1952-ben éppen a központi lubavicsi jesivában tanultam, amikor egy reggel berohant a Rebbe egyik titkára a tanterembe és megkérdezte, hogy van-e jogosítványom. Mondtam, hogy van. Nem sokkal korábban szereztem meg a nyári szünetben, 16 éves koromban, a családom tanácsá­ra. „Nagyszerű. A Rebbe ugyan­is el akar látogatni az ohel­hez [apósa, az előző rebbe sírjához], méghozzá ahogy csak lehet, és szüksége van egy sofőrre. El tudnád vinni?”

Ekkor vittem el először a Rebbét az ohelhez. Ezt követően több száz alkalommal voltam a Rebbe sofőrje azalatt a négy évtized alatt, ameddig a titkárságán dolgoztam. Autózás közben gyakran beszéltem a Rebbével különböző fontos ügyekben.

Ugorjunk gyorsan 1990. május 8-ra. Öt nappal voltunk a lág báomeri nagy felvonulás előtt, mely a Chábád központi épülete előtt haladt el minden évben. Éppen visszafelé autóztunk a temetőből, amikor a Rebbe megkérdezte, hogy hol lehetne ezüst érméket veretni, amit azután a felvonulás résztvevői között osztana ki. Abban az évben különösen sok résztvevőre számítottunk, mert lág báomer vasárnapra esett, így az állami iskolában tanuló gyerekek is el tudtak jönni. Azt mondtam a Rebbének, hogy nem ismerek egy pénzverdét sem, de igyekszem azonnal utánajárni. Még aznap este leültem a fiammal, Hillel Doviddal és a vejemmel, Yosef Baruch Friedmannal, hogy megtaláljuk a megoldást. Mivel már későre járt és az amerikai cégek már bezártak, külföldi számokat hívtunk. Hamar kiderült, hogy a pénzverés igen bonyolult és időigényes folyamat, de végül találtunk két céget, melyek a rövid határidő ellenére vállalták a gyártást. Másnap reggel a következő üzenetet küldtem a Rebbének: „A lág báomeri ezüst érmékkel kapcsolatban kiderítettük, hogy általában két hónapba is beletelik a gyártás, de találtunk két üzemet, melyek készek arra, hogy a lehető leghamarabb elkészítsék: az egyik Milánóban működik és a tulajdonosa a Chábád támogatója. Ők vállalnák, hogy két nap alatt legyártják az érméket és vasárnap repülővel New Yorkba küldik. A másik cég itt található New Yorkban, de nem ígérték meg, hogy biztosan elkészülnek lág báomerig”. Az üzenethez mellékeltem egy vázlatot az érméről. Az egyik oldalán a Chábád központi épülete lenne, a másik oldalon pedig egy lág báomeri tábortűz.

A Rebbe azt válaszolta, hogy a milánói megoldás nem megfelelő, mert az érmék csak a felvonulás kezdete után érkeznének meg. „Az én hibám, korábban kellett volna foglalkozni ezzel a dologgal” – írta. Amikor ezt elolvastam, elhatároztam, hogy mindenképpen megoldást kell találnom. Újra leültünk hármasban, imádkoztunk, gondolkodtunk és telefonáltunk. Eközben alaposan kitanultuk, hogy miként kell egy ezüstérmét megtervezni, a rajzolástól kezdve a gipsz öntőforma elkészítésén át az érme nyomásáig.

Végül Shaya Gansbourg, egy nyomdász ismerősünk talált egy helyet Manhattanben, ahol az öntőforma, egy másikat pedig, ahol a nyomóforma elkészítését vállalták és végül egy üzemet Connecticutban, ahol le is gyártanák az érméket. Gyorsan felkerestük Avrohom Weget, aki értett a grafikai tervezéshez. Ő megrajzolta a mintákat, másnap reggel készen volt a gipsz öntőforma, délutánra a nyomóforma, a connecticuti üzem pedig vállalta, hogy vasárnapra legyártanak tizenegyezer érmét. Annyit kértem még, hogy szombaton ne dolgozzanak és ezt is megígérték.

Pénteken értesítettem a Rebbét, hogy a felvonulás előtt néhány órával nálunk lesznek az érmék. A Rebbe nagyon megörült és egy különleges áldással ajándékozott meg: „Legyen olyan lelki nyugalmad a saját ügyeidben, mint amilyen [lelki nyugalmat] biztosítottál nekem!”. Ehhez hasonló szöveg szerepel a Talmudban, de a Rebbétől nagyon ritkán lehetett ilyesmit hallani.

A felvonulás hatalmas siker volt. Több ezer gyerek érkezett, még olyan távoli helyekről is, mint Florida és Kalifornia. Sőt, még Izraelből is jött egy csoport. A rendezvény végén az összes gyerek elhaladt a Rebbe előtt. A csoportvezetőket felhívták a Rebbéhez az emelvényre és mindegyikük kapott tőle egy csomag érmét, hogy ossza szét a résztvevők között. Ezután a Rebbe vezetésével a gyerekek elénekelték az érmére vert zsoltáridézetet: „Milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt ülnek”.

Yehuda Krinski rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 48. szám – 2022. augusztus 4.