Amikor elkezdtem a lubavicsi irányzat felé közeledni, apám megkért, hogy ne térjek el a családi hagyományoktól. Eh­hez hozzátartozott az is, hogy milyen rítusú imakönyvet használok: amilyenből az őseim imádkoztak vagy amilyenből a Chábádban szokás. Elmentem a Rebbéhez, hogy a tanácsát kérjem ez ügy­ben. Ez 1970-ben történt, ami­kor 18 éves voltam. Elmond­tam a Rebbének, hogy neves lengyelországi hászid rabbik leszármazottja vagyok és mindig is a hászidok által használt szefárd imarend szerint imádkoztam, de most szívesen át­váltanék a lubavicsi imakönyvre, mely némileg eltér attól.

Bár voltak lubavicsiak is a felmenőink közül, élnek roko­naink Crown Heightsban, Brooklyn lubavicsi negyedében és mindig is közel éreztük magunkat ehhez az irányzathoz, apám mégis szigorúan ragaszkodott mindahhoz, amit radomszki hászidként felnőve gyerekkorában tanult és ellenezte, hogy bármit is változtassak a családi hagyományokon.

A Rebbe igen bölcs tanácsot adott, és ez segített fenntartani az otthoni békét: „Mivel a családod hagyományai szintén a szent Ári [XVI. századi, cfáti kabalista rabbi] tanításán nyugszanak, ezért azt javaslom, hogy ne térj el azoktól és imádkozz továbbra is a szefárd imarend szerint”.

Így is tettem éveken át, míg az apám el nem fogadta, hogy lubavicsi hászid lettem. Sőt, végül még örült is neki. Ekkor a Rebbe azt javasolta, hogy kezdjem el a Chábád szokásokat követni.

Most ugorjunk az időben. Megnősültem és egy svájci lányt, Judith Sternbuchot vettem feleségül. Gondoskodnom kellett a megélhetésünkről, de ez nem volt egyszerű feladat, mert éppen az arab olajembargó korát éltük, és Amerikában nagy volt a munkanélküliség. Éppen akkor szereztem programozói diplomát és az apósom arra biztatott minket, hogy települjünk át Svájcba, mert ott jobb álláslehetőségek várnak. Még állásinterjúkat is szervezett nekem. Ismét a Rebbe tanácsát kértem, aki a következőt írta válaszlevelében: „Ott sok lehetőség közül válogathat és bizonyosan sikerrel jár”. Így tehát Svájcba utaztunk, és elkezdtem munkát keresni.

Abban az időben Svájcban még a vallásos zsidók sem viseltek kipát a munkahelyükön. Nem volt elfogadott, hogy valaki vallási szimbólumot hord az irodában. De egyetérthet-e ezzel egy hászid? Én nem vettem le a kipámat, mégis álláshoz jutottam. A 3M céghez vettek fel, ahol a személyzeti vezető nagyon tisztelte a vallásos zsidókat. A kipámnak később fontos szerepe lett, amikor a Rebbe küldöttjeként végeztem a feladatomat a high-tech cégek szakemberei között.

Mielőtt átköltöztünk volna Svájcba, elmentem a feleségemmel a Rebbéhez, hogy az áldását kérjük. A Rebbe megáldott minket, a feleségemet – aki éppen állapotos volt – pedig arra kérte, hogy kérdezze meg az orvosát a hosszú repülőúttal kapcsolatban. Úgy terveztük, hogy először Montrealba repülünk, majd onnan folytatjuk az utat Zürichbe. A Rebbe azt mondta, hogy talán közvetlen járattal kellene utaznunk. Megkérdeztük az orvost, aki nem látott problémát az átszállásban, de a Rebbe aggodalma miatt végül közvetlen járattal utaztunk és épen és egészségesen értük el az úti célunkat.

Nem sokkal később újra megtettem ezt az utat, de Montrealon keresztül. Hatalmas hóesés volt, ezért a repülő nem tudott felszállni, és szállodában kellett töltenem az éjszakát. Akkor tudtam meg, hogy azon a napon, amikor a feleségemmel repültem, szintén nagy hó volt, és az utasok a repülőtér padlóján éjszakáztak. Ez nyilván szörnyen nehéz lett volna a feleségemnek. A Rebbe aggodalma azonban megóvta ettől a kíntól.

Miután már egy ideje a 3M, majd az IBM alkalmazásában álltam, levelet írtam a Rebbének és megkérdeztem, hogy nem lehetnék-e teljes időben lubavicsi küldött. A Rebbe egy szóval válaszolt: „Miért?”. Megértettem az üzenetet: nem kell feladnom ahhoz az állásomat, hogy küldött legyek. A Rebbe azt akarta, hogy a munkahelyemen teljesítsem a küldetésemet. Így is tettem.

Eleinte szokványos programozói munkát végeztem, de később kutatással kezdtem el foglalkozni, és engem bíztak meg a zürichi IBM központ létrehozásával, ahol számos vállalatvezető, politikus és újságíró is megfordult, hogy a cég fejlesztéseiről tájékozódjon. Húsz évig dolgoztam ott. Minden vendéget egy kipás, szakállas, tórahű zsidó köszöntött. Sokat utaztam, és eközben rengeteg zsidóval kerültem kapcsolatba, akiket sikerült a jó irányba befolyásolni. Ez mind nem történt volna meg, ha nem követem a Rebbe tanácsát.

Moshe Rappoport

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 31. szám – 2022. április 7.