1944-ben születtem Jemenben. A családom öt évvel később vándorolt Izraelbe. Nehéz körülmények között éltünk, az egyik, bevándorlók számára fenntartott táborból vándoroltunk a másikba. A csapadékos teleken az eső befolyt a sátorba. Egyszer a vihar elfújta a fejünk fölül a sátrat és csak ömlött ránk a víz.
A spirituális környezet sem volt sokkal jobb. A hatóságok a vallásos jemeni családok gyerekeit szekuláris, koedukált osztályokban helyezték el. A tanárok azon igyekeztek, hogy eltávolítsanak minket a hagyományainktól. A pajeszunkat is levágták arra hivatkozva, hogy a tetűjárványt akarják megakadályozni. Amikor arra akartak rávenni minket, hogy szegjük meg a szombatot, otthagytuk az iskolát és otthon tanultunk tovább.
1967-ben, amikor eljegyeztem a menyasszonyomat, azon kezdtünk tanakodni, hogy hol kezdjük el a közös életünket. Én a jesivában szerettem volna maradni, ő azonban Rechovotban akart letelepedni, hogy közel lehessen betegeskedő édesanyjához. Mivel ő lubavicsi iskolában tanult és kapcsolatban állt a Rebbével, elhatároztuk, hogy írunk neki és a tanácsát kérjük.
[…] Nem sokkal később alapítottam egy új kolelt egy közeli kisvárosban, frissen vallásossá lett férfiak számára. Több utat tettem Észak- és Dél-Amerika zsidó közösségeibe, hogy adományokat gyűjtsek. Egy ilyen út közben felkérést kaptam, hogy álljak egy kanadai jesiva élére. A feleségem javaslatára ez ügyben is a Rebbéhez fordultunk tanácsért. Mivel éppen New Yorkba tartottam, időpontot kértem hozzá egy személyes beszélgetésre.
Amikor beléptem az irodájába, széles mosollyal fogadott és hellyel kínált. A családi hátteremről kérdezgetett, nagyon érdekelte a jemeni zsidók sorsa. Őszinte fájdalom ült ki az arcára, amikor arról meséltem, hogy miként próbáltak meg elszakítani minket a gyökereinktől. Tájékozott volt a jemeni zsidók helyzetével kapcsolatban és nagyon aggasztotta a spirituális helyzetük. Nagyra értékelte a Rechovotban és Netivotban működő intézményeket és ez ügyben is áldásokkal halmozott el.
Ezt követően tértem rá a kanadai állásajánlatra. Megtisztelő felkérés volt, ráadásul igen jó anyagi ellentételezéssel. A Rebbe azonban egyértelmű választ adott: „Maradjon a Szentföldön. Ott nagyobb sikereket érhet el”.
Megfogadtuk a tanácsát. Néhány évvel később sikeres vizsgát tettem mint vallási bíró. Ezt követően tanítottam, majd kineveztek egy mezőgazdasági település rabbijának. A Rebbe áldásának hála sikerült jelentősen megerősíteni a város és a környék spirituális életét.
Mindig elmentem a központi lubavicsi zsinagógába, ahányszor csak New Yorkban jártam, és igyekeztem részt venni a Rebbe által vezetett hászid összejöveteleken és figyeltem, ahogy az általa megélt hitet kiárasztja a megjelentekre.
Elhunyta után gyakran felkerestem a sírját. A szememben Isten angyala volt, aki fényt hozott a világba áldásaival és azokat is tanácsokkal látta el, akik nem tartoztak a követői közé. Az volt a célja, hogy minden zsidót közelebb hozzon mennyei Atyjához. Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért megosztotta velem bölcsességét, tanításait és szellemiségét.
Cion Cubari rabbi
