Zenészcsaládba születtem, így hamar hangszert adtak a kezembe. 17 éves koromban együtt játszottam a bátyámmal, Joszival, aki egy katonai ze­nekarnak volt a tagja. Élénken emlékszem egy koncertre, melyet 1973-ban adtunk, a jom kipuri háború kirobbanása után. A fronton játszottunk a katonáknak, miközben rakéták zúgtak el a fejünk felett.

A háború után alapítottuk meg a Piamenta Bandet, mely nagyon népszerűvé vált, annyira, hogy Izrael 30. születésnapján az állam minket küldött amerikai és kanadai koncertkörútra. Akkoriban már vallásos életet éltem és kezdtem megismerkedni az Álter Rebbe tanításaival. Úgy döntöttem, egy ideig New Yorkban maradok, hogy Tórát és haszidizmust tanuljak. Időközben a bátyám is vallásos lett és végül az egész család New York lubavicsi negyedébe, Crown Heightsba költözött. Ez a zenénkre is nagy hatással volt.

1980-ban úgy döntöttünk, hogy levelet írunk a Rebbének, melyben elmagyarázzuk, hogy mivel foglalkozunk és azt, hogy érzésünk szerint jó irányba befolyásoljuk a min­ket hallgató zsidókat. A nyolcoldalas levélhez csatoltunk egy fotóalbumot a zenekar­ról. Joszi aziránt érdeklődött, hogy méltóak vagyunk-e arra, hogy a hagyományoktól elsza­kadt zsidókat közel hozzuk a Tórához. A Rebbe válasza egyértelmű volt: méltónak talált minket. Ezen felül kézírással adott részletes válaszokat a többi kérdésre is, ami – mint később megtudtam – nem gyakran fordult elő.

A Rebbe azt írta, hogy nagyszerű ötlet a zenén keresztül terjeszteni a judaizmust. A Példabeszédek könyvét idézte: „Ismerd meg Őt [Istent] minden utadon”, azaz a tehetségünket szent célokra kell fordítani. Különösen alkalmasnak találta a mi zenekarunkat erre a célra, mert, ahogy írta, „képes  meghódítani a szíveket, megélhetést nyújt a tagok számára és ismert név a zenei piacon”.

Ezt követően egy kérdést fogalmazott meg a Rebbe: „Hogyan tudják biztosítani, hogy a rajongóik nem válnak olyanná, mint más zenekarok rajongói, akik nem ismerik az erkölcsi korlátokat?”. A Rebbe rámutatott, hogy ebben van a legnagyobb felelősségünk. Nagy szükség van a világban a zenekarunkra, de tudnunk kell azt is, hogy hatalmas kihívásokkal kell majd szembenéznünk. Arra is figyelmeztetett, hogy be kell majd bizonyítanunk a vallásos világ számára, hogy mások vagyunk, mint a többiek, mert a zenészek világáról nem igazán pozitív kép alakult ki ebben a közösségben. Ehhez praktikus tanácsokat is adott. Azt javasolta, hogy hirdetések útján tegyük egyértelművé, hogy új útra léptünk (a fotóalbumban láthatta, hogy hogyan néztünk ki korábban…). Új arculatot kellett kialakítanunk, hogy mindenki lássa, mekkora változáson mentünk keresztül. Azt kérte, hogy pozitív üzeneteket megfogalmazó albumokat adjunk ki és a koncertjeink szervezésekor működjünk együtt vallásos szervezetekkel. Ezzel együtt óvott minket attól, hogy megvalósítsuk két másik tervünket: egy rádióállomás és egy hangstúdió létrehozását, mert „aki sokat markol, keveset fog”.

Természetesen mindenben követtük a tanácsait. Nagyon sokat jelent a számomra, hogy a Tóra üzenetét közvetíthetem a zenémmel. Mindegy, hogy egy Chábád rendezvényen lépek fel, vagy egy olyan zenei fesz­tiválon, ahol korábban még senki sem járt kipában és ciceszben, mindig ugyanaz a cél lebeg a szemem előtt: a Tóra szavaival fényt és reményt hozni a világba.

Avi Piamenta

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 29. szám – 2022. március 24.