A múlt század húszas éveiben voltam fiatal. Ukrajnában éltem, és a belzi rebbét tekintettem a mesteremnek. Amikor kitört a háború és besoroztak a Vörös Hadseregbe, a rebbe ígéretet tett, hogy épen és egészségesen térek majd haza. Így is történt, pedig 1942-ben részt vettem a hírhedt sztálingrádi csatában, ahol ezrek hullottak el mellettem. Nem tudok más magyarázatot adni arra, hogy élve kerültem vissza onnan, mint hogy csoda történt velem.
A háború után sikerült elhagynunk a Szovjetuniót, és az Egyesült Államokban telepedtünk le. Elhatároztam, hogy végiglátogatom az összes New Yorkban élő hászid rebbét és az áldásukat kérem. Így jutottam el a kolozsvári, a szkveri és a szatmári rebbéhez. Utánuk a lubavicsi rebbe következett, aki a legnagyobb meglepetésemre egy fiatalos, egyszerű ruhába öltözött, jóképű férfi volt, átható kék szemekkel. Abban is eltért a többiektől, hogy nem áldott meg. Ehelyett azt ígérte, hogy imádkozni fog értem az apósa, a hatodik lubavicsi rebbe sírjánál, [majd] közölte, hogy a problémám abban rejlik, hogy nem hiszek Istenben. A rebbék áldásaiban hiszek, de Istenben nem. „Meghallgattam, miként élte túl a háborút csodák segítségével, de egyszer sem hangzott el, hogy »Istennek hála«”. Ezt azzal magyaráztam, hogy a Vörös Hadseregben veszélyes lett volna Istent emlegetni, ezért leszoktam róla. Elfogadta az érvelésemet, de megkért, hogy változtassak ezen. Ezután a csodák mibenlétéről kezdett magyarázni.
[Egy későbbi találkozón] elmondtam a Rebbének, hogy a feleségem rákos és az orvosok a méhe eltávolítása mellett döntöttek. „Ne hajtsák végre a műtétet. A későbbiekben még több gyermekük születik majd” – jelentette ki. Az orvosunk dühösen fogadta a döntésünket. Azzal fenyegetőzött, hogy a feleségem meghal, ha elmarad a műtét. Mi azonban hajthatatlanok maradtunk.
A feleségem nem hunyt el, sőt hamarosan teherbe esett. Az orvos ekkor abortuszt javasolt, de ezúttal is a Rebbére hallgattunk, és nem voltak komplikációk. Ezt követően még további két gyermekünk született, hála a Rebbe tanácsainak.
[Később] Tzivia lányunk balesetet szenvedett és elvesztette a látását. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Teljesen kétségbe estünk, csak zokogni tudtam. Késő éjjel megcsörrent a telefon. A Rebbe titkára volt a vonalban. Kiderült, hogy már rengeteg Feiner nevű embert tárcsázott, mert a Rebbe csak annyit mondott neki, hogy hívja fel Feinert, mert nagy bajban van és kérdezze meg, hogy pontosan mi történt. Beszámoltam neki a balesetről és kértem, hogy tájékoztassa a Rebbét. Hamarosan visszahívott: „A Rebbe azt tanácsolja, hogy keressék fel a brooklyni King County Kórházat”, majd megadta az orvos nevét is, akit a Rebbe javasolt. Az orvos felírt egy bizonyos szemcseppet a lányomnak, aki lassanként visszanyerte a látását.
Sokszor elgondolkodtam azon, hogy a Rebbe honnan tudhatott a kétségbeejtő helyzetünkről. Valaki így magyarázta: „Sok haj van a fejeden, de ha csak egyetlen hajszáladat is kitéped, azonnal fájdalmat érzel. A Rebbe is hasonlóan működik. Ha egy haszidja bajba kerül, azonnal megérzi”.
Moshe Mendel Feiner
