Anyám egész családja odave­szett a holokausztban, a bátyja, Hersel (Grisa) kivételével. Hersel a zsidó földalatti moz­galom tagja volt, ezért letartóztatták és Szibériába küldték őt kényszermunkára. Ironikus módon ez mentette meg az életét, mert az otthon maradt feleségét és lányát a nácik meggyilkolták. Hersel végül 1953-ban, Sztálin halála után szabadult. Újraházasodott és Rosztovban telepedett le, ahol asztalosként dolgozott. Ahogy anyám megtudta, hogy hol van a bátyja, elkezdett csomagokat küldeni neki Kanadából, mert a Szovjetunióban nagy hiány volt mindenből.

Anyám mindent megpróbált, hogy beutazóvízumot szerezzen nekik Kanadába. Ez azonban sehogy sem sikerült, mert már alig engedtek ki valakit a Szovjetunióból. Egy olyan zsidónak, akit szovjetellenes összeesküvés miatt tartóztattak le, semmi esélye sem volt. A vasfüggöny bezárult, Hersel pedig Rosztovban ragadt. Nagyon bántott anyám fájdalma, ezért elmentem a Rebbéhez, hogy az áldását kérjem Hersel számára.

1970-ben jutottam el hozzá. A találkozó alatt összeszedtem minden bátorságomat és olyat tettem, amit egy hászid nem tehet meg a Rebbéjével: az áldás mellé biztosítékot is kértem, hogy Hersel elhagyhatja a Szovjetuniót. A Rebbe először nem reagált a kérésemre és más témákra terelte a szót. Harmadszorra azonban sikerrel jártam. A Rebbe rám nézett az átható tekintetével és így szólt: „Ki fog szabadulni. De erről nem beszélhetsz senkinek”. Természetesen rögtön beleegyeztem.

Szinte repültem, amikor elhagytam a Rebbe szobáját. Úgy gondoltam, hogy anyámmal közölhetem a jó hírt, mert rá csak nem vonatkozik a Rebbe kérése, ezért azonnal elmondtam neki, ahogy megláttam. Ezután viszont erős bűntudat kezdett gyötörni, és attól tartottam, hogy talán emiatt nem teljesül majd a Rebbe ígérete.

Eltelt egy év, és Hersel még mindig nem kapott kiutazási engedélyt. Ekkor felkerestem a Rebbét és ismét az áldását kértem, ám ezúttal nem kértem biztosítékot, mint korábban. A Rebbe szélesen elmosolyodott, hosszan megáldotta Herselt és megint azt mondta, hogy ki fog szabadulni. Megkérdeztem tőle, hogy tehetnék-e valamit, hogy mihamarabb megkapja a kivándorlási engedélyt. A Rebbe így felelt: „Ha valaki el akar érni valamit, célozza meg a csúcsot”. Ezt úgy értelmeztem, hogy keressem meg a kanadai miniszterelnököt, Pierre Trudeau-t.

Azonnal levelet írtam neki, melyben részletesen ismertettem a nagybátyám sorsát. A válaszlevélben azt írták, hogy továbbították az ügyet a külügyminiszterhez, Mitchell Sharphoz. A bátyám és én azonnal felvettük vele a kapcsolatot és többször el is utaztunk a minisztériumba, Ottawába. Végül értesítettek, hogy sikerrel jártunk, és Hersel hamarosan beutazóvízumhoz jut. Ezt megírtuk Herselnek és kértük, hogy igényeljen kiutazóvízumot. Őt azonban nemcsak, hogy elutasították a szovjet hatóságok, hanem még meg is fenyegették azzal, hogy visszaküldik Szibériába. Megkeresték az unokatestvéreimet is, akik akkor már egyetemre jártak és azt ajánlották nekik, hogy szakítsák meg a kapcsolatot az apjukkal.

Hersel arra kérte anyámat, ne kísérletezzen tovább. Ekkor azonban eszembe jutottak a Rebbe szavai, és rádöbbentem, hogy nem azok szerint jártam el. Ő a csúcsot említette, én pedig minisztériumi középvezetőkkel leveleztem.

Ismét felvettem a kapcsolatot a miniszterelnöki hivatallal, ám ezúttal személyes közbenjárást kértem. A válaszban az állt, hogy Trudeau miniszterelnök több száz kérelemből a miénket teljesítette és személyesen kérte meg Alexej Koszigint, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökét, aki éppen kanadai látogatáson tartózkodott, hogy engedje ki Herselt és még két embert.

Nem sokkal később a nagybátyámat berendelték a hatóságok. Rettegve érkezett, de tisztelettel fogadták, megkínálták kávéval és cigarettával, majd átadtak neki egy megkötések nélküli kiutazási engedélyt. „Magának nagyon magas szinten vannak összeköttetései” – tették hozzá.

Herselék Kanadában telepedtek le és az unokatestvéreim vallásos zsidó családokat alapítottak. Nem sokkal az érkezésük után meghívást kaptunk a miniszterelnökhöz. Amikor Trudeau belépett, megöleltem és megcsókoltam. Erről fénykép is készült, mely megjelent a legnépszerűbb napilapban, a Montreal Starban.

A Rebbe mindig azt tanította, hogy a csodák természetes úton történnek meg. Egy beteg meggyógyításakor az orvosra van szükség a csodához. A mi esetünkben pedig a miniszterelnökre. Pierre Trudeau betöltötte a szerepét és segített abban, hogy valóra váljon a Rebbe áldása.

Efraim Schmukler rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 34. szám – 2022. április 28.