Amikor először végigkattintottam az emih.org oldalát, meglepett, mennyi minden bukkan fel a múltból. Fotók, pillanatok, események, amelyekről nem is gondoltam volna, hogy megörökítették őket. Gyorsan világossá vált, hogy ez az oldal nem egy tipikus honlap száraz információkkal, ahol az ember hamar elveszíti az érdeklődését, hanem egy gazdag, folyamatosan bővülő digitális archívum. Közben szépen kirajzolódik az a sokszínű közösség is, amely az EMIH mögött áll, éttermek, médiafelületek, szociális és oktatási intézmények egyaránt megjelennek az oldalon.
Különösen izgalmas volt felfedezni, hogy még Göncz Árpád is megjelenik az archív anyagok között egy, az EMIH által kiadott imakönyv tulajdonosaként, egy olyan korszak lenyomataként, amikor a magyarországi zsidó élet újra láthatóvá vált.
Ugyanígy előkerülnek a Sziget Fesztivál korai évei is. Megmosolyogtató volt rádöbbenni, hogy amikor 1998-ban először jártam a Szigeten, már ott volt Oberlander Báruch rabbi is. Arra nem emlékszem, hogy találkoztunk-e, arra viszont igen, hogy a zsidó sátorban megfordultam, és 1999-ben is visszatértem. Akkoriban már a fiatal, alig húszéves, de annál lelkesebb Köves Slomó is jelen volt a gigaméretű rendezvényen és a zsidóságot népszerűsítette. Ez a kép önmagában is sokat elárul arról az elhivatottságról, amely azóta is meghatározza munkáját.
Az EMIH családi fotóalbuma
A honlap egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy megmutatja a kezdeteket, és azt is, honnan indult minden. A lág báomeri, vagy éppen a hanukai ünnepek hangulata, a közösségi vacsorák és a tanulások mind képekben és történetekben elevenednek meg. Olyan ez, mint egy családi fotóalbum.
A Chábád Magyarországon
Oberlander Báruch rabbi budapesti érkezése óta eltelt időszak is részletesen dokumentált, nemcsak a munkássága, hanem felesége, Batsheva rebecen szerepvállalása is. Az is kiderült, hogyan készült több mint 25 évvel ezelőtt Oberlanader rabbi a sábeszre.
Nem csak a múlt kap helyet
Nem ragadunk a múltban, a legfrissebb közösségi programok és információk ugyanúgy helyet kapnak az oldalon. És így érkezünk el a mába ebben a fantasztikus időkapszulában.
Még sok boldog évet

Az EMIH útja az elmúlt évtizedek építkezésével, intézményalapításaival és közösségszervezésével tisztán kirajzolódik. Miközben az ember görgeti a régi képeket, egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem kívülről szemléli a történetet, hanem részévé válik. Megtalálja magát a képeken, vagy kirajzolódik egy-egy személyes történet a látottakból. Nagy utazás ez mindannyiunknak, az EMIH életében pedig talán a legnagyobb.
Kívánom, hogy még sok generáció számára nyújtson otthont az EMIH, az Örökkévaló áldása kísérje munkáját, sok erőt és további eredményes munkát adva mindannyiunknak.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.