A baltimore-i Ner Yisroel jesivában végeztem, ott is avat­tak fel rabbinak. Megháza­sod­tam, családot alapítottam, majd a norwichi Beth Jacob zsinagóga élére álltam. Yosef Wineberg rabbi, egy lubavicsi jesiva adománygyűjtője min­den évben ellátogatott Norwichba, és egy egy alkalommal feltettem neki egy kér­dést, mely már régóta foglalkoztatott. Ez egy bonyolult jo­gi probléma volt, melyről a ré­gi nagy rabbik is értekeztek. Wineberg rabbi azt tanácsolta, hogy forduljak a Lubavicsi Rebbéhez az ügyben. Eleinte nem akartam megírni a levelet, mert tudtam, hogy a Rebbe rengeteg levelet kap a világ minden tájáról. Miért pont az enyémre válaszolna? Ráadásul nem is voltam lubavicsi hászid. Ezzel együtt ar­ra jutottam, hogy nincs mit vesztenem, legfeljebb nem kapok választ. Így is lett, a Rebbe nem válaszolt a levelemre.

Később felhagytam a rabbisággal, és az üzleti életben helyezkedtem el. Egyszer meglátogatott egy barátom, aki nem sokkal korábban vándorolt ki a Szovjetunióból Izraelbe. Arra kért, hogy kísérjem el a Lubavicsi Rebbéhez, akinél időpontot kapott egy személyes találkozóra. Amikor beléptünk, bemutatkoztam. Ő a legnagyobb meglepetésemre így szólt: „Tudom, ki Ön. Egyszer írt nekem, ugye?”. Ezután előadtam neki részletesen a kérdésemet, ő pedig hosszú választ adott a Cemách Cedek (a harmadik lubavicsi rebbe) írásai alapján. Elképesztő volt, hogy a Rebbe emlékezett egy négy-öt évvel korábban írt levélre, és azonnal meg is tudta válaszolni a kérdésemet.

Tíz évvel később, 1967-ben ismét írtam neki a hatnapos háború előtt mondott híres beszédével kapcsolatban. Akkor már egyértelmű volt, hogy háború lesz, mert az Izraelt körülvevő arab államok támadásra készülődtek. A Rebbe erre válaszul elindította a tfilin-kampányt, melynek lényege, hogy minél több zsidó férfi, és elsősorban az izraeli hadsereg katonái, rakjanak tfilint. A Talmud szerint a tfilin viselése hosszú életet biztosít és védel­met nyújt. Véleménye szerint nem csak azon katonáknak jelent védelmet ez a micva, akik gyakorolják azt, hanem az egész hadseregnek, a diaszpórában élő zsidók tfilinviselése pedig az Izraelben élő zsidóknak.

Úgy éreztem, hogy ez a hozzáállás némileg ellentmond a Maimonidész, a XII. században élt nagy filo­zó­fus és törvénytudós vélemé­nyé­nek, aki azt írta, hogy a mezuzát ne azért erősítsük az ajtófélfáinkra, mert védelmet remélünk tőle, hanem azért, mert ezzel Isten akaratát teljesítjük. Ha a ház védelmét akarjuk ezzel biztosítani, akkor egyszerű amuletté silányítjuk a mezuzát.

A Rebbe igen összetett és részletes válaszát egy-két hét elteltével kaptam meg. A Talmud különböző helyeire és a Rámbám írásaira hivatkozva kifejtette, hogy rosszul értelmeztem a Rámbám szavait, aki valójában azt írta, hogy akkor silányítjuk amuletté a mezuzát, ha újabb szavakkal egészítjük ki. Annak, hogy egy zsidó milyen intencióval teljesíti ezt a parancsolatot, ehhez nincs köze. A Rebbe továbbá rámutatott a Rámbám egyéb írásaira, melyekben az áll, hogy teljesíthetjük a micvákat az értük járó jutalomra koncentrálva is, illetve biztathatunk másokat arra, hogy tartsák be a parancsolatokat, még akkor is, ha csupán az ezzel járó előnyök érdeklik őket. A Rebbe azt is hozzátette, hogy mielőtt valaki tfilint rak, elmondja rá a megfelelő áldást, melyben az áll, hogy az Örökkévaló parancsolta meg e micva teljesítését, tehát egyértelmű, hogy az illető ezzel a szándékkal hajtja végre ezt a cselekedetet. Lehet, hogy emellett még a várható jutalomra is gondol, de az csak másodlagos.

Ez csupán egy rövid összefoglalója volt annak a kimerítő válasznak, melyet a Rebbétől kaptam. Ezzel arra akartam rávilágítani, hogy a Rebbe nem csupán nagy hatású zsidó vezető volt, hanem egy kiemelkedő tóratudós is, és ezt személyesen is megtapasztalhattam.

Sidney Shulman rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 32. szám – 2022. április 13.