Az ausztráliai Melbourne-ben kezdtem ismerkedni a Tóra tanításaival, a helyi Chábád közösség segítségével. Egy idő múlva úgy éreztem, hogy a to­vábbi spirituális fejlődésem érdekében egy külföldi jesivában kellene folytatnom a tanulmányaimat. A Rebbe javaslatára 1962-ben érkeztem Izraelbe. Több mint egy évet tanultam Kfár Chábádban, a Tomchéj Tmimim jesivában, majd megházasodtam. A feleségemmel, Dvorával, Bnéj Brákban telepedtünk el. A Rebbe azt javasolta, hogy olyan munkakört keressek, ahol kamatoztathatom az angol nyelvtudásomat. Nem sok­kal később egy olyan oktatási program vezetője lettem, melyben nem vallásos családból származó, angol anyanyelvű diákok vettek részt. A hatnapos háború után rengeteg angolszász országban élő zsidó fiatalnak erősödött meg az identitása. Izraelbe jöttek, és fel akarták fedezni a judaizmust, ezért jesivába iratkoztak. A Tomchéj Tmimimben nem igazán tudtak mit kezdeni velük, mert korábban nem voltak olyan hallgatóik, akik semmit sem tudtak a zsidóságról.

Nem olyannak kell őket elképzelni, mint az átlagos jesivatanulókat. Hosszú haj, lófarok, szakadt farmer, póló – nem igazán vették figyelembe az intézmény öltözködési előírásait. Ennek ellenére senki sem tett megjegyzéseket rájuk, hiszen tudták, hogy a Rebbe kérte a program elindítását.

1969-ben New Yorkba utaztam, hogy beszámoljak a Rebbének a fejleményekről. Az egyik dolog, amit szerettem vol­na megbeszélni, az volt, hogy a sok rám háruló feladat miatt nem voltam képes olyan hosszan és mély koncentrációval imádkozni, mint koráb­ban. A Rebbe azt felelte, hogy jelenleg a fiatalok Tórára tanítása legyen a legfontosabb a számomra. Ezt egy talmudi történettel világította meg: Egy nap Ráv meglátogatta Smuel ben Silát rabbit, akit a kertjében üldögélve talált. Megkérdezte tőle: „Talán elhanyagolod a kötelességedet és már nem foglalkozol a tanítványaiddal?” Ő így felelt: „Már tizenhárom éve nem voltam a kertemben, de még most is a tanítványaimra gondolok”.

Az villant át az agyamon, hogy ezentúl csak a tanítványok számítanak majd, én nem leszek fontos. Ekkor azonban a Rebbe hirtelen elhallgatott és felpillantott a mennyezetre. Kisvártatva így folytatta: „Ezzel együtt megoldást kell találnunk az Ön számára. Ezzel a problémával törődni kell”. Azt javasolta, hogy az ima egyes részeit mondjam lassan, a többit pedig a szokásos sebességgel. A hosszasan mondott rész végére pedig mindig tegyek egy jelzést, hogy néhány nap után a következő részt kezdhessem el lassan mondani. Ezzel a módszerrel végül az imakönyv mindegyik fejezetét el tudom mondani a megfelelő intenzitással.

„Még ez is nehézségbe ütközhet azonban olyan napokon, amikor a jesivába kell sietnie, hogy tanítson, hiszen az órákra fel is kell készülni. A tanárnak kötelessége nagyon alaposan felkészülni az órákra, hogy teljes egészében birtokában legyen az átadni kívánt tananyagnak” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy ha a hivatásom miatt nem lesz elég időm az elmélyült imára, pótoljam be szombaton. „A szombati imák bevilágítják az egész hetet” – mondta. Ezt követően ez az elgondolás határozta meg a tanításhoz való viszonyomat.

Néhány év elteltével kezdtem azt érezni, hogy a jesiva vezetőségét egyre inkább irritálja a tanítványaim megjelenése. Megkérdeztem a Rebbét, hogy nem lenne-e jobb, ha egy külön intézményt nyitnánk a számukra. A Rebbe nemet mondott és arra kért, hogy ne hagyjuk el a Tomchéj Tmimim jesivát. „Azt akarom, hogy igazi hászid fiatalembereket neveljen belőlük. Ha ez sikerül, azzal tökéletesítheti az egész jesivát” – mondta. Ez komoly kijelentés volt, hiszen az eredeti Tomchéj Tmimim jesivát maga az ötödik lubavicsi rebbe alapította a XIX. század végén, és hatalmas tóratudósok kerültek ki onnan. A Rebbe mégis azt állította, hogy képes lehetek még tökéletesebbé tenni azt!

A program tehát maradt a jesivában, külön angol nyelvű tanórákkal és külön imádkozással. A diákok így teljes értékű jesiva élménnyel gazdagodtak, de a saját barátaik társaságában lehettek. Az évek során több száz fiatal tanult itt, akik közül sokan alapítottak hászid családot, sőt egyesek még lubavicsi küldöttek is lettek, a Rebbe víziójának megfelelően.

Sneur Zálmán Gafni rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 26. szám – 2022. március 3.