Miért járnak a hajadonok hajadonfőtt?

Tisztelt Rabbi!

Két hete a Gut sábeszben megjelent válaszában a férjezett asszonyok fejfedéséről írt. Nekem az volna ennek kapcsán a kérdésem, hogy a zsidó hajadonoknak miért nem kell eltakarniuk a hajukat, ahogy azt sok más kultúrában teszik.

Köszönöm a választ!

Üdvözlettel

Lilla

Kedves Lilla!

A korábban idézett forrásokból kiderül, hogy a hajadon lányok nem takarják el a hajukat: a tórai parancsolat (4Mózes 5:18.), amiből a haj eltakarásának micváját levezetjük csak a férjes asszonyokra, elvált nőkre és özvegyekre vonatkozik.

Egy magyarázat szerint (idézi a Pánim möirot responsum 1:35.), ennek éppen az az oka, hogy így könnyen felismerhetővé válik, hogy ki nem házas még, ez pedig megkönnyíti a párkeresést és házasodást (lásd még a lubavicsi Rebbe: Igrot kodes 11. kötet 200. old.).

A pozsonyi Chátám Szofér rabbi (Nödárim 30b-hez kommentárjában) egy további magyarázatot ad erre. Szerinte ez egyike azon szokásoknak, melyekkel megkülönböztetjük magunkat a zsidótól eltérő kultúráktól, ahogy a Tóra mondja: „…törvényeik szerint ne járjatok” (3Mózes 18:3.). Mivel más kultúrákban elterjedt volt, hogy már a házasság előtt is befedték a nők a fejüket, ezért a zsidó lányok hajadonfőtt jártak, hogy megkülönböztessék magukat.

[A legismertebb ilyen megkülönböztető jel a kipa viselése, melynek egyik oka éppen az, hogy megkülönböztessük magunkat a hajadonfőtt imádkozó kultúráktól (lásd Tiré záháv, OC 8:3.).]

Egyes szefárd közösségekben a lányok imához mégis befedik a fejüket, de áskenáz zsidóknál ez nem szokás (lásd Jábiá omer responsum 6. kötet OC 15. fejezet).

Üdvözlettel:

Oberlander Báruch

  • Küldés emailben