Az ausztráliai Melbourne-ben kezdtem ismerkedni a Tóra tanításaival, a helyi Chábád közösség segítségével. Egy idő múlva úgy éreztem, hogy a további spirituális fejlődésem érdekében egy külföldi jesivában kellene folytatnom a tanulmányaimat. A Rebbe javaslatára 1962-ben érkeztem Izraelbe. Több mint egy évet tanultam Kfár Chábádban, a Tomchéj Tmimim jesivában, majd megházasodtam. A feleségemmel, Dvorával, Bnéj Brákban telepedtünk el. A Rebbe azt javasolta, hogy olyan munkakört keressek, ahol kamatoztathatom az angol nyelvtudásomat. Nem sokkal később egy olyan oktatási program vezetője lettem, melyben nem vallásos családból származó, angol anyanyelvű diákok vettek részt. A hatnapos háború után rengeteg angolszász országban élő zsidó fiatalnak erősödött meg az identitása. Izraelbe jöttek, és fel akarták fedezni a judaizmust, ezért jesivába iratkoztak. A Tomchéj Tmimimben nem igazán tudtak mit kezdeni velük, mert korábban nem voltak olyan hallgatóik, akik semmit sem tudtak a zsidóságról.
Nem olyannak kell őket elképzelni, mint az átlagos jesivatanulókat. Hosszú haj, lófarok, szakadt farmer, póló – nem igazán vették figyelembe az intézmény öltözködési előírásait. Ennek ellenére senki sem tett megjegyzéseket rájuk, hiszen tudták, hogy a Rebbe kérte a program elindítását.
1969-ben New Yorkba utaztam, hogy beszámoljak a Rebbének a fejleményekről. Az egyik dolog, amit szerettem volna megbeszélni, az volt, hogy a sok rám háruló feladat miatt nem voltam képes olyan hosszan és mély koncentrációval imádkozni, mint korábban. A Rebbe azt felelte, hogy jelenleg a fiatalok Tórára tanítása legyen a legfontosabb a számomra. Ezt egy talmudi történettel világította meg: Egy nap Ráv meglátogatta Smuel ben Silát rabbit, akit a kertjében üldögélve talált. Megkérdezte tőle: „Talán elhanyagolod a kötelességedet és már nem foglalkozol a tanítványaiddal?” Ő így felelt: „Már tizenhárom éve nem voltam a kertemben, de még most is a tanítványaimra gondolok”.
Az villant át az agyamon, hogy ezentúl csak a tanítványok számítanak majd, én nem leszek fontos. Ekkor azonban a Rebbe hirtelen elhallgatott és felpillantott a mennyezetre. Kisvártatva így folytatta: „Ezzel együtt megoldást kell találnunk az Ön számára. Ezzel a problémával törődni kell”. Azt javasolta, hogy az ima egyes részeit mondjam lassan, a többit pedig a szokásos sebességgel. A hosszasan mondott rész végére pedig mindig tegyek egy jelzést, hogy néhány nap után a következő részt kezdhessem el lassan mondani. Ezzel a módszerrel végül az imakönyv mindegyik fejezetét el tudom mondani a megfelelő intenzitással.
„Még ez is nehézségbe ütközhet azonban olyan napokon, amikor a jesivába kell sietnie, hogy tanítson, hiszen az órákra fel is kell készülni. A tanárnak kötelessége nagyon alaposan felkészülni az órákra, hogy teljes egészében birtokában legyen az átadni kívánt tananyagnak” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy ha a hivatásom miatt nem lesz elég időm az elmélyült imára, pótoljam be szombaton. „A szombati imák bevilágítják az egész hetet” – mondta. Ezt követően ez az elgondolás határozta meg a tanításhoz való viszonyomat.
Néhány év elteltével kezdtem azt érezni, hogy a jesiva vezetőségét egyre inkább irritálja a tanítványaim megjelenése. Megkérdeztem a Rebbét, hogy nem lenne-e jobb, ha egy külön intézményt nyitnánk a számukra. A Rebbe nemet mondott és arra kért, hogy ne hagyjuk el a Tomchéj Tmimim jesivát. „Azt akarom, hogy igazi hászid fiatalembereket neveljen belőlük. Ha ez sikerül, azzal tökéletesítheti az egész jesivát” – mondta. Ez komoly kijelentés volt, hiszen az eredeti Tomchéj Tmimim jesivát maga az ötödik lubavicsi rebbe alapította a XIX. század végén, és hatalmas tóratudósok kerültek ki onnan. A Rebbe mégis azt állította, hogy képes lehetek még tökéletesebbé tenni azt!
A program tehát maradt a jesivában, külön angol nyelvű tanórákkal és külön imádkozással. A diákok így teljes értékű jesiva élménnyel gazdagodtak, de a saját barátaik társaságában lehettek. Az évek során több száz fiatal tanult itt, akik közül sokan alapítottak hászid családot, sőt egyesek még lubavicsi küldöttek is lettek, a Rebbe víziójának megfelelően.
Sneur Zálmán Gafni rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 26. szám – 2022. március 3.
