az a szokás, hogy egy családon belül minden fiú születésekor mást kérnek fel szándáknak (SÁ uo.).
A prágai Jechezkél Landau rabbi (1713–1793) azt írta (Nodá biJehudá responsum JD kámá 86. fejezet), hogy Lengyelországban – és Prágában is – ezt a szokást nem tartották, hanem általában a rabbit kérték fel erre a feladatra minden gyereknél. A pozsonyi Chátám Szofér (1762–1839) szerint (responsum OC 158–159. fejezet) azonban a két szokás nem zárja ki egymást, hiszen a Szentélyben is a főpap – akinek napjainkban egy közösségben a rabbi felel meg – lehetett többször is az a személy, aki bemutatja a füstölőszert (Jomá 14a.), az egyszerű kohénok azonban – analógiánkban a közösség tagjai – csak egyszer kerültek sorra.
A fenti jutalomra való tekintettel alakult ki az a szokás, hogy a brisz költségeit (a mohel díjazását, az ünnepi lakoma stb.) a szándák állja (Ocár hábrit 2. kötet 260–261. oldal). Vannak, akik utánajárnak és külön hirdetik, hogy örömmel vállalják a szándák szerepét és az ezzel járó költségeket is.
Kívánom, hogy kisunokám, ahogy belépett Ábrahám szövet-sé-gébe, úgy nőjön fel további micvákra. Kívánom, hogy Náchmán fiamnak és menyemnek Cháninak sok nácheszt, büszkeséggel teli örömöt, hozzon a kisfiuk.
