Apám Yisroel Yitzchok Piekarski rabbi volt, aki a köz­pon­ti lubavicsi jesivát vezet­te a brooklyni Chábád-köz­pont­ban negyvenegy éven át, 1952-től 1993-ig. Ez azért különösen érdekes, mert nem vol­tunk a Lubavicsi Rebbe kö­vetői. A családom az amsinovi hászid udvarhoz tartozott. Akkor hallottam először a lubavicsiakról, amikor meg­halt az előző rebbe és az újságok beszámoltak a temeté­sé­ről.

1950-ben, az előző rebbe halála után apám telefonhí­vást kapott Shmaryahu Gurary rabbitól, a központi lubavicsi jesiva igazgatójától, aki elmondta neki, hogy már egy jó ideje jesivavezetőt keresnek, és sokan őt ajánlották neki. Apám ugyanis különleges tóratudósnak számított, és sok helyre eljutott a híre. Apám egy ideig hezitált, de miután többször találkozott Menachem Mendel Schneerson rabbival, a későbbi Rebbével, elfogadta az ajánlatot. Én két évvel később iratkoztam át a lubavicsi jesivába, és ez teljes mértékben megváltoztatta az életemet.

1956-ban is ott tanultam, amikor megnyílt az első lubavicsi nyári tábor az egyik barátom és osztálytársam, Moshe Lazar kezdeményezésére. Öt éven át dolgoztam a Gan Israel táborban. Élénken emlékszem arra, hogy 1957 nyarán a Rebbe eljött meglátogatni minket. Ez azért volt nagy dolog, mert a Rebbe soha nem hagyta el New Yorkot, de a tábor annyira fontos volt neki, hogy hajlandó volt ilyen messzire elutazni.

Igyekeztük a lehető legjobban elmagyarázni a gyerekeknek, hogy ez mekkora megtiszteltetés. Sokan közülük azt sem tudták, hogy ki a Rebbe. Engem az fogott meg a leginkább, hogy a Rebbe milyen boldogságot sugárzott. Nagyon tetszett neki, amit látott. Minden gyereket személyesen üdvözölt és mindenkinek átadott egy kis imakönyvet. A tábor minden épületébe ellátogatott: a zsinagógába, az étkezőbe és minden hálóterembe. Mindent tudni akart a tábor működéséről.

A nyár folyamán, amikor a Rebbe személyesen fogadott a születésnapom alkalmából, ismét meggyőződhettem arról, hogy milyen fontos volt neki a tábor. Megkérdezte, hogy tanítom-e a gyerekeket a táborban. „Talán tanítasz nekik a zsidó törvényekről az ima után?” Mondtam, hogy igen, mire ő szélesen elmosolyodott és megkérdezte, hogy éppen milyen témával foglalkozunk. Elmondtam, hogy az áldások szabályaival. A Rebbe elgondolkodott egy pillanatra, majd így szólt: „Remek lenne, ha holnap reggel, amikor az áldások szabályaira tanítod őket, beleszőnél valamit, ami istenfélelmet ébreszt bennük és amitől jobban megértik, hogy mi is az az áldás”.

Ekkor már hajnali három volt, és még vissza kellett utaznom a táborba. Nem tudtam elképzelni, hogy mikor lesz időm kitalálni valamit, amivel teljesíthetem a Rebbe kérését. Amikor ez a gondolat átvillant a fejemen, a Rebbe megszólalt: „Látom, nem tudod, hogy mit kellene mondanod a gyerekeknek, ezért segítek. De nem szükséges közölnöd senkivel, hogy kitől hallottad. Mondd azt a gyerekeknek, hogy amikor kimondanak egy áldást, gondolják végig egy pillanatra, hogy mit is mondanak. Az áll a Tánjában és más hászid könyvekben, hogy amikor elkezdünk egy áldást, hogy »Áldott vagy te, Örökkévaló«, akkor a a »te« szóval azt fejezzük ki, hogy közvetlenül, szemtől szemben beszélünk Istennel. Az áldás végét azonban egyes szám harmadik személyben fejezzük be. Ezzel azt írjuk le, hogy milyen nagyszerű dolgokat tesz értünk a Teremtő: aki kenyeret hoz elő a földből, aki látást ad a vakoknak stb.”. A Rebbe azt kérte, hogy hangsúlyozzam ki: a zsidók annyira közel állnak Istenhez, hogy személyesen szólíthatják meg a világ Teremtőjét, és ez egy különleges lehetőség. Meg kell érteniük, hogy milyen nagy ajándék ez a közeli kapcsolat Istennel.

Mindent átadtam a gyerekeknek, akikre valóban nagy hatással volt a tanítás, mert voltak, akik évtizedekkel később is emlegették, amit akkor hallottak tőlem.

A Rebbe tudta, hogy a tábor élménye nem egy napra, egy hónapra vagy akár egy évre szól. Amit ott tanulnak, az egész életükre elkíséri őket. Sok táborozó alig tudott valamit az örökségéről, de az élmények hatására azután kapcsolatot keresett a zsidó közösséggel. Éppen ez volt a Rebbe célja is.

Simcha Piekarski rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 27. szám – 2022. március 10.