1947-ben születtem Kisvárdán. A kommunista rendszer miatt nem volt könnyű az élet, különösen nem a vallásos zsidók számára. 1965-ben azonban, amikor 17 éves voltam és gimnáziumba jártam, egy New Yorkban élő ismerős segítségével sikerült elhagynom az országot. Küldött egy meghívólevelet, melyben hamisan azt állította, hogy ő a nagybeteg nagybátyám, akinek mindenképpen az én segítségemre van szüksége. A levél alapján a magyar hatóságok kiállították az útlevelemet, és így nyugatra utazhattam. Az Egyesült Államokban fejeztem be a gimnáziumot, majd beiratkoztam a Tel-Avivi Egyetemre.

Valamikor a tanév során az egyik szobatársam azt ajánlotta, hogy töltsem vele a szombatot Kfár Chábádban. A harmadik alkalommal valami annyira magával ragadott, hogy eldöntöttem: otthagyom az egyetemet és egy jesivában tanulok tovább. Először Kfár Chábádban tanultam, majd New Yorkban, a Hadar HaTorah jesivában. New Yorkban többször is találkozhattam a Rebbével, mert akkoriban az volt a szokás, hogy a jesiva tanulói a születésnapjuk alkalmával személyes találkozóra mehettek a Rebbéhez.

Általában arra kértem az áldását, hogy sikeres legyek a tóratanulásban. Egyszer azonban elmondtam neki, hogy erős késztetést érzek a tanári hivatás iránt, és megkérdeztem, hogy ő ajánlaná-e nekem ezt a pályát. A Rebbe így felelt jiddisül: „Ez jó ötlet”, majd megáldott, hogy sikerüljön, amit elterveztem.

1971-ben megnősültem. A feleségemmel ellátogattunk a Rebbéhez és megkérdeztük, hogy lehetünk-e a küldöttei a világ valamelyik pontján. A Rebbe igent mondott, de azt kérte, hogy olyan helyet válasszunk, ahol már élnek fiatal lubavicsi házaspárok. Végül Miami Beachre esett a választásunk, ez a hely megfelelt a kritériumnak, s így a Rebbe is beleegyezett.

Miami Beachen a lubavicsi oktatási központban kezdtem tanítani. Negyvenhat év telt el azóta, de én még mindig tanítok. Zsidó gyermekeket tanítani az egyik legjelentőségteljesebb feladat, és egyben nagyon sok örömmel is jár. A gyerekek idealisták és optimisták, így igazán felemelő velük lenni. A tanári hivatás nagyszerű dolog.

Tanári pályafutásom során tanúja lehettem, hogy a Rebbe mennyire a szívén viseli a zsidó oktatás ügyét. Éppen ezért gyakran írtam neki arról, hogy melyik osztályban mit tanítok. Mindig elküldtem neki a gyerekek leveleit is.

Egyszer megírtam, hogy a tan­év végén arra ösztönöztem a gyerekeket, hogy képzeljék el, miként valósíthatják meg a nyári elfoglaltságaik során mindazt, amit az iskolában tanultak. A Rebbének szóló leveleikben lerajzolták, amint kipában és cicitben imádkoznak. A Rebbe válaszolt a leveleikre és megírta nekik, hogy mekkora örömet okoz a számára, hogy a nyári szünetben is betartják a micvákat és szent dolgokkal foglalkoznak.

A Rebbe így fogalmazott egy második osztályos gyereknek szóló levelében: „A tanév során részben Tórát tanultál, részben pedig más tantárgyakat: angolt, matematikát stb. Ezek mind fontos dolgok, ám nem teszik egészségesebbé a lelket. A lélek ugyanis csak a Tórán és a parancsolatokon keresztül kap egészséget és erőt. A nyári vakáció alatt azonban, amikor nincs más kötelességed, több lehetőséged nyílik Tórát tanulni és betartani a parancsolatokat. Mindezzel erősebbé és egészségesebbé teheted a lelkedet és erőt gyűjthetsz a következő tanévre.”

A Rebbe minden gyermekek­nek szóló levele rengeteg biztató üzenettel volt tele. Nagyon meg­hatódtam attól, hogy milyen sok időt áldozott arra, hogy a kisgyerekek leveleire válaszoljon. Az évek során rengeteg levél érkezett tőle, melyek mind nagyon sokat jelentettek a számomra. Elmagyaráztam a gyerekeknek is, hogy milyen nagy megtiszteltetést jelentenek mindannyiunknak. Ha egy gyerek levelet kapott a Rebbétől, felállt az osztályban, és hangosan felolvasta a többieknek. Mindig nagy izgalommal fogadták a levelet, ami egy olyan fontos embertől érkezett, aki igazán törődött velük.

Egy alkalommal, nagy meglepetésünkre, távirat érkezett. Az osztályom megírta a Rebbének, hogy mit terveznek Purimra. A Rebbe válasza így szólt: „Azonfelül, hogy betartjátok az ünnepi előírásokat, mindannyian igyekezzetek bevonni olyan zsidókat is, akik máskülönben nem tennék ezt”. Mivel Purim már nagyon közel volt, a Rebbe táviratot küldött, hogy biztosan időben megérkezzen az üzenete.

Yaakov Zvi Roth rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 3. szám – 2020. október 1.