Egy franciaországi kisvárosban születtem, észak-afrikai zsidó bevándorlók gyermekeként. Mi voltunk az egyetlen zsidó család a városban. Mindig büszke zsidónak neveltek. Én fokozatosan váltam egyre vallásosabbá, különösen miután csatlakoztam a Tikvateinu vallásos-cionista ifjúsági mozgalomhoz és ellátogattam Izraelbe. Ettől kezdve erős vágy alakult ki bennem, hogy ott éljek.
Húszéves koromban Toulouse-ba költöztem, ahol felvettek a Repülőmérnöki Egyetemre. Itt ismerkedtem meg a helyi Chábád-küldöttekkel. 1978-as házasságkötésem után feleségemmel és csecsemő lányunkkal New Yorkba utaztunk, ahol először vehettünk részt személyes kihallgatáson a Rebbénél. Ez egy olyan kapcsolat kezdetét jelentette, amely az évek során egyre mélyebbé vált.
1982-ben levelet írtam a Rebbének. Megkérdeztem, elérkezett-e az idő számunkra az alijára. A Rebbe válasza így szólt: „Ha a jelenlegi munkád lehetővé teszi számodra, hogy Tóra szerint élj, akkor egyelőre jobb, ha ott maradsz, ahol vagy.” Bevallom, kissé csalódott voltam, de Toulouse-ban maradtunk. Családunk fontos szerepet töltött be a helyi zsidó közösségben. Kevés vallásos család élt ott, és példát jelentettünk mások számára.
1986-ban ismét meglátogattuk a Rebbét. A vendégeknek tartott beszédében a Rebbe a következőt mondta: „Minden zsidónak küldetése van ezen a világon. Az a feladata, hogy tanúságot tegyen az Örökkévaló egységéről azáltal, hogy a Tóra szerint él ott, ahol éppen van… Ezért küldi az Örökkévaló a zsidókat távoli helyekre, hogy ott teljesíthessék legjobban a küldetésüket.” Azóta is, valahányszor üzleti útra indulok, ezekre a szavakra gondolok, és keresem hivatásom spirituális lényegét. […]
Néhány hónappal később vonzó ajánlatot kaptam: repülőmérnöki tanácsadóként dolgozhattam volna egy „távoli helyen” – Dél-Afrikában. Ismét a Rebbéhez fordultam, aki szinte azonnal válaszolt: „Fogadd el az ajánlatot.” […]
A dél-afrikai költözés a lehető legjobb felkészülés volt családunk számára az alijára – mind spirituálisan, mind anyagilag. A Chábád közösségnek köszönhetően elmélyítettük chászid tanulmányainkat. Elkezdtem Adin Even-Jiszráél Steinsaltz rabbi műveit franciára fordítani. Steinsaltz rabbi egyszer így foglalta össze a Rebbe tanácsait: „A Rebbe számodra a ‘hosszabb, de rövidebb utat’ választotta az Erec Jiszráél felé.”
1991-ben, amikor az ottani munkám véget ért, újra döntenem kellett. A szívem vágya Izrael volt, szerettem volna végre megvalósítsam életem álmát. Levelet küldtem a Rebbének, aki azt válaszolta, hogy kérjem ki a barátaim tanácsát. […] Azonnal visszajeleztem a Rebbének és csatoltam barátaim bátorítását is az alijával kapcsolatban. A válasz egyértelmű volt: „Áldás és siker!”
Az alija előtt még egyszer elutaztam a Rebbéhez. 1992 februárjában érkeztem, mindössze egy héttel azelőtt, hogy a Rebbe agyvérzést kapott. Azt mondtam neki: „Köszönöm mindazt, amit az elmúlt tizennégy évben kaptunk”. A Rebbe így válaszolt: „Legyen hatalmas sikered minden vállalkozásodban!”
Hála az Örökkévalónak, a mai napig a Rebbe szavai és áldásai kísérnek minden vállalkozásomban.
Michael (Michel) Allouche
