Velem és a Rebbével történt

Az alábbi események megtörténte idején tizennyolc éves voltam és a New York-i Chábád jesivában tanultam. Peszách előtt, mielőtt hazaindultam volna a szüleimhez, hogy együtt ünnepeljük a széder estét, elmentem a Rebbéhez, akinél már sorban álltak az emberek, hogy egy darab maceszt kapjanak tőle. Amikor meglátott a Rebbe, így szólt hozzám: „Ha jól tudom, Bronxba mész. Kérlek, vigyél maceszt egy ott élő családnak, a titkárságon majd megadják a pontos címüket”.

Hatalmas boldogság töltött el, mert nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy szívességet tehetek a Rebbének. Amikor azonban Hodakov rabbi, a Rebbe titkára megadta a címet, rádöbbentem, hogy nem lesz könnyű dolgom. A szüleim ugyanis Nyugat-Bronxban éltek, az a bizonyos család pedig az állatkertnél, Kelet-Bronxban, ami akkor egy igen veszélyes környéknek számított. Felhívtam anyámat és megmondtam neki, hogy teljesítenem kell a Rebbe kérését, ezért ne várjanak a széderrel, ha nem lennék ott időben és ne aggódjanak, ha sokáig maradnék távol.

Felültem a metróra, ami azonban kisvártatva meghibásodott és hosszan várakozott az alagútban. Amikor végre felszínre értem, az első dolgom az volt, hogy kitegyem a zsebemből a visszaútra félretett taxipénzt, mert már csak percek voltak az ünnep beálltáig és ünnepnapon nem lehet nálunk pénz a zsidó törvények szerint. A járókelők bizonyára azt gondolták, hogy megőrültem, mindenesetre gyorsan összeszedték a pénzt.

Amikor útbaigazítást kértem valakitől, kiderült, hogy a megadott címen egy vakok intézete van. Ekkor kezdtem megérteni, hogy a Rebbe különleges megbízatást adott. Amikor végre megérkeztem és bekopogtam az ajtón, bentről a szalonna félreismerhetetlen illata áradt ki, az asztal közepén pedig egy vekni kenyeret láttam. Egyértelmű volt, hogy egy olyan családnál járok, ahol nem tartják a Tóra törvényeit és nem készültek fel peszách ünnepére. Mivel azonban tudtam, hogy fontos küldetést teljesítek, széles mosollyal mutatkoztam be az ajtót nyitó, tetovált férfinak. „Azért jöttem, hogy átadjam a Rebbe által küldött maceszt. Biztos vagyok benne, hogy azt szeretné, ha megosztanám önökkel peszách történetét. Itthon van a felesége és a gyermekei?” – kérdeztem. A férfi erre odahívta láthatóan állapotos feleségét és a két vak kislányukat. Gyorsan letakarítottuk az asztalt és elkezdtük a széder estét. Mivel nem volt Hágádá kéznél, fejből mondtam el a szöveget, a legjobb tudásom szerint. Elmondtam nekik, hogy meg kell erősítenünk a hitünket, mert ezen az éjjelen éppúgy igazságot tesz velünk Isten, mint amikor annak idején kiszabadította őseinket a rabszolgaságból. Mivel nem voltak kóser poharak, sem kóser bor vagy szőlőlé, papírpohárból ittunk négy pohár vizet, majd elmondtuk az áldást a Rebbe maceszára. Nagyon későn végeztünk, de azért még meg akartam tudakolni tőlük, hogy mikor és hogyan kerültek kapcsolatba a Rebbével.

„Egy mészárszéken dolgozom. Én nyúzom meg az állatokat a vágás után. Egyszer találkoztam egy kósersági felügyelővel, aki lubavicsi hászid volt. Beszélgetni kezdtünk, és elmeséltem neki, hogy van két vak lányom, és ismét gyermeket várunk. Az orvosok azt mondták, hogy nagy eséllyel a következő gyerekünk is vakon születik majd, ezért az abortuszt javasolták. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Egyfelől egy újabb vak gyerek nevelését nem tudnánk vállalni. Másfelől az is előfordulhat, hogy mégsem vakon születne, és akkor egy teljesen egészséges gyerek életét vennék el. A hászid végighallgatott, majd azt javasolta, hogy írjak a Rebbének” – felelte a férfi. Ez az ember nem tudta, hogy ki a Rebbe és egyáltalán nem volt vallásos. Zsidó volt, ahogy a felesége is, de nem tudtak semmit a gyökereikről. Mégis megfogadta a hászid tanácsát és levelet írt a Rebbének.

A válasz hamarosan megérkezett: „Ne végezzenek abortuszt. Az áldásomat adom, hogy Isten segítségével egészséges gyermekük szülessen, akiben sok örömüket lelik majd, ahogy azokban a gyermekeikben is, akik nem részesültek a látás áldásában”. A férfi könnyek között mesélte el mindezt.

Ezután hazasétáltam a bűnözéstől sújtott városnegyeden keresztül, és hajnali négykor értem a szüleim házába. Anyám ébren várt, és amikor elmondtam neki, hogy mi történt, nagyon boldog lett.

És most jön a lényeg: A meglátogatott családban nem sokkal később egészséges fiúgyermek született, akinek a mészárszéket ellenőrző hászid szervezte meg a körülmetélését. Ahogy évekkel később megtudtam, ez a fiú és a nővérei is vallásos életet kezdtek élni. Biztos vagyok benne, hogy mindez a Rebbe áldásának köszönhető, aki elküldött ehhez az elfeledett bronxi családhoz azon a széderen.

Shlomo Cunin rabbi