Első történelmi találkozását meg­előzően, az elnök Jimmy Car­terrel Washingtonban, Be­gin azt kérte, hogy szervezzem meg a találkozóját a lubavicsi Reb­bével New Yorkban. Korábban már meglátogattam a Reb­bét az akkori miniszterel­nök, Levi Eshkol képviseleteként, és később, mint Jichák Ra­bin tanácsadója. Mikor meg­érkeztünk, a Rebbe kijött, és Begin minisztert a bejárathoz kísérte. Kint a kérdések csak úgy záporoztak feléjük a ri­porterektől. Ezek közül egyre különösképpen emlékszem, ami megmaradt bennem. „Be­gin miniszter, miért helyezte a Reb­bével való találkozását az újon­nan beiktatott elnökkel va­ló találkozója elé?” „Ez lesz az első megbeszélésem az új el­nökkel, így szerettem volna a Rebbe áldását kérni annak si­kerére” – válaszolta Begin. Mond­ta, hogy a Rebbe nagy böl­csességgel és éleslátással bír, és szeretne mindenekelőtt vele be­szélni. De nem nyugodtak be­le a válaszba, tovább kérdezték. „És miért a miniszterelnök megy a Rebbéhez, miért nem a Reb­be látogatja meg a miniszterelnököt?” Mire ő mondta: „Ő Izrael egy nagy bölcse…nagy vezető.”

Begin úgy gondolta, hogy a Reb­be a huszadik század legnagyobb zsidó vezetője, ezt a vé­leményét volt szerencsém sze­mélyesen hallani tőle. Meghatottságtól telve tudok csak visszagondolni a válaszokra, amiket a Rebbe adott a riporte­reknek a kérdéseikre. „Barátomként üdvözlöm Begin miniszterelnököt, de az egész lubavicsi moz­galom nevében fogadom.” A Fehér Házban való találkozót követően, meglátogattam a Rebbét hogy beszámoljak neki a találkozón történtekről. A mi megbeszélésünk egyébként este tízre volt rögzítve, amit azért említek, mert egyébként a Rebbe mindig „civilizált” időpontokat adott meg találkozóra, nem az éjszaka közepét. Rög­tön belevágtam, de bizonyos részletekbe nem me­hettem bele jelentésem során, mert tiltva volt, hogy beszél­jek róluk az erre vonatkozó szabályzatok miatt. Fél óráig beszéltem, és ecseteltem a találkozó történéseit, majd a Rebbe kezdte el kommentálni. A diskurzus éjszakába nyúlóan tartott.

Én már elég fáradt voltam, mi­kor a Rebbe még mindig friss és energikus. Látva kimerült­sé­gemet, odajött hozzám, fölém hajolt, s kezét az enyémre he­lyezte. Mindig emlékezni fo­gok a szavakra, amiket akkor mondott: „Reb Jehuda, jól is­mersz minket. Miért nem be­szélsz nyíltan? Nem tudom, hogy azért volt-e, mert nagyon fá­radt voltam, hogy volt bátorságom azt válaszolni, amit válaszoltam, de a lényegen nem változtat, a következőt mondtam: mert látom a Rebbében azt az erőt, amit a Rebbe sem is­mer fel saját magában.” Majd na­gyon komolyan a szemembe né­zett és ezt mondta: „néha min­denkinek szüksége van egy kis segítségre.” Majd folytat­ta: „megmondom neked mi az, amit csinálok. Reb Jehuda, kép­zeld magad egy konyhaszekrény elé, és megkérlek, nyisd ki azt a szekrényt. Ki­nyitod, és azt látod, hogy van benne egy gyertya. De az nem egy gyertya, csak egy viasztömb, közepében egy kanóc­cal. Mikor válik a viasz és a kanóc gyertyává? Ha valaki lángot hoz, hogy meggyújtsa. Ekkor töl­tik be küldetésüket, amiért te­remtve lettek. Ez az, amiért pró­bálok segíteni minden nőnek, férfinak, hogy beteljesítsék a célt, a feladatot, amiért te­remtve lettek.”

Csak ültem ott, hallgattam, sza­vai bűvöletében. Majd ezt mondta: Háés ze éshátorá… A tűz, a Tóra tüze. Mikor valaki meg­gyújtja a kanócot, lángra lob­bantja a lelket, ami életet ad a testnek, a viasznak. És ekkor a test és a lélek betölti küldetését, amiért teremtve lettek. Ez a Tóra tüzén keresztül történik…

Mire véget ért találkozóm a Rebbével, már hajnali két óra volt. Az utolsó órában, meg­sza­kításokkal, folyamatosan csen­gettek a Rebbéhez, de senki nem jött be. Csak később rea­lizáltam, hogy senki nem tud bemenni, míg a Rebbe ajtót nem nyit nekik belülről, de ezt nem tette. Mindig csak annyit mondott, hogy ne törődjek vele. Végül felkeltem, és az ajtóhoz kísért. Megfogta mindkét kezem, és elköszönt. Mi­előtt kifordultam volna még megkérdeztem: „A Rebbe most az én gyertyámat gyújtotta meg?” – kérdeztem. Mire azt válaszolta: „Nem, csak a gyufát adtam hozzá.”

Jehuda Avner

 

Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 15. szám – 2015. december 23.