Velem és a Rebbével történt

1976-ban, amikor a központi Chábád jesivában tanultam Brooklynban, a Rebbe bejelentette, hogy az ötödik lubavicsi rebbe, Sálom Dovber rabbi, a Rebbe Rá­SáB írásai­ból többet szeret­ne nyomta­tás­ban látni. A Chábád-filozófia alapját össze­foglaló, 146 esszét tartalmazó, 1872 és 1875 között született műve még sohasem jelent meg nyomtatott formában. A Rebbe elsősorban ezt szerette volna publikálni.

Többek között engem bíztak meg azzal, hogy Zusha Winner rabbival együtt elkészítsük a tárgymutatót mind a 146 esszé számára. Miután átadtuk az elkészült munka első részét, a Rebbe gratulált nekünk, amiért rendezett és precíz módon végeztük el a feladatot. Arra biztatott minket, hogy minél hamarabb készüljünk el az egész sorozattal, de a minőség tekintetében ne kössünk kompromisszumot.

Nagyon komolyan vettük a munkát, és két hónap alatt sikerült befejeznünk az első kötetet. Ekkor azonban remek hírt kaptam: engem és a feleségemet, Tila Henyát jelöltek ki egy izraeli küldetés teljesítésére. További öt házaspárral együtt Izraelbe költöztünk, hogy segítsük az ország spirituális és fizikai fejlődését. Ez nagy megtiszteltetés volt, mert nagyon sokan jelentkeztek a feladatra. Azt hiszem, ez volt az egyik leggyorsabb alija, mert mindössze öt nappal az indulás előtt kaptuk meg az értesítést, ennyi időnk volt, hogy mindenünket összepakoljuk és készen álljunk az utazásra.

Izraelben Cfát volt az első állomáshelyünk, ahol igen nagy eredményeket értünk el, két évvel később azonban a Rebbe azt kérte a csoport tagjaitól, hogy költözzenek el Izrael különböző vidékeire és igyekezzenek rabbiként elhelyezkedni. Nekünk azt javasolta, hogy menjünk Eilátra, a Vörös-tenger partján fekvő, meglehetősen szekuláris üdülővárosba. Szintén a Rebbe javasolta, hogy adjam be a jelentkezésemet az állami rabbinátusnál, hogy a város főrabbijává válasszanak. Így is történt, és nekem ítélték az állást. 29 évesen főrabbi lettem! Ez csodaszámba ment, mert a rabbiállásokat általában egy zárt kör tagjai között osztották ki, ráadásul én amerikai bevándorló voltam, nem valami fényes hébertudással. Úgy gondolom, hogy a váratlan sikert a Rebbe áldásának köszönhettem.

Amint megkaptam az ál­lást, levelet küldtem a Reb­bé­nek. Megírtam, hogy Szukkot utánra tervezzük a költözést, mert a feleségem a gyerekekkel New Yorkba utazik a testvére esküvőjére. Nem sokkal később telefonon hívtak a Rebbe titkárságáról azzal, hogy még ros hásáná előtt Eilátra kell költöznünk, mert ez az az időszak, amikor a legkönnyebb elérni az embereket. „Olyan nincs, hogy egy város főrabbija ne legyen a helyén Ros hásánákor” – szólt a Rebbe üzenete.

Természetesen eszerint jártunk el. A Rebbe utasításának megfelelően Jom kipurkor visszatértem Eilátra. A zsinagóga megtelt emberekkel és több hatásos beszédet tartottam. Amikor minderről beszámoltam a Rebbének, megemlítettem, hogy a Szukkotot még Cfáton töltöm, mert a feleségem még nem tért vissza és szukkám sem volt. A Rebbe a következőt felelte: „Mindenképpen legyen Eiláton Szukkotkor”.

Így tettem. Építettem magamnak egy apró szukkát, az ünnepi csokorral pedig bejártam a várost és mindenkit arra biztattam, hogy rázza meg és mondjon rá áldást. Közben megkértem apámat, hogy a még New Yorkban tartózkodó kétéves fiamat vigye el a Rebbéhez, amikor az ünnep végén bort és áldást oszt a megjelenteknek. Amikor a Rebbe elé kerültek, ő ezt kérdezte apámtól: „Mit csinál itt ez a gyerek? Miért nem az apjának segít Eiláton?”. Választ nem várva egy üveg vodkát adott a fiam kezébe – aki alig bírta megtartani –, és azt mondta, hogy vigye el az apjának ajándékba.

A következő nap a Rebbe fogadta a feleségemet és elmondta neki, hogy már hallott arról, hogy elkezdtem a tevékenységemet. „A férje nagyon sikeresen dolgozott az ünnepek alatt” – mondta. „Tegnap találkoztam a fiukkal és adtam neki egy üveg vodkát. Csak, hogy tudja: azt az apjának szántam, nem neki!” – tette hozzá mosolyogva.

Nagyon sokat jelentett nekem, hogy a Rebbe már a küldetésünk legelején elégedett volt velem. Az elmúlt negyven év alatt olyan nagy mértékben kiterjesztettük a tevékenységünket, hogy már több mint egy tucat lubavicsi küldött dolgozik Eiláton. Több Chá­bád-központot üze­mel­tetünk, nyitottunk egy ingyenkonyhát a szegényeknek és számos oktatási intézményt minden korosztály számára. Reményeink szerint a Rebbe még elégedettebb velünk, mint a kezdet kezdetén.

Joszef Hecht rabbi