Tel-Avivban születtem és nevelkedtem. A híres Bilu iskolába jártam, ahol a világhírű kántor, Slomó Ravitz vezetett fiúkórust. Ezt követően a Zeneakadémián tanultam, majd a hadseregben kántorként szolgáltam. Később Johannesburgban és Londonban dolgoztam kántorként, 1973-ban pedig megválasztottak a Fifth Avenue Zsinagóga kántorának. Azóta is betöltöm ezt a pozíciót.

Úgy három hónapja élhettünk New Yorkban, amikor a zsinagóga egyik tagja meghívott egy lubavicsi összejövetelre, ahol bemutatott a Rebbének, akivel ezután közeli kapcsolatot ápoltam. A Rebbe arra biztatott, hogy utazzak sokat és adjak minél több koncertet, olyanokat is, melyek bevételét valamilyen jótékony célra fordítják. Egyszer a következőt mondta: „Ön a hangjával szolgálja az Örökkévalót. Ha én próbálkoznék ezzel, nem biztos, hogy sikerrel járnék. Lehet, hogy a hallgatóság megfutamodna. Ha azonban ön énekel, akkor sokan eljönnek és sok adományt adnak”.

Egy másik alkalommal, amikor egy szovjet koncertkörútról tértem haza, a Rebbe különösen sok áldással árasztott el. 1989 májusában látogattam el a Szovjetunióba, három évvel a politikai reformok kezdete után. Az utat Ralph Goldman, a Joint vezetője szervezte. A szovjet hatóságok nem engedélyezték volna egy rabbi látogatását, ezért hívtak engem, mert kántorként megkaptam a beutazási engedélyt. A koncertek során igyekeztünk némi zsidóságot átadni a hallgatóságnak, amivel a Rebbe nagyon elégedett volt és kérte, hogy látogassak el hozzá. Különösen az érdekelte, hogy miként értem el, hogy a moszkvai nagyzsinagógából eltávolították a mikrofont.

Felkértek, hogy én vezessem a szombati istentiszteletet a fantasztikus akusztikájú nagyzsinagógában. Pénteken elmentem, hogy megismerjem a helyszínt. A kántor emelvénye előtt egy mikrofon állt. Ezen igencsak elámultam, mert szombaton tilos az elektromos berendezések használata. Ragaszkodtam ahhoz, hogy állvánnyal együtt vigyék el a mikrofont. Mint kiderült, ehhez meg kellett bontani a padlózatot, de végül elértem a célomat. A Rebbe gratulált az eltökéltségemhez: „Ez meg fogja erősíteni a zsidóságot. Ez egy igazán nagy eredmény. Az ön kiállása a szombattartás mellett történelmi változásokat fog előidézni”.

Számtalan egyéb alkalommal kaptam én és a családom is áldást és biztatást a Rebbétől, de a legmeghatóbb minden bizonnyal a fiam, Zeev felé mutatott érdeklődése volt. Zeev súlyos autizmussal született. Amíg Londonban éltünk, egy intézetben gondozták. Amikor áttelepültünk New Yorkba, a Rebbe azt tanácsolta, hogy Zeevet hagyjuk a londoni intézményben, mert nem tenne jót neki, ha egy ismeretlen helyre kellene költöznie, ráadásul ez a fogyatékkal élők számára nyitott zsidó iskola lényegesen jobb, mint azok, amelyeket Amerikában találnánk. Megfogadtuk a tanácsát. 1989 decemberében a feleségemmel elmentünk a Rebbéhez, amikor dollárokat osztogatott, hogy jótékonyságra buzdítsa az embereket. Zeevnek kértünk tőle áldást. A Rebbe szavaiból kitűnt, hogy pontosan érti az autisták lelkét. „Autistának lenni nem azt jelenti, hogy valaki képtelen kapcsolatokat teremteni. Talán az emberekkel nem tud, de Istennel igen, ahogy bárki más, sőt még annál is jobban.”

Ez eszembe juttatta, hogy amikor egy áldásra próbáltam megtanítani Zeevet, milyen tökéletesen vissza tudta mondani. És a ciceszét is különösen nagy becsben tartotta. Amikor ezt megosztottam a Rebbével, megkérdezte: „Van adománygyűjtő persely a szobájában?” Amikor mondtam, hogy nincs, a Rebbe azt kérte, hogy adjunk neki egyet. „Örülni fog neki, mert amikor látogatói érkeznek, felhívhatja a figyelmüket az adakozás fontosságára.”

Úgy tettünk, ahogy a Rebbe javasolta, két évvel később pedig ellátogattunk hozzá, hogy beszámoljunk a fejleményekről. „Amióta odaadtuk Zeevnek a perselyt, javult az állapota. Jobban kommunikál, többet mozog és több mindent ért meg abból, amit mondanak neki” – meséltük. A Rebbe erre átnyújtott egy bankjegyet és azt mondta: „Adják ezt oda az intézmény vezetőségének és kérjék meg őket, hogy tegyék Zeev perselyébe”.

A Rebbe valódi zseni volt. Tökéletesen értette az emberi lélek működését, legyen szó akár egy autista kisfiúról, akár egy énekesről.

 

Yosef Malovany

 

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 1. szám – 2022. szeptember 29.