1972-ben kineveztek az EL-AL biztonsági főnökévé a New York-i JFK repülőtéren. Nem sokkal később felkerestek a Chábád képviselői és engedélyt kértek, hogy felállíthassanak egy pultot a terminál egyik szegletében. Kuty Rapp rabbi elmondta, hogy az Izraelbe igyekvő zsidó utasok szolgálatára szeretnének állni. Megbeszéltem a dolgot a New York-i EL-AL képviselet igazgatójával, Danny Kastennel, és mivel ő sem látott semmi kivetnivalót a kérésben, megadtuk az engedélyt. Ezt követően Kuty rabbi minden nap megjelent a kollégáival. Tfilint raktak az érdeklődőkre, szombati gyertyákat adtak a nőknek és olvasnivalót osztogattak az utazáshoz. Mindezt rendkívül kedvesen és udvariasan tették, így a nem vallásos utasok is örömmel fogadták a közeledésüket.

1973-ban, Peszách előtt a rabbi megkérdezte, hogy van-e mód a Rebbe által küldött maceszt elszállítani az Izraelben élő lubavicsi hászidok számára. Ismét Danny Kastennel tanácskoztam és úgy döntöttünk, hogy az első osztályhoz tartozó ládákba tesszük a maceszt, mert azokat elsőként pakolják ki a repülőtéren. Ahogy a repülőgép földet ért, a hászidok megjelentek és átvették a Rebbe küldeményét. Ettől kezdve ez így ment minden Peszách előtt. Kuty rabbi beszámolt a dologról a Rebbének, aki személyesen szerette volna megköszönni a közreműködésünket. Örömmel tettünk eleget a kérésének, és 1974-ben, támuz hónapban ellátogattunk hozzá.

Hajnali kettőkor léphettünk a Rebbe szobájába. Nagy szeretettel üdvözölt minket, megrázta a kezünket és hellyel kínált. Héberül beszélgettünk. Miután kifejezte a háláját, amiért a repülőtéri lubavicsi kirendeltség segítségére vagyunk, a munkánkra terelte a szót. Elmondtam neki, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenünk. Gépeltérítők és merénylők folyamatos fenyegetésének vagyunk kitéve, ezért szigorú biztonsági protokoll szerint kell dolgoznunk. A Rebbe nagy figyelemmel hallgatott és olyan kérdéseket tett fel, melyekből egyértelmű volt, hogy jártas a biztonsági ügyekben.

Danny elmesélte, hogy hamarosan még egy zsinagóga nyílik a JFK EL-AL termináljában, így mindkét emeleten lesz hol imádkozni. A Rebbe örömmel fogadta a hírt, és megjegyezte, hogy amikor két hasonló üzlet nyílik egymás közelében, akkor verseny alakul ki közöttük, a zsinagógáknál azonban ez nem így van: minél több nyílik, az annál jobb.

Danny megkérdezte a Rebbét, hogy véleménye szerint a zsidó utasoknak előnyben kell-e részesíteniük az EL-AL-t a többi légitársasággal szemben. A Rebbe azt felelte, hogy egy zsidó mindig törekedjen arra, hogy más zsidókat támogasson. Hozzátette azt is, hogy az EL-AL törődik a legtöbbet a biztonsággal és a kóser étkeztetéssel.

A találkozónk kevesebb mint egy évvel a jom kipuri háború után zajlott, ezért ez a téma is szóba került. Megkérdeztük a Rebbét, hogy miként vélekedik a történtekről és szerinte mit kellene Izraelnek tennie.

A Rebbe válaszából kiderült, hogy a háború minden apró részlete ismert a számára. Minden mozzanatról tudta, hogy mikor, hol és miért történt. Egészen elképesztő volt a tájékozottsága. Úgy vélte, hogy az izraeli hadsereg túl hamar hagyott fel a harccal és nagyobb területeket kellett volna elfoglalnia az ellenségtől, akár csak ideiglenesen is, hogy nagyobb elrettentő ereje legyen a jövőben. Kedvezően vélekedett Áriel Sáron tábornokról és sajnálkozását fejezte ki, amiért nem engedték, hogy Sáron a saját feje után menjen.

Már indulni készültünk, amikor így szólt: „Csak még egy pillanat. Nincs szükségük áldásra?”

„Természetesen van!” – feleltük. „Nagyon hálásak lennénk, ha a Rebbe megáldana minket”. Abban az időben már öt éve voltam házas, de még mindig nem született gyermekünk. Erre kértem áldást, és megemlítettem, hogy egy lánynak örülnék a legjobban. A Rebbe elkérte a feleségem és az édesanyja nevét és leírta.

Nem vallásos környezetben nőttem fel és nem igazán hittem az áldásokban, de egy hónappal később a feleségem teherbe esett. Rögtön elújságoltam Kuty rabbinak, aki tájékoztatta a Rebbét. Nem sokkal később levél érkezett a Rebbétől, újabb áldásokkal. Amikor megszületett a lányunk, Gáli, újabb levelet küldött.

Számomra a Rebbe volt az ideális zsidó vezető. Nem élt elefántcsonttoronyban, nagyon tájékozott volt a külvilág eseményeivel kapcsolatban, ismerte a technológiai vívmányokat, a kulturális trendeket és a társadalmi folyamatokat. Egyszerre volt rendkívül gyakorlatias és spirituális. A találkozónk alatt éreztem a felém áradó belső békéjét. Nagyon fájó a hiánya.

Pinchas Perry

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 6. szám – 2021. október 14.