Amikor leérettségiztem, a szüleimtől egy Párizs – New York repülőjegyet kaptam ajándékba, hogy ellátogathassak a Rebbéhez. A szüleim vallásosan éltek, de nem voltak hászidok, én azonban akkor már évek óta közel éreztem magam a Chábád-mozgalomhoz. A szüleim tudták, hogy ez az utazás rendkívül nagy örömöt okoz majd a számomra.
E találkozóra 1968 júliusában került sor. A találkozó hatására úgy döntöttem, hogy egy Izraelben működő lubavicsi jesivában folytatom a tanulmányaimat, melyet Schneur Zalman Gafni rabbi vezetett. Egy idő elteltével a szüleim aggódni kezdtek, hogy végül semmi sem lesz az egyetemi tanulmányaimból és veszélybe kerül a megélhetésem. Hallották, hogy az egyik ismerősük fiának azt tanácsolta a Rebbe, hogy térjen vissza az egyetemre, ezért úgy határoztak, hogy elutaznak New Yorkba és személyesen beszélik meg a dolgot vele.
Amikor visszatértek, anyám részletesen beszámolt a találkozóról. […]. A szüleim elfogadták a Rebbe érveit és beleegyeztek, hogy továbbra is a jesivában maradjak.
A tanulmányaim befejeztével ismét ellátogattam a Rebbéhez New Yorkba. Az egyetem kérdése újfent előkerült és a Rebbe ez alkalommal sem támogatta. […] Megfogadtam a tanácsát és végül én lettem a Rebbe küldöttje Brüsszelben.
[…] Hamarosan Chábád-központot nyitottam a Brüsszeli Egyetem közvetlen közelében, mely hamar népszerűvé vált, elsősorban a feleségemnek, Eta Feiga rebecennek köszönhetően, aki remek előadó és sok diáknak szolgált példaképül.
Számos alkalommal előfordult, hogy a Rebbe határozott és bizalmas utasításokat adott a közösség ügyeivel kapcsolatban, és sokat segített a személyes spirituális fejlődésemben is. […]
Az egyik évben, amikor New Yorkban töltöttem a nagyünnepeket, a hazaindulásom előtt búcsút akartam venni a Rebbétől, ezért megvártam, amíg a délutáni imát követően elhagyja a zsinagógát. Mások is várakoztak ott, és a Rebbe mindenkit megáldott és békés utazást kívánt. Nekem azonban nem mondott semmit. Ennek okát a Rebbe titkára, Leibel Groner rabbi közölte velem: „Yaakov, a Rebbe kérte, hogy mondjam el neked, azért nem áldott meg az imént a többiekkel, mert reggel már megáldott azzal, hogy térj vissza biztonságosan Párizsba. Jehuda Hechászid rabbi pedig azt tanítja, hogy nem jó kétszer búcsút venni valakitől”.
A Rebbe azért üzente ezt meg Groner rabbin keresztül, mert nem akart megbántani. […] Bár a Rebbe megszámlálhatatlan dologgal foglalkozott, nem feledkezett meg arról, hogy óvja az érzéseimet. Ennyire törődött a hászidjaival.
Ezek az élményeim örökre az emlékezetembe vésődtek. Abban az érdemben volt részem, hogy közelről tapasztalhattam meg a Rebbe emberi nagyságát, és a tanácsai alapján kormányozhattam az életemet. A Rebbe mindent jó okkal tett és gyakran volt szigorú, azonban minden tettét a zsidók iránti szeretete vezérelte.
Yaakov Spietzki rabbi
