Apám, bár sikeres volt és szép vagyonra tett szert, rendkívül szerény módon élt. A pénze túlnyomó részét eladományozta. Hitt abban, hogy minden okkal történik. Aggodalmak nélkül élte az életét, mert tudta, hogy az Örökkévaló nem hagyja el. Ha mégis tanácsra volt szüksége, akkor a Rebbéhez fordult.
Ezt történt akkor is, amikor tizenhat évesen befejeztem a középiskolát. Szerettem volna elköltözni és az otthonomtól távol tanulni a New York-i Stern Főiskolán. Apám azt kérte, hogy utazzak el a Rebbéhez és az ő tanácsától tegyem függővé a döntésemet.
Nem értettem, hogy miért kellene konzultálnom valakivel egy olyan ügyben, amelyről már döntöttem.
Apám mindenesetre időpontot foglalt a Rebbéhez. Ő azonnal hellyel kínált, amint belépem az irodájába. Ettől elmúlt a szorongásom. Megkérdezte, hogy miért éppen Stern Főiskolát választottam. Nem volt válaszom, mert leginkább az motivált, hogy elköltözhessek otthonról és önállóan élhessek.
Bár igen határozott és makacs lány voltam, a Rebbe azonnal megtalálta a hangot velem.
Rendkívül arrogáns stílusban beszéltem, de nem volt célom, hogy tiszteletlen legyek. A Rebbe közelében nagyon otthonosan éreztem magam, ezért viselkedtem így. Mire hazaértem, már biztos voltam benne, hogy nem kapok engedélyt a New Yorkba költözésre. Meglepő módon nem éreztem emiatt szomorúságot, tudtam, hogy a Rebbe átlátott rajtam. Otthon maradtam, egy chicagói főiskolába iratkoztam be. Jól ment a tanulás és minden téren sikereket értem el. Ahogy a Rebbe ezt előre tudta.
A következő találkozónkra három évvel később került sor. A tervem az volt, hogy Izraelben töltöm a szünidőt. Mindenképpen hajóval akartam utazni, mert egy barátom az izraeli hajótársasággal, a Zimmel utazott és nagyon élvezte.
A szüleim nem ellenezték a tervemet, mert egy barátnőmmel utaztam volna, de apám azt kérte, hogy konzultáljak a Rebbével.
A Rebbe rendkívül barátságosan üdvözölt. Az utazással kapcsolatban a következőt kérdezte: „Miért olyan fontos neked, hogy a Zim társasággal utazzál?” Nem azzal volt problémája, hogy két fiatal lány egyedül utazik. Én így feleltem: „El tudja képzelni, hogy milyen érzés lehet egy zsidó hajó fedélzetén megérkezni Haifába? Ez minden vágyam”.
Némileg elgondolkodott a válaszomon, de nem szólt semmit.
Egy héttel később levelet kaptam tőle, melyben hosszasan fejtegette, hogy a Zim hajói nem a zsidó törvényeknek megfelelően üzemelnek szombaton. Nem kérte, hogy változtassam meg a döntésemet, pusztán elmagyarázta, hogy miért nem ajánlatos szombaton egy Zim-hajó fedélzetén tartózkodni.
Nem sokkal később még egy levelet kaptam, melyben leírta, hogy egy Zim-hajó szombat éjjel hagyja el a nápolyi kikötőt és még a következő szombat előtt ér Izraelbe. Azt javasolta, hogy ezt vegyük igénybe, a szombatot pedig töltsük annál a lubavicsi rabbinál Nápolyban, aki a Zim-hajók kóserságáért felel. Elfogadtam a javaslatát. Amerikából Nápolyba repültünk és ott töltöttük a szombatot. Kiderült, hogy a rabbi attól tette függővé, hogy kiadja-e a kósersági igazolást a hajónak, hogy kivárják-e az indulással a szombat végét, és felvesznek-e minket. A Rebbe kérésének megfelelően felkísért minket a fedélzetre.
A mai napig meghat a Rebbe törődése.
Golda Jacobs
