A férjem és én Chicagóban nőttünk fel, egy középosztálybeli zsidó családok által lakott negyedben. Már a gimnáziumban kinéztük egymást. Az első terhességem problémamentesen indult, ám sajnos a gyermekünk halva született.
Rettenetesen megrázott minket mindez, de nem adtuk fel a reményt. Másik városba költöztünk, és a korábbinál sokkal vallásosabb életet kezdtünk élni. Néhány év elteltével ismét várandós lettem, azonban ez alkalommal is halva született a magzat.
Ezután Washingtonba költöztünk, ahol mindketten a CIA számára dolgoztunk. Eldöntöttük, hogy örökbe fogadunk egy gyermeket. Azonban hamarosan vissza kellett költöznünk Chicagóba, ahol kiderült, hogy az egész eljárást elölről kell kezdenünk.
Chicagóban, az isteni gondviselésnek hála, abban a lakónegyedben telepedtünk le, ahol Shlomo Zalman Hecht rabbi, az előző lubavicsi rebbe küldöttje is élt. Megkérdeztem Hecht rabbit, hogy milyen vallásjogi háttere van az adoptálásnak. Rám nézett és így szólt: „Mielőtt az örökbefogadás mellett döntenek, találkozniuk kell egy rabbival, aki New Yorkban él”.
Beleegyeztem, hogy Hecht rabbi megszervezzen egy találkozót a Lubavicsi Rebbével. Elmentünk a Rebbe által vezetett hászid összejövetelre. Az a lelkesültség és energiaszint, amit ott tapasztaltunk, szintén nem volt máshoz fogható. Ezt követte a személyes találkozás a Rebbével. A Rebbe előszobája csordultig volt emberekkel, köztük több neves személyiség.
Azonnal kiderült, hogy a Rebbe átható, kék szeméről és lélekig hatoló pillantásáról szóló történetek egy cseppet sem túloznak. Elmondtuk, hogy miért jöttünk és átadtuk Hecht rabbi levelét, aki részletesen elmagyarázta a helyzetünket. A Rebbe ránk nézett és így szólt: „Lesz egy fiuk és egy lányuk. Neveljék őket a zsidóság szellemében. Jövőre jöjjenek vissza hozzám jó hírekkel”.
Az egész találkozó talán tíz percig tartott, de alapjaiban változtatta meg az életünket. Azonnal teherbe estem és egy tökéletesen egészséges fiúnak adtam életet. Amikor a szülésnél az orvos közölte, hogy „fiú”, csak annyit mondtam, hogy tudom.
Mivel a Rebbe először egy fiút ígért nekünk és ez be is következett, ezért, amikor ismét teherbe estem, biztos voltam benne, hogy lányom születik. Sajnos azonban elvetéltem. „A Rebbe nem említett ilyesmit, talán ismét el kellene utaznunk hozzá” – mondtam.
Nem sokkal ezután egy női konferencián vettem részt New Yorkban, melyet a Chábád szervezett. A Rebbe az egyik beszéde után minden résztvevővel szót váltott egyenként. A kérdéseinket egy cédulára írtuk fel előre és azt adtuk át neki. Leírtam, hogy mi történt és megkérdeztem, hogy mi tévő legyek. A Rebbe együttérzően nézett rám. „Menjen haza és tájékoztasson a jó hírekről” – mondta. Hamarosan teherbe estem és egy gyönyörű lánynak adtam életet.
Amikor a hitről beszélek valakivel, azt mondom, hogy az Örökkévalóval való kapcsolatom nem kifejezetten a hitemen alapszik, inkább tapasztalaton. Persze tagadhatnám a csodát és kereshetnék alternatív magyarázatokat, de az hálátlanság és vakság volna. Nem tudom, hogy a Rebbe milyen képességek és erők birtokban volt. Én csak annyit tehetek, hogy elmesélem a történetemet.
Gali Goldberg
