A New Jersey állambeli New­ark­ban születtem, itt szolgáltak a szüleim az előző Rebbe küldöttjeiként. Ez a küldetés töltötte ki az egész életüket, így olyan légkörben nőttem fel, melynek középpontjában mások szolgálata és a Rebbével ápolt közeli kapcsolat állt. Tudatában voltam annak, hogy a Rebbe áldásai, tanácsai és útmutatása határozza meg a mindennapjainkat.

Emlékszem, gyerekkoromban a zsinagógánkba járó egyik ti­nédzser, Stephen Lutz kapta meg John. F. Kennedy elnöktől az „Év fiatalja” kitüntetést, amiért „nagyszerű teljesítményt nyújtott az otthonában, az iskolájában, a zsinagógájában, a közösségében és az ifjúsági klubban”. Az ünnepség során az elnök megkérdezte tőle, hogy ki inspirálta, hogy eljusson idáig. Ő így felelt: „Sholom Ber Gordon rabbi, a Rebbe küldöttje”.

Ez a történet, benne Stephen és az elnök fotójával, megjelent a The New York Timesban és más lapokban is. A Rebbe látta a cikket, és a csodálkozását fejezte ki, amiért apám nem szerepelt a fényképen. „Ha megjelent volna a képe az újságban, az arra sarkallhatott volna egy zsidó lányt, hogy szakállas, vallásos fiút válasszon férjéül” – mondta.

Én magam is gyakran találkoztam a Rebbével, és sok áldást és tanácsot kaptam tőle. Alább néhány olyan alkalmat elevenítek fel, melyek nagy hatással voltak az életemre.

Amikor tizenöt éves voltam, megírtam a Rebbének, hogy részt veszek a tfilin-kampányban. Minden nap elmentem egy idősotthonba és féltucat férfinek segítettem tfilinben imádkozni. Válaszában a Rebbe az áldását küldte, hogy sikerrel lássam el a feladatomat. Az áldása végigkísért az utamon, mert kiemelkedően sok embert segítettem hozzá ehhez a micvához.

Később, amikor tizenkilenc éves lettem, a Rebbe az újonnan megnyílt jesivájába küldött, Miamiba. Előtte fogadott az irodájában, és egy fontos tanáccsal látott el: „Küldetésének sikere azon múlik, hogy mennyire tud személyes példával elöl járni”. Ezt sokszor elismételtem magamnak, és ez segített abban, hogy a Rebbe méltó küldöttje lehessek.

Miután rabbiképesítést szereztem, a Morristownban működő Tiferes Bachurim jesivában kezdtem tanítani, majd 1978-ben eljegyeztem a menyasszo­nyo­mat. Ő mindenképpen New Yorkban akart élni az esküvő után, én azonban aggódtam a megélhetésünk miatt, és nem szívesen adtam volna fel az állásomat Morristownban. A dilemmámat levélben osztottam meg a Rebbével. A választ a mai napig kincsként őrzöm. Az évek során sok embernek megmutattam, a fiam esküvőjére pedig kinyomtattam és szétosztottam a vendégek között. Válasza nem csak az adott kérdésre volt felelet, hanem általános útmutatót adott az élet minden problémájára.

„A Tóra és a parancsolatok alapja az a gondolat, hogy az isteni gondviselés vezérel minden egyes embert. (Ez különösen a hászid tanításokban jelenik meg hangsúlyosan.) Így tehát van-e értelme aggódni? A Tóra szerint az embernek határozottan kell cselekednie, bármiféle aggodalom nélkül, ahogy feljebb említettem, ha pedig bizonytalan abban, hogy melyik utat válassza, tanácskozzon barátaival (az apjával, a lelki vezetőjével stb.). Ha pedig eltérő tanácsokat kap, kövesse a többségi véleményt”.

Ennek fényében ezután mindig az apámhoz fordultam tanácsért. Ha nem tudott segíteni, megmondta, hogy kihez forduljak.

Egy másik alkalommal személyes találkozóra mentem a Rebbéhez. Azt kérdeztem tőle, hogy miként javítsam ki egy korábban elkövetett hibámat. A Rebbe így felelt: „Küldöttként, ha jól végzi megbízatását, azzal kijavítja minden hibáját, beleértve azt is, amiről írt nekem”. Ebből megértettem, hogy számomra egyetlen útja van a hibáim orvoslásának: a küldetésemnek kell szentelnem az életemet.

Ez a tanács segített akkor, amikor 1984-ben az ausztráliai Tasmániába költöztem, hogy ott képviseljem a Rebbét. Tudtam, hogy bármilyen hibát is vétek – ami elkerülhetetlen, hiszen esendő ember vagyok -, a Rebbe útmutatása alapján kijavíthatom azt.

Mielőtt elindultunk volna Ausztráliába, a Rebbe negyven ausztrál dollárt adott, hogy hozzájáruljon a letelepedésünkhöz és részese legyen a küldetésünknek. Amikor vendégeket hívok szombatra vagy tanórákat adok az otthonunkban, a mai napig azt érzem, hogy a Rebbe velem van, és neki köszönhetem a sikereimet.

Yossi Gordon rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 6. szám – 2020. október 22.