A hatnapos háborút követően rendkívül nagy feszültség uralkodott az izraeli-egyiptomi határon, különösen azután, hogy 1969-ben Egyiptom felmondta a tűzszüneti megállapodást és kezdetét vette az úgynevezett felőrlő háború. 1970 januárjában részt vettem az egységemmel a Rhodosz-hadműveletben, melynek célja e háború befejezése volt. Az akció sikeres volt, de három társam életét vesztette és heten megsebesültünk. Én akkor kaptam találatot, amikor az egyik sebesült katonát próbáltam megmenteni. Végül amputálni kellett a jobb lábamat.

A rehabilitáció során sok sport­versenyen indultam. 1976-ban tagja voltam az izraeli csapatnak a torontói Paralimpián. Százméteres futásban aranyérmet szereztem, a csapatunk összesített eredménye pedig a harmadik helyre volt elég. A hazaút során megálltunk New Yorkban, ahol az izraeli hadsereg veteránjainak szervezete elintézte, hogy találkozhassunk a Lubavicsi Rebbével. Már az érkezésünk is nagyon megható volt, mert a begördülő buszunkat lelkes hászidok üdvözölték. Ezután bevezettek minket a központi zsinagógába.

Amint a Rebbe belépett, nagy csend támadt. Éreztük, hogy egy nagyon különleges ember társaságában vagyunk, akit őszintén érdekel a sorsunk.

A Rebbe arról beszélt, hogy hősök vagyunk és a sérülésünk arról tanúskodik, hogy Isten nagyobb erővel áldott meg minket, mint az átlagos embereket. „Ez a spirituális erő az, mellyel felülkerekedhetnek mindazon, amit mások a fizikai test fogyatékosságának látnak. Emellett a fogyatékkal élő emberek képesek bebizonyítani, hogy nemcsak egyenlőek a körülöttük élő emberekkel, hanem még nagyobb lelkierővel bírnak és az átlagember fölé emelkedhetnek, éppen a testi hiányosságaik miatt” – mondta. Kifejtette, hogy a zsidó nép biztonsága érdekében kifejtett erőfeszítéseknek a spirituális biztonság megteremtésével kellene kezdődniük. Példának a zsidó otthonok ajtófélfáira erősített mezuzát hozta fel, mely isteni védelmet nyújt. Arra kért minket, hogy ellenőrizzük a mezuzáinkat, hogy biztosan kóserek legyenek. „Ha megadják nekem a címüket, az izraeli küldötteim fel fogják keresni önöket és segítenek megvizsgálni a mezuzákat, illetve szükség esetén új mezuzákat helyeznek el” – mondta. Ez így is történt.

Amikor a Rebbe befejezte a beszédet, odajött hozzánk és mindenkivel kezet fogott. Végighallgatta, amit mondtunk neki, majd adott egy egydollárost, hogy adakozásra buzdítson minket. Tudtuk, hogy rendkívül elfoglalt és a világ minden tájáról folyamatosan érkeznek hozzá látogatók, mégis azt éreztük, hogy kizárólag velünk van elfoglalva.

Amikor odalépett hozzám és megrázta a kezemet, azt mondtam neki, hogy én már teljesen egészségesnek érzem magam. Bár az egyik lábam hiányzik, éppen azt érzem, amiről beszélt: a lelkierő képes győzedelmeskedni a testi hiányosságok felett. A Rebbe erre szélesen elmosolyodott és átadott egy dollárt. A bankjegyet azóta is őrzöm és nagy becsben tartom.

Egy szekuláris kibucban nőttem fel, így semmilyen vallásos nevelést nem kaptam. A Rebbével való találkozásom és a belőle áradó kedvesség volt az első élményem a Tóra világával kapcsolatban. Megfogott, hogy az összes zsidóban megtalálható közös lényegről beszélt és nem törődött azzal, hogy ki milyen háttérrel és világlátással rendelkezik. A találkozó mély változásokat indított el bennem. Elkezdtem a zsidó vallás és hagyomány iránt érdeklődni, és ez még az ortopéd orvosként végzett munkámra is kihatással volt.

Úgy érzem, hogy a pácienseimnek átadok valamit a Rebbe áldásából, ami segíti a gyógyu­lásukat. Amikor látom, hogy nehezen viselik a sérülésükből fakadó szenvedést, a saját példámat hozom fel és elmondom nekik, hogy honnan indultam és hová érkeztem el. Ha nekem sikerült, nekik is fog.

A Rebbe hatására váltam az Ámutát Etgárim (Kihívások Alapítványa) egyik alapítójává 1995-ben, mely azóta igen jelentős szervezetté fejlődött. Feladata, hogy fogyatékkal élő emberek rehabilitációját segítse, hogy versenyszerűen sportolhassanak, akár extrém sportágakban is. A Rebbe volt az, aki megnyitotta számomra ezt az utat.

Dr. Áháron Danziger

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 50. szám – 2022. augusztus 18.