Fiatal lány voltam, amikor a családom Németországból az Egyesült Államokba emigrált. Brownsville-ben, New York egyik zsidók által kedvelt negyedében telepedtünk le. Elég nehéz természetű gyerek voltam és az iskolaév közepén ki is rúgtak az iskolából. Édesanyám nem talált olyan intézményt, amely az év közepén felvett volna, mígnem rábukkant egy kis, újonnan nyílt iskolára, mely a Bais Rivkah nevet viselte. Ez volt akkoriban a Chábád-mozgalom hivatalos lányiskolája.
Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem az ajtón, boldog voltam. Shloma Majesky és Yitzchok Goldin rabbitól, valamint a többi tanártól is sok törődést kaptam. Mindannyian odafigyeltek arra, hogy jól haladjak, pedig messze nem voltam kitűnő tanuló. Édesanyám minden évben megkérdezte a Rebbét, hogy nem kellene-e átíratnia engem a Bais Yaakovba vagy az Esther Shoenfeld iskolába, amelyek akkoriban ismertebb lányiskolák voltak. A Rebbe minden évben ugyanazt válaszolta:
„Ha jól érzi magát ott, hagyja csak a Bais Rivkah-ban”.
Édesanyám mély tisztelettel viseltetett a haszid rabbik iránt, és gondoskodott arról, hogy lehetőségem legyen különleges kapcsolatot kialakítani a Lubavicsi Rebbével, akit gyakran felkeresett. Amikor nehéz kérdéssel szembesült, elment a Rebbéhez tanácsért, és ha éppen rólam volt szó, engem is magával vitt.
1959-ben vitt el először a Rebbéhez, tizenkét éves koromban. Először szorongtam a jelenlétében és nem tudtam, mit mondjak, de válaszainak ragyogó egyszerűsége nagy hatást gyakorolt rám.
Az egyik legmeghatározóbb találkozás 1965 körül történt, az érettségi vizsgák előtt. Egyáltalán nem érdekelt egyik vizsgatantárgy sem, legkevésbé a történelem. Ráadásul a tankönyv egy hatalmas kötet volt, amelyet nem voltam hajlandó végigolvasni. Már beletörődtem a kudarcba, ám édesanyám ezt nem fogadta el. Úgy döntött, hogy ismét elvisz a Rebbéhez.
Miután elmagyaráztam a helyzetemet a Rebbének, ő a következőt tanácsolta: „Ne nyomasszon, hogy az egész könyvet végig kell olvasnod. Csak egy bekezdést vegyél át egyszerre. Amikor azzal végeztél, menj tovább a következőre.”
Megfogadtam a tanácsát, és bár soha nem sikerült az egész könyvet befejeznem, erős érdeklődés alakult ki bennem a történelem iránt. A Rebbe tanácsának köszönhetően sikerült letennem az érettségit. Tanári pályámon később a történelem mindig központi szerepet kapott, bármilyen tantárgyat is tanítottam. Úgy gondolom, hogy sem a Tánáchot, sem a Talmudot, sem a haszid tanításokat, sem a zsidó jogot, sem a világi tárgyakat nem lehet igazán megérteni a mögöttük álló történelmi háttér ismerete nélkül.
Visszatekintve azt kell mondanom, hogy a Rebbe segítségével szilárdult meg az önbizalmam és a világnézetem. Rendkívüli képessége volt arra, hogy motiváljon és a jóra ösztönözzön.
Shavi Slodowitz
