Mielőtt a koreai háború előtt besoroztak volna az amerikai hadseregbe, ellátogattam a Rebbéhez. Akkor még nagyon fiatal volt, épphogy csak átvette a mozgalom vezetését, és még könnyen lehetett időpontot szerezni hozzá. Megosztottam vele, hogy mi foglalkoztatott: tudtam, hogy a hadseregben a Tórától távoli szellemiség uralkodik, és ez aggodalommal töltött el. A Rebbe a következőt mondta erre: „Az életben időnként vissza kell lépni ahhoz, hogy később előrébb léphessünk”. Én azonban annyira megilletődött voltam a Rebbe jelenlétében, hogy nem igazán értettem, hogy mit akart ezzel közölni. A Rebbe látta az értetlenséget az arcomon, ezért felkelt a helyéről, kilépett az íróasztala mögül, és a mellettem lévő szék elé állt: „Nézze, ha át akarnám ugrani ezt a széket, nem lennék képes rá, mert pont előtte állok. Ha azonban egy kicsit hátrálok, majd nekiiramodok, könnyedén át tudom ugrani. Az életben időnként vissza kell lépni ahhoz, hogy később előrébb léphessünk és magasabb spirituális szintre emelkedjünk” – fejtette ki gondolatait.

Ezután arról beszélt, hogy mennyi mindent el tudok majd érni a hadseregben azáltal, hogy a többi zsidó katonára jó hatást gyakorolok és közelebb hozom őket a Tórához.

Végül nem Koreába küldtek, hanem Európába. Az indulás előtt a virginai Fort Pickett támaszponton állomásoztam, ahonnan több levelet küldtem a Rebbének. Elsősorban biztatást szerettem volna kapni tőle. Ő az apósa, az előző rebbe katonáknak szóló írását küldte, mely a Bátorság és biztonság az Istenbe vetett hiten és bizalmon keresztül címet viselte. „Olvassa el, mert magabiztossággal és optimizmussal fogja eltölteni. Kérdésével kapcsolatban, melyben azt tudakolja, hogy mit tud majd elérni, szintén apósomat idézném, aki pedig a Báál Sém Tovot idézte: előfordul, hogy egy lélek csak azért jön le erre a világra és tölt itt 70-80 évet, hogy egyetlen szívességet tegyen egy másik zsidónak, anyagi vagy szellemi téren. Ebből látjuk, hogy mennyire fontos akár egyetlen jó cselekedet is. A hadseregben bizonyára megannyi lehetősége lesz, hogy jót tegyen a hitsorosaival anyagi vagy szellemi ügyekben. Ez már elég ahhoz, hogy nagy örömmel töltse el” – írta a Rebbe, majd azzal zárta sorait, hogy kiemelje a tfilin parancsolatának gyakorlását, ami hosszú életet biztosít. „Szeretném üdvözletemet és a legjobb kívánságaimat küldeni a bajtársainak, azt kívánom, hogy épségben térjenek haza. Az előző rebbe azt ajánlotta a katonáknak, hogy mondják el a 23. zsoltárt, mely így kezdődik: Isten az én pásztorom, nem szűkölködöm” – tette hozzá.

A Rebbe mindig csatolt valamit a leveleihez: egy könyvecskét Purimról, Peszáchról vagy Hanukáról és azt kérte, hogy osszam meg azokat a többi zsidó katonával is. Amikor megírtam neki, hogy sajnálatos módon elkeveredtek a pénzérmék, amiket küldött, azt válaszolta: „Ne bánkódjon az elveszett negyeddollárosok miatt, itt küldök még egyet, melyet eredetileg az egyik szent kezdeményezésünkre ajánlottam. Sok sikert kívánok!”. Emellett újfent arra biztatott, hogy próbáljam közel hozni az egységemnél szolgáló zsidó katonákat a Tórához. „Nagy örömmel olvastam, hogy igyekszik néhány zsidó bajtársát a parancsolatok betartására ösztönözni. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is ezt teszi majd, még nagyobb lelkesedéssel. A legjobbakat kívánom a bajtársainak” – zárta sorait, ezúttal a saját kézírásával. Arra is figyelmeztetett, hogy időben kérjek eltávozást a felettesemtől Peszách idejére, hogy a közelben élő Chábád küldöttek segítségével a megfelelő környezetben ünnepelhessek. Amikor Münchenbe helyeztek át, arra kért, hogy vigyek el egy hászid tanításokat tartalmazó könyvet Snieg rabbinak, egy lubavicsi hászidnak. „Biztos vagyok benne, hogy mindenben segítséget nyújt majd önnek” – tette hozzá.

Később megírtam neki, hogy ellátogattam Snieg rabbihoz, ahogy kérte, mire azt válaszolta, hogy örömmel hallja, mert már aggódott, amiért olyan sokáig nem írtam.

Ezen igencsak elámultam. Észrevette, hogy már két hónapja nem írtam neki? Ebből – és a sűrűn érkező válaszleveleiből – megértettem, hogy őszintén törődött velem és a velem együtt szolgáló többi zsidó katonával.

A Rebbe kérésének megfelelően igyekeztem jó hatást gyakorolni a bajtársaimra. Mindig megosztottam a Rebbe által küldött oktatási anyagot a többiekkel. Időközben azt is megértettem, amit a személyes találkozónk alkalmával magyarázott nekem. A közösségemtől távol új lehetőségek nyíltak, hogy másokat közel hozzak a Tórához. „Az életben időnként vissza kell lépni ahhoz, hogy később előrébb léphessünk” – idéztem fel a szavait.

Mendel Greenbaum