Perzsa zsidó vagyok, Iránban szü­lettem, Teheránban. Fiatal koromban vándoroltam az Egyesült Államokba, és a New Jerseyben működő Institute of Technologyba iratkoztam be. Az iráni iszlám forradalom éppen akkor robbant ki, amikor diplomáztam. A Rebbe mentőakciót szervezett a zsidó gyermekek kimenekítésére, én pedig igyekeztem támogatni a törekvéseit. Az alábbi történet is ekkor játszódott.

Elöljáróban annyit el szeretnék mondani, hogy a forradalom előtt, a Sah idején Iránban száz­ezer zsidó élt teljes nyugalomban. A szabadságjogokat, beleértve a vallásszabadságot is, biztosították, kisebb megszorításokkal. Azonban mindennek vége szakadt 1979 januárjában, amikor a muszlim fundamentalisták Khomeini Ajatollah vezetésével átvették a hatalmat.

Az iráni zsidók nagyon kedvelték a Sahot, nem akartak változást. A Sah békeszerető ember volt, aki a színfalak mögött jó kapcsolatot ápolt Izraellel. Amikor 1977 októberében megkezdődtek a rendszerellenes zavargások, a zsidókat nyugtalanság fogta el. Tudták, hogy ha a Sah megbukik és a keményvonalas siíták alakítanak kormányt, veszélybe kerül a közösség. Az Egyesült Államoktól kértek segítséget, hogy legalább a gyermekeiket biztonságba helyezhessék.

Sholom Ber Hecht rabbi, a Rebbe oktatási programját igazgató J. J. Hecht rabbi fia, egy szfárádi zsinagóga rabbija volt Queensben. Sok perzsa zsidó kereste meg, hogy a segítségét kérje. Ő az apjához fordult, aki pedig felkereste a Rebbét. A Rebbe azt mondta, hogy mindent meg kell tenni, hogy minél több zsidó gyereket Amerikába hozzanak Iránból. Én ekkor kerültem a képbe: J. J. Hecht rabbival ültem le, hogy megtervezzük a mentőakciót. Először is be kellett szereznünk a megfelelő dokumentumokat a kormánytól. I-20-as nyomtatványra volt szükségünk, mellyel igazoltuk, hogy gondoskodunk a beutazó gyerekekről, akik nem jelentenek majd terhet az állam számára.

A rabbi az általa vezetett oktatási alapítvány nevében garantálta, hogy minden egyes gyereket hatezer dollárral támogat. Ez ma 22 000 dollárt tesz ki. Emellett elértük, hogy több lubavicsi fiú- és lányiskola, illetve a Touro College vállalja a gyerekek oktatását.

Miután ezzel megvoltunk, értesítettük az iráni zsidókat, hogy elmehetnek a teheráni amerikai nagykövetségre a vízumokért. Eleinte csak kevesen jöttek, de ahogy a forrongás intenzívebbé vált, a zsidók pánikba estek. Ráadásul nem sokkal később Irak megtámadta Iránt, és elkezdtek kiskorúakat is besorozni. Több tízezer 15-17 éves fiú halt meg a fronton. Akkor már minden zsidó család külföldre akarta menekíteni a gyermekeit, de az amerikai nagykövetséget ostrom alá vették a felkelők és túszul ejtették a dolgozókat. Végül a brit diplomaták segítettek teljes titoktartás mellett. A gyerekek először Londonba utaztak, majd onnan az Egyesült Államokba.

A Rebbe tanácsára mi is Londonba utaztunk. A kifutópályán vártuk az Iránból érkező repülőgépeket, a gyerekeket rögtön buszra tettük és a város egyik zsidó negyedébe, Stamford Hillbe vittük őket. Csak én beszéltem perzsául, ezért mindenkit egyenként üdvözöltem egy nagy mosoly és egy ölelés kíséretében. A gyerekek Londonból az Egyesült Államokba vagy Izraelbe repültek tovább, amit szerettek volna. A Rebbe hangsúlyozta, hogy meg kell hagyni nekik a választás lehetőségét, a lényeg, hogy biztonságban legyenek.

Hat hónapig tartott, mire elintéztük a vízumokat. Addig Londonban, helyi jesivák segítségével szerveztük meg a gyerekek oktatását. Mindent a legnagyobb körültekintéssel végeztünk, nehogy az iráni hatóságok megneszeljék, hogy mi is történik. A gyerekek 7 és 22 év közöttiek voltak. Akik Amerikába utaztak, valamelyik lubavicsi intézményben folytatták a tanulmányaikat, az idősebbek pedig a Touro College-ban vagy valamelyik amerikai egyetemen. Az volt a célunk, hogy jó zsidókat neveljünk belőlük, nehogy a szabad világban elveszítsék az identitásukat. Voltak azonban olyanok, akik félreértették a szándékainkat és azzal vádoltak minket, hogy a szfárádi gyerekekből hászidokat akarunk faragni. Amikor a Rebbe tanácsát kértük ez ügyben, a következő gyönyörű választ adta: „Azokat a gyerekeket, akik vallásos családból származnak és őrzik őseik hagyományát, arra kell biztatni, hogy a továbbiakban is így tegyenek. Akik pedig világi családból származnak, azok tanulják el a társaik szokásait vagy kövessék a mi szokásainkat”. Más szóval, rájuk kell bízni a döntést.

Összesen 1100 gyereket hoztunk az Egyesült Államokba. A többségük Los Angelesben és New Yorkban telepedett le és sokan a mai napig kapcsolatban állnak a Chábáddal. Mindannyian szép emlékeket őriznek arról az időszakról, amikor a lubavicsi közösség vendégei voltak Crown Heights-ban.

A Rebbe nagyon odafigyelt rájuk. Purimkor például mindegyiküket egy nagy ajándékkosárral lepte meg. Ő maga állta a költségeket és a felesége, Chaya Mushka rebecen szerezte be az édességeket és gyümölcsöket. Amikor a President Streeten álló háza előtt kiosztotta a csomagokat, a kisebb gyerekeknek segíteni kellett, mert nem bírták egyedül cipelni a hatalmas kosarakat. Szédereste a Rebbe személyesen látogatott el hozzájuk és mondott nekik néhány kedves szót, amit lefordítottak perzsára.

Hihetetlen, hogy a Rebbe, aki egy hatalmas közösséget vezetett, képes volt magára vállalni a iráni zsidók gyerekek kimenekítésének felelősségét. Ebből is látszik, hogy neki minden egyes zsidó egyformán számított. Ő volt az akció szíve, lelke és motorja, neki köszönhetően jártunk sikerrel.

Moshe Chayempour

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 43. szám – 2022. június 30.