Miután leérettségiztem, a szülővárosom, Indianapolis zsidó közössége megajándékozott egy izraeli úttal. Úgy gondolták, hogy egy ilyen út bizonyára megerősíti a zsidó identitásomat, mert csak elég felszínes kapcsolatom volt a közösséggel, ahogy a szüleimnek is. Egy kétszáz fős csoporttal érkeztem Izraelbe, közvetlenül a hatnapos háború után, 1967-ben. Két hónapon át jártuk az országot és mindenhol boldog emberekkel találkoztunk. Ez nagyon megfogott, mert otthon csak ritkán láttam ilyen vidám embereket. Amikor rákérdeztem az emelkedett hangulat okára, elmondták, hogy a megelőző hat hónapban az izraeliek rettegésben éltek, mert a környező arab államok arra készültek, hogy a tengerbe fojtanak minden zsidót. Ehhez képest, amikor kitört a háború, hat rövid nap alatt elsöprő győzelmet aratott Izrael és hatalmas területek kerültek a kezébe.
Mindezek hatására úgy döntöttem, hogy Izraelben maradok és a Héber Egyetemen folytatom a tanulmányaimat. Ebben az időben a jóga megszállottja voltam. Egyszerű élet, vegetáriánus étkezés, erőszakmentesség – ezek voltak a legfontosabb értékek a számomra. Így lázadtam a kapitalista amerikai szemlélet ellen, ahol a pénz és a tárgyak halmozása volt a legfőbb cél.
Sokat meditáltam, meditációim során a lélekkel kapcsolatos kérdéseken, a Teremtőn és mások megsegítésén elmélkedtem. Néhány hónap elteltével elkezdtem boldognak érezni magam, hiszen jó cselekedeteket gyakoroltam és már egyáltalán nem érdekeltek az anyagi javak. Sokat túráztam a Jeruzsálemtől keletre fekvő Júdeai-sivatagban, ahol megélhettem az Isten által teremtett természet szépségét. Nagyon erős hitem lett, amit a jógázásnak tulajdonítottam, ezért elhatároztam, hogy Indiába utazom és ebben az irányban képzem magam tovább.
Minderről értesülve apám pánikba esett és megkérte Charles Roth-ot, egy lubavicsi hászid barátját, hogy beszéljen velem egy amerikai látogatásom alkalmával. Charles végül meggyőzött arról, hogy amit keresek, azt a hászid filozófiában is megtalálom, hiszen abban is fontos a meditáció és az Istennel való erős kapcsolat. A Tánját, a Chábád mozgalmat megalapító Álter Rebbe fő művét tanulmányozta velem. Amikor visszatértem Izraelbe, folytattam a hászidizmus felfedezését és beiratkoztam egy Kfár Chábádban működő, a zsidósággal ismerkedő fiataloknak létrehozott jesivába. A jesivában megfigyeltem, hogy ima előtt néhány diák magába mélyed öt-tíz percre, mintha meditálnának. Amikor megkérdeztem, hogy pontosan mit tesznek, Slomó Chájim Kesselman rabbihoz irányítottak útmutatásért. Ő tanított meg a hászid meditáció alapjaira, mely a Tánja 41. fejezetében gyökerezik. Ezután én is e szöveg alapján meditáltam imádkozás előtt, mely különleges istenközeli élményhez juttatott. A meditáció mellett sokat fejlődtem a Talmudban, melyet Sneur Zálmán Gafni rabbi tanított és a hászidizmus területén is, melyet Hersel Hecht rabbinak köszönhettem.
Néhány hónap elteltével azt ajánlották, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Rebbével és kérjem az útmutatását. Küldtem neki egy levelet, melyben leírtam az életem történetét. Hamarosan megérkezett a válasz egy gyönyörű levél formájában, melyben a Rebbe örömét fejezte ki, hogy hosszú bolyongás után végre rátaláltam a saját spirituális utamra: „Milyen nagyszerű, hogy megérkezett a saját állomáshelyére, mely nem más, mint a Tóra, az igazság Tórája. Most megtapasztalhatja azt a felszabadult örömöt, amit akkor érez valaki, amikor vándorútja végére ér. Használja az erejét arra, hogy felfedezze a Tóra és a parancsolatok világát a maga teljességében”.
A Rebbe ezután elmagyarázta, hogy egyesek szerint a világot kizárólag erőszakos forradalmak és hangos propaganda által lehet megváltoztatni, azonban ez nem a Tóra útja, mely szerint apró dolgok is képesek nagy eredményekre vezetni. Idézte Maimonidészt, a nagy XII. századi filozófust, aki így tanította: „Az ember tekintsen magára és a világra úgy, mintha egyensúlyban lenne. Amikor valaki jót cselekszik, a mérleg a javára és az egész világ javára billen el”.
A levél hatalmas inspirációt jelentett nekem. A következő évben anyám eljött meglátogatni és egy nagyobb összeggel ajándékozott meg. Nem sokkal később, amikor a Rebbéhez utazó Kesselman rabbit kísértük a repülőtérre, hirtelen felindulásból az összes pénzt odaadtam neki hogy fordítsa a Rebbe által kezdeményezett, zsidóságot terjesztő programokra. Amikor Kesselman rabbi visszatért, elmondta, hogy amikor átadta az adományomat, a Rebbe érdeklődött a fejlődésemről. Amikor meghallotta, hogy jól megy a tanulás és továbbra is meditálok ima előtt, nagyon megörült. Felállt és a következőt mondta: „Ben Cion a hászidizmuson elmélkedik imádkozás előtt. Bár csak minden diák így tenne!”. Később, amikor személyesen találkoztam a Rebbével, rákérdezett az imádkozással kapcsolatos szokásaimra. Elmondtam, hogy továbbra is a Tánja 41. fejezete alapján meditálok, időnként kiegészítve az „Egység és hit kapuja” című rész első fejezetével. Ebben áll az, hogy Isten folyamatosan újrateremti a világot, s ha ezt megszakítaná akár csak egyetlen pillanatra is, akkor az egész mindenség megszűnne létezni.
Negyvenkilenc év elteltével a mai napig ez jár a fejemben minden ima előtt. Isten tartja létezésben a világot, folyamatosan, minden egyes pillanatban. Ez a gondolat segít hozzá a boldog élethez, amikor pedig akadályok gördülnek elém, ez juttatja eszembe, hogy minden Istentől ered.
Ez a legfőbb üzenet, amit a Rebbétől a hászidizmusról tanultam. Életem célja, hogy továbbadjam mindezt másoknak is, minden embernek, akivel találkozom.
Ben Cion Kohén
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 29. szám – 2023. április 11.
