Tipikus amerikai zsidó családban nőttem fel. Nem voltunk igazán vallásosak, de fontosak voltak számunkra a hagyományok. Bár jártam délutáni zsidó oktatási programokra, nem igazán fogott meg a dolog, és a bár micvám után kifejezetten megkönnyebbültem, hogy nem kell többet ilyesmivel foglalkoznom. A bátyám, Reuvain, aki a főiskolán vallásos lett, megpróbált foglalkozni velem, de süket fülekre talált. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a zsidóság felületes dolog, melynek elsősorban a társadalmi kapcsolatok kiépítésében van szerepe, ezért nem érdekelt, amit a bátyám mondott. Amikor azonban beiratkoztam a főiskolára és esély volt rá, hogy be kell vonulnom a hadseregbe a vietnámi háború miatt, egzisztenciális kérdések kezdtek foglalkoztatni, melyekre a vallásban is kerestem a válaszokat. Felidéztem, hogy mire emlékszem még a zsidóságból: például a Smá Jiszráel imára, mely Isten egységéről szól. Ennek hatására a bátyámhoz fordultam, aki igyekezett minden kérdésemre felelni. Reuvain akkor már a Crown Heights-i Chábád közösség tagja volt, ezért a Hadar Hatorah jesivába irányított, mely olyan útkeresőkkel volt teli, mint én.

1971-ben, 18 évesen iratkoztam be a jesivába. Néhány hónappal később, a 19. születésnapomon magánbeszélgetésen fogadott a Rebbe, ahogy az akkoriban szokás volt. A találkozó előtt egy levélben írtam le a kérdéseimet és kéréseimet. Többek között azt szerettem volna megtudni a Rebbétől, hogy miként moshatnám tisztára a foltos múltamat. Minél magasabb spirituális szintre akartam emelkedni, és ehhez ki akartam javítani a múltban elkövetett hibáimat.

A Rebbe nagyon érdekes választ adott a kérdésemre: „Ha ilyen egoista vagy, akkor ezt a tulajdonságodat önmagad ellen kell felhasználnod. Például, ha azt látod, hogy valaki jobban tanul nálad, akkor a következőt mondd magadnak: ‚Én biztos többre vagyok képes, mint ő’. Ezután pedig bizonyítsd is be” – mondta, majd elmagyarázta, hogy amikor a bennem lévő rossz ösztön, a jécer hárá megérti, hogy jóra használom, békén fog hagyni.

Mialatt a Rebbe hozzám beszélt, úgy éreztem, hogy semmi más nem létezik az egész világegyetemben, csak a Rebbe és én. Azt is tudtam, hogy pontosan kiismerte a személyiségemet és a problémáimat. A szíve legmélyéről beszélt, és óriási hatást gyakorolt rám. Azt mondtam magamnak: „Össze kell szedned magad!”.

A Rebbe tanítását azonban csak évekkel később értettem meg teljesen. A Talmud szerint néha negyven év is kell, mire valaki felfogja a mestere szavait. Velem is éppen ez volt a helyzet, mert negyven évvel később értettem meg, hogy mit is akart átadni nekem a Rebbe annak idején, amikor még a tanulmányaim legelején jártam és nem is voltam biztos abban, hogy a jesivában akarok maradni. Életre szóló tanítást adott akkor: „Meg kell értened, hogy Isten jó és minden tőle származik, így tehát minden, amit az életed során megtapasztalsz, még a negatív események és a saját rossz tulajdonságaid is, valójában mind lehetőségek. Mindent felhasználhatsz arra, hogy a legmagasabb szintre juss”.

 Miután éveket töltöttem a je­si­vában, elhatároztam, hogy minél több emberrel megosztom ezt a fontos üzenetet, de nem iga­zán voltam sikeres. A legtöbben nem értették, és elutasították, amit mondtam.

Egy későbbi személyes beszélgetés alkalmával ezért ahhoz kértem áldást a Rebbétől, hogy sikeresebb legyek a Tóra terjesztése során és olyan válaszokat adjak az emberek kérdéseire, melyek eloszlatják a kétségeiket és közelebb viszik őket Istenhez és a Tórához. A Rebbe erre a következő választ adta: „Minden, az életedben végbemenő, jelentős változás után türelmesnek kell lenned magaddal. Különösen igaz ez egy olyan nagy változásra, mint az, hogy vallásos lettél”. Ehhez hozzátenném, hogy ekkor már évek óta mást sem tettem, mint Tórát tanultam a jesivában. A Rebbe mégis azt kérte, hogy legyek türelmes. Rásit, a jeles, XI. századi kommentátort idézte: „Tóramagyarázataiban Rási néha azt írja: ‚nem tudom, hogy ez mit jelent’. Vajon miért írta ezt? Nem volt rá szüksége, hogy a szerénységét bizonygassa, de mégis tanítani akart ezzel valamit. Ebből azt tanuljuk, hogy ha nem tudjuk a választ valamire, elég, ha csak annyit mondunk: nem tudom”.

Ezzel azt üzente a Rebbe, hogy bármilyen szinten is van valaki, ha az igazságot akarja átadni másoknak, akkor ahhoz szerénynek és őszintének kell lennie.

Aba Brenenson Kfár

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 49. szám – 2021. augusztus 19.