Amikor néhai férjem, Shmuel Yaakov, vagy ahogy mindenki ismerte, Jack még kisgyermek volt, megismerkedett Menachem Mendel Schneerson rabbival, aki később a lubavicsi hászidok rebbéje lett. Ez a negyvenes években történt, amikor a férjem a brooklyni Chábád jesivában tanult és a reggeli imák során mindig Schneerson rabbi mellett állt.

1963-ban tartottuk meg az eljegyzésünket. Jack elvitt a Rebbéhez, hogy az áldását kérjük a közelgő esküvőnkre. Elég ideges voltam a találkozó előtt, mert Jack azt mondta, hogy úgy kell rá felkészülni, mintha egy uralkodó fogadna minket. A Rebbe természetes módon viselkedett és a találkozó első percétől kezdve kényelmesen éreztem magam a jelenlétében. Amikor beléptünk a szobába, nagy örömmel fogadta a férjemet. Elámultam, hogy milyen figyelmes volt velünk.

Élénken érdeklődött a terveink felől, mind a tanulmányok, mind a hivatás tekintetében. Amikor elmondtam, hogy angol irodalomból doktorálok és főiskolán szeretnék tanítani, a következőt fűzte hozzá: „Szeretném, ha mindig emlékezne arra, amit most fogok mondani: a karrierje során számtalan lehetősége adódik majd, hogy segítse a zsidó népet. Egyetlen alkalmat se hagyjon ki”.

Valóban rengeteg ilyen alkalom adódott. Egy eset különösen megragadt bennem, mely úgy harminc évvel e találkozó után történt. Éppen az irodámban ültem, amikor az egyik diáklány könnyes szemmel lépett be hozzám. Elmondta, hogy azért sír, mert nem tudott elkészülni egy beadandó anyaggal. Mondtam, hogy kap egy hét haladékot, de megkérdeztem, hogy nem bántja-e valami még ezen kívül, mert nagyon feldúltnak tűnt.

Elmondta, hogy a barátja bátyja meghalt egy motorbalesetben külföldön. Kiderült, hogy ismerem az elhunyt családját, sőt még részvétlátogatást is tettem náluk. A lány azt is elmondta, hogy már évek óta jár a barátjával, aki zsidó, ő viszont nem. Nehéz elmondani, hogy mit is éreztem ekkor. Tudtam, hogy nem véletlenül történik mindez. Oka van annak, hogy ez a lány így megnyílt előttem. Eszembe jutottak a Rebbe szavai, és már tudtam, hogy mit kell tennem.

Miután kifejeztem az együttérzésemet a haláleset kapcsán, a következőt mondtam neki: „A barátod ortodox zsidó családban nőtt fel. Most már ő az egyetlen gyerek. Nem hiszem, hogy valaha elvenne feleségül. Nem tenné meg ezt a szüleivel”. Mivel elég valószínűtlen, hogy elvegye feleségül, csak elpazarolja a legjobb éveit. A lány figyelmesen hallgatott, majd így szólt: „Tisztelem, amiért ez közölte velem és nagyra értékelem a tanácsát. Azt hiszem, igaza van. Véget kell vetnem ennek a kapcsolatnak.”

Miután kilépett az irodából, végiggondoltam, hogy mi történt. Egyértelműen kiléptem az oktatói szerepemből. Kényelmetlenül éreztem magam emiatt, de tudtam, mindkettőjüknek segítettem ezzel, ezért nem bújhattam ki a feladat alól.

Éreztem, hogy fel kell hívnom a fiú szüleit és be kell avatnom őket a történtekbe. Rendkívül hálásak voltak. Egy évvel később a fiuk feleségül vett egy zsidó lányt. Így teljesítettem a Rebbe harminc évvel korábbi kérését, mely ekkora hatással volt e fiatal pár életére.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Rebbe bölcsességét élveztük. Amikor a fiunk, Ira, 19 éves lett, a férjem elvitte a Rebbéhez. Ez 1989-ben történt, miután Ira hazatért Izraelből, ahol a Jesivát HáKotelben tanult. Egy vasárnap mentek el a Rebbéhez, amikor dollárt osztogatott, hogy jótékonyságra buzdítsa az embereket.

A Rebbe beszélgetés közben egyszer csak Irára mutatott és megkérdezte: „Szokott segíteni?”. A férjem mondta, hogy Ira jó fiú, mire a Rebbe még egy dollárt nyújtott át neki: „Ezt a fiúnak, hogy segítse az apját”. Akkor egyikük sem értette, hogy mit akart üzenni ezzel a Rebbe. Amikor hazaértek, Jack elővett egy borítékot, ráírta a dátumot és megkérte Irát, hogy tegye el a pénztárcájába.

Évekkel később Jacknél demencia lépett fel. Kórházban ápolták, Ira pedig sokat látogatta, és ott segítette, ahol csak tudta. 2009-ben, egy látogatás alkalmával Ira a pénztárcájában kutatott, hogy megmutasson egy fényképet a gyerekeiről az apjának. Kezébe került a boríték. Éppen a húsz évvel korábbi dátum állt rajta, napra pontosan! Éppen húsz évvel korábban mondta neki a Rebbe, hogy segítsen az apjának, és ő pontosan ezt tette!

 

Joan Zlotnick

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 30. szám – 2022. március 31.