Apám 1923-ban hagyta el a Szovjetuniót, félve a besorozástól. Kanadában telepedett le, ahol férfiruha-üzletet nyitott, mely igen sikeresen működött.
A Chábád első küldöttei 1945-ben költöztek Kanadába. Apám jó barátságba került velük, különösen Greenglass rabbival. Ő javasolta apámnak, hogy keresse fel a Rebbét és kérjen tőle tanácsot az üzleti ügyeihez. Apám egy régi épületet birtokolt: a földszintjén működött az üzlete, az emeleteket pedig üzemeknek adta bérbe. Az egyik üzem tulajdonosa rájött, hogy kifizetődőbb tüzet okozni és bezsebelni a biztosítási díjat, mint termelni. Néhány tűzeset után a biztosítótársaság ultimátumot adott apámnak: vagy locsolórendszerrel látja el az épületet, vagy új házat emel. Az építkezés mellett döntött, de nem volt elég tőkéje, hogy belevágjon a kivitelezésbe. Apámat kétségbeesésbe taszította szorult helyzete. Eldöntötte, hogy ellátogat a Rebbéhez. Engem és a bátyámat is elvitt.
Apám nagyon rossz lelkiállapotban volt. Görnyedten járt és meg kellett kapaszkodnia a Rebbe asztalába, hogy állva tudjon maradni. Sugárzott róla a depresszió. A Rebbe keményen rászólt: „Reb Noszon, egyenesedjen már ki!”. Apám így tett, majd részletesen felvázolta a helyzetet és a hiányzó tőke problémáját. Elmondta, hogy állandó rettegésben telnek a napjai, mióta nincs biztosítása.
A Rebbe végighallgatta, majd elkérte a tervrajzot és úgy tanulmányozta, mint egy építészmérnök. Olyan kérdéseket tett fel, melyekből látszott, hogy ért az épületekhez [… végül] a következő tanácsot adta: „olyan szilárdságú alapozásra van szükség, melyre később további emelteket lehet majd felhúzni, még akkor is, ha jelenleg ez elképzelhetetlennek tűnik”. Hozzátette azt is, hogy nagyobb edényben több isteni áldás fér el.
Miután mindezzel végzett, elmosolyodott. Azt mondta apámnak, hogy legyen vidám és úgy gondoljon magára, mint egy csatába induló katonára, aki […] hisz a győzelemben. Apám új emberként lépett ki a Rebbe irodájából. A beszélgetés hatására bizakodás váltotta fel a depresszióját.
Miután hazatértünk, elment a bankba, ahol rendkívül jó feltételek mellett kapott kölcsönt, s így elkezdődhetett az építkezés. A Rebbe olyan szilárd önbizalommal ruházta fel apámat, hogy képessé vált keményen tárgyalni és nagyban gondolkodni.
Néhány évvel később valaki felajánlotta apámnak, hogy társuljon be az üzletébe. Montreal szélén akart építési telkeket vásárolni s ehhez keresett partnereket. Apám a Rebbéhez fordult tanácsért. A Rebbe a vállalkozás mellett tette le a voksát, sőt azt javasolta apámnak, hogy adja el a házát és az így befolyt pénzt is fektesse be. Anyám eleinte hallani sem akart a ház eladásáról, de végül igent mondott. […] Ilyen sokat ért számukra a Rebbe szava. […]
A Rebbének természetesen igaza lett. Amikor megvásárolták a földet, még mezőgazdasági területként volt besorolva, ám hamarosan lakóövezetté nyilvánították, s ezzel drámaian megemelkedett az értéke. Igen tetemes hasznot zsebelhettek be.
Végül apám egy szép házat vásárolt Izraelben és 1978-ban oda is települt. Mindez a Rebbe tanácsainak volt köszönhető.
Elimelech Leiman
